Gyurkity Péter

Az Nvidia szerint kedvező az ATI felvásárlása

A vállalat úgy véli, hogy az ATI felvásárlása számukra egyértelműen kedvező fejlemény, hiszen így ők maradnak az egyedüli semlegesnek mondható cég, amely a különálló grafikus chipekre koncentrál.

Az Nvidia még a hét elején juttatta el rövid reagálását az AMDZone oldalnak az ATI felvásárlása kapcsán. Ebben leszögezik, hogy minden szempontból pozitív fejleménynek értékelik a lépést, hiszen az ATI így elveszti "semleges" státuszát, és kénytelen üzletágait az AMD-hoz és annak platformjaihoz kötni. Az Nvidia eközben szép csendben nyomulhat előre, kisajátítva magának a grafikus vezérlők piacát, ahol jelenleg amúgy is lépéselőnyben van.

"Mi maradtunk az egyetlen grafikus processzorokat és chipkészleteket fejlesztő cég, amely egyaránt támogatja az AMD és az Intel termékeit. Tovább haladunk az általunk kijelölt úton, az egész iparágra kiható fontos fejlesztésekre koncentrálva, ezzel egy időben kiterjesztve a hagyományos GPU-technológiákat az új alkalmazások területére, a PC-ktől a szervereken át a mobil eszközökig" - áll a közleményben, amely alapján - legalábbis első pillantásra - úgy tűnik, hogy az Nvidia egyáltalán nem rezelt be a hír hallatán.



Az AMD és a ATI időközben arról igyekszik meggyőzni az ágazat szereplőit és a felhasználókat, hogy a stratégiát illetően nem kell gyökeres változásoktól tartaniuk. Annál is inkább, mivel az első közös termékek - speciális platformok - legkorábban két éven belül, vagyis 2008 közepén jelenhetnek meg, és egyébként sincs szándékukban feladni a grafikus chipek piacán kiharcolt kedvező pozíciót. Igaz, itt egyelőre az Nvidia nyomában kullognak - legutóbbi fejlesztésük is a konkurens erőfölényének semlegesítése miatt készült -, azt azonban soha nem lehet tudni, hogy a jövőben hogyan alakul a párharc.

Az Nvidiához kapcsolódó hír, hogy az MSI elkészült az első HDMI-csatlakozót támogató GeForce grafikus kártyával, amely Japánban jelent meg. Az MSI NX76000GT 560/1400 MHz-es órajelen fut, 256 MB GDDR3 memóriával érkezik, normál méretű kialakításban. A kártya dual-link DVI és TV-Out csatlakozót is magában foglal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #31
    AMD64 architektúra mond valamit? (Az Intel lesütött szemmel, átkeresztelt névvel vette át, legalább 1 év késéssel.)
    Integrált memóriavezérlő? (Előbb-utóbb Intelnek is át kell vennie, eddig legalább 1 év késés, de lesz 2-3 is.)
    Első igazi dual-core proci? (A Pentium-D nem az, csak két proci egy tokban. A Conroe már az: 1 év késés.)

    Te nyilván arra gondolsz, hogy az AMD némi késéssel követi a vonalvastagság-csökkentést (180nm->130nm->90nm->65nm->stb.). De ez messze nem minden, és amúgy ez is hamarosan fél évre esik.

    Majd akkor fellegzett be a grafkártyáknak, ha nem lesz továbbfejlődési lehetőség, így nem nyújtanak majd semmi pluszt ahhoz képest, ami integrálható. Ez még odébb van...

    ps. a mindig az rövid i.
  • BiroAndras #30
    "a technológiai fejlődés nagyon az integrált grafikai chippek felé halad..."
    Ezt honnan szűrted le?
    Integrált GPU csak a low-end kategóriában van, és ez ajövőben se nagyon fog változni, mert sokaknak nem kell erős GPU, viszont kell a CPU.
  • [Jakuza] #29
    Eladasilag jocskan le van (mindig is volt) maradva az AMD, de ezt szepen lassan szukitti lefele. Az viszont nem igaz amit allitasz, mert az utobbi 2 evben az Intel volt jocskan lemaradva technologiailag.
    A Netburst-os technologiara epulo processzorjai egy nagy kalap ... voltak.
    Mind fogyasztasilag, ezaltal melegedesben is sokkal rosszabbak voltak.
    Arrol nem is beszelve, hogy lassabbak is raadasul ha mar lassabbak voltak akkor meg dragabbak is.
  • azirafael #28
    Az AMD mindíg is 6-8 év lemartadásban volt az INtellel szemben, amit az utóbbi években sikerült 1-3 évre lefaragnia... Szerintem azzal, hogy megvette az Ati-t inkább azt látom, hogy egy apple féle útra lépett, és saját egyedi konfigot fog létrehozni, saját alaplap+proci+grafika.

    Egyébként meg 5 évet adok még a grafikus kártyákjnak, mert a technológiai fejlődés nagyon az integrált grafikai chippek felé halad...
  • [Jakuza] #27
    A Montecitora gondolsz ?

