Gyurkity Péter

Csak ősszel jön az Nvidia G80

Lapértesülések szerint az Nvidia elkészült a következő generációs, vagyis DirectX 10-es grafikus processzorának prototípusával. A sorozatgyártás beindítására legkorábban szeptemberben kerülhet sor.

Az Inquirer saját forrásra hivatkozva számolt be a prototípus elkészültéről, amely immár két hete a gyártó birtokában van. A korábbi tapasztalatok és az ilyenkor szokásos eljárás alapján nagyjából két hónap múlva indulhat be a sorozatgyártás, amely szeptemberben/októberben valószínűsíti a megjelenést. Az Nvidia reményei szerint mintegy hat-nyolc hetes előnyre tesznek szert riválisukkal szemben, amely szintén dolgozik új zászlóshajóján, az R600 chipen.

A forrás szerint a két hete elkészült jövevény A0-s jelölést visel magán, míg a kereskedelmi forgalomban az A2-es verziók jelennek meg. Hátravan még a vadonatúj processzor tesztelése és az esetleges hibák kiszűrése és javítása, amire két hónap meglehetősen szűk idő, ám az Nvidiának nem kell sietnie, hiszen jelenlegi sorozata igen jól teljesít, és a GeForce 7950 GX2 révén a leggyorsabb asztali grafikus kártyának járó címet is maguknál tartották. Az ATI is készül azonban fejlesztésével, sőt, nagy ugrást ígérnek annak elkészültekor, ám erre a legújabb hírek alapján legkorábban novemberben kerülhet sor, vagyis ismét kénytelen lesznek vetélytársuk mögött haladni.

A technikai részletekről továbbra sincs hivatalos információ, mivel az Nvidia kitart hallgatása mellett. Egyes források szerint 48 pixel egységről szólnak, míg az Inquirer 32/16 pixel/vertex felállásról tudósít. A gyártó azonban nem kommentálta az eddigi felvetéseket, így továbbra is a sötétben tapogatózunk - valószínű, hogy a jól sikerült 7000-es család után ezúttal sem kell csalatkoznunk a cégben, és nem ismétlődik meg az FX-széria emlékezetes bukása.

Az asztali számítógépekbe szánt grafikus kártyák következő generációja tehát mindkét részről az őszi hónapokban érkezik meg. Egyelőre kérdés, hogy melyikük jön majd ki jobban az újabb fordulóból - az Nvidia visszanyerte korábban elvesztett hitelét és minden erejét beleadva bizonyítani tudott, ám nem biztos, hogy az ATI tovább folytatja viszonylagos gyengélkedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [Jakuza] #87

    Igen ezt kene vegre eszrevennie a sok elfogult embernek.
  • BiroAndras #86
    "pl. szerintem a Mac userek között arányaiban többen tartoznak a fizetni hajlandók közé, mint a Winesek között."

    Hát nem igazán. Olyan nagy a differencia az elterjedtségben, hogy a többi szempont nem nagyon számít.
  • dez #85
    "Főleg, ha nem csak a telepített OS-ek számát nézzük, hanem a potenciális játékosokét, és azon belül akik fizetnek is."

    Magam is akartam ezt írni - pl. szerintem a Mac userek között arányaiban többen tartoznak a fizetni hajlandók közé, mint a Winesek között. Így az a pár % nem is olyan kevés.
  • dez #84
    "Te értsd már meg, hogy választhatnának OpenGL-t is, ha fontos lenne nekik a platformfüggetlenség. Láttuk, hogy lehet versenyképes játékot fejleszteni OpenGL-re is."

    Lényeg, hogy választani kell a platformfüggetlenség és a játékra némileg optimálisabb környezet között.
  • BiroAndras #83
    "Ezek a programok ismerték a szabványokat, és szépen lekezelték őket, így a játékoknak, demóknak, stb. nem kellett egyenként kezelnie őket."

    Tehát magyarul volt egy gyűjtőszabvány. Ez persze csak addig működik, amíg a szabványok hasonlóak, és nem változnak túl sűrűn. Meg az új fícsörök berakása is problémás lehet.

    "Így a DVD-s példád itt nem releváns."

    A DVD példa ettől független.
  • BiroAndras #82
    ""Megint mellébeszélsz. Egyrészt az xbox a konzolpiacon kicsi. Ez tény."
    Az is tény, hogy néhány céget azért el tud tartani."

    De értsd már meg, hogy ez rohadtul nem lényeges. Arról beszélek, hogy a konzolpiac nagyrésze nem DirectX, nem MS, és mégis fejlesztenek rájuk. Ebből igazán nem nehéz levonni a következtetést, hogy a platformok elterjedtsége számít.

    "Na de az, hogy az