    Akkor egy kis korultekintes. (van,nincs=SoEMT)

    9050 1,6 GHz 24 MB 400/533 MHz van 104 W 3692 $
    9040 1,6 GHz 18 MB 400/533 MHz van 104 W 1980 $
    9030 1,6 GHz 8 MB 400/533 MHz nincs 104 W 1552 $
    9020 1,42 GHz 12 MB 400/533 MHz van 104 W 910 $
    9015 1,4 GHz 12 MB 400 MHz van 104 W 749 $
    9010 1,6 GHz 6 MB 400/533 MHz nincs 75 W 696 $

    Az AMD meg igen csak jol tette hogy fuzionalt az ATIval annak a tukreben, hogy mit is akart valojaban az Intel elerni.


    Hat ezzel nem rug labdaba egyenlore.

    http://prohardver.hu/c.php?mod=10&id=19490

    "Chipsetekkel cselezné ki riválisát az Intel"

    "Az Intel így minimális anyagi kockázat mellett lényegében ölbe tett kézzel hagyja, hogy az egymással több fronton is versengő ATI és NVIDIA szállítsa processzoraihoz a high-end, zömében valamilyen több-GPU-s megoldást támogató chipsetek túlnyomó részét, ezzel is azt remélvén, hogy a két cég fejlesztési és gyártási erőforrásai ezáltal főképp a Core platformra összpontosulnak majd. Természetesen az AMD processzorokhoz készülő megoldások kárára."

    Gyakorlatilag ezzel a megoldassal kifogta az Intel vitorlajabol a szelet az AMD.
    Amugy is lathato volt, hogy mit akarnak az Nvidiaval elerni, amikor gyorsan felvasarolta az Uli chipsettet gyarto vallalatot az Nvidia.
    S mint tudniillik az AMD mar regota nem gyart sajat maga chipsettet ez volt a legmegfelelobb megoldas arra, hogy ne keruljon olyan helyzetbe, hogy a hatterbol befolyasolhato legyen az eladas.
    Sokkal jobban megerezne igy az Nvidia ha visszavonna az AMD supportot, mint az ATI barmikor, milliardoktol esne el, hiszen az alaplapi chipek legjelentosebb reszet pont az AMD lapokra integraljak.Viszont ha megszuntetne, akkor az ATI siman kitudna ezt valtani, es lepeselonybe kerulne a rivalissal szemben, ezzel szemben az Intelt vasarlok inkabb fognak Intel chipsettes lapot venni, mint Nvidiasat, ezt boritekolom elore.
    Azzal meg nem vagy ugylatom tisztaban, hogy mar regen megterult az AMDnek a fejlesztesi osszeg a K8 sorozatnal, igy a processzorok eloallitasi osszege minimalis (alig nehany dollar) es siman nyereseges lesz, meg csokkentett arak mellett is.
    Raadasul mint mondtam a fo huzoero az Opteron.

    "Az AMD rekordja minden bizonnyal az Opteronok mindent elsöprő népszerűségének köszönhető. A Mercury Research adatai szerint a kétprocesszoros szerverekbe szánt Opteron 200-as termékcsalád eladásai az előző negyedévhez képest 45 százalékkal nőttek, ezzel az AMD az x86 szerverprocesszorok 33 százalékát kaparintotta meg. Az Intel szerverpiaci részesedése eközben 5 százalékponttal visszaesett."
  • Dili #26
    Én személy szerint Yv@n-al értek egyet, ugyanis én azt olvastam, hogy az AMD-nek igen komoly kölcsönöket kellett felvennie ahhoz, hogy megvegye az ATi-t. A Conroe, meg tényleg nagyon durva, és így, hogy az AMD ennyire levitte az árait nem biztos, hogy annyira nyereséges lesz (Egyébként ha jól tudom, az Intel is levitte a régebbi procik árait).

    Chipseteknél meg szerintem az ATi nem olyan nagy szereplő (bár lehet, hogy tévedek).

    Ja...még valami. Az Intel most nem csak asztali CPU-kat jelentetett meg, hanem mobil, meg szerver procikat is.
  • [Jakuza] #25
    Elegge nem ragyog az a csillag, valami elhomalyositja. (el kell hozza olvasni a 31.-i hireket)
    Amugy sem az asztali processzorokban van a nagy penz.

    Rekordmagasságban az AMD piaci részesedése

    HWSW:

    "A Mercury Research adatai szerint az AMD a második negyedévben 22 százalékos részesedéssel rendelkezett a processzorpiacon, ami korábban még sosem fordult elő a vállalat történetében."

    Es ezt ugy erte el, hogy mindenki tudja, hogy arcsokkentes lesz es jon a Conroe, ennek ellenere tovabbemelkedtek az eladasai.
    Az Opteronoknal meg kutyat nem erdekli, ha jon a Conroe a szerverparkokat frisssiteni kell es az Intel ott is mar regota levan maradva es az a huzoagazat.
  • janos666 #24
    Amúgy nadjából meglehet saccolni mikorra ér el oda a játékok grafikája. A Final Fantasi - A harc szelleme című filmnek mekkor számítási teljesítmény kellett? Arra már elég egyszer ráduplázni és már tényleg viszakaptad a valóság illúzióját.
  • D600 #23
    Még szerencse, hogy az AMD félrerakott az évek alatt egy kis zsebpénzt az ATI-ra. Ki sem tudom mondani, hogy ez hány Ft átszámítva.
  • djibu24 #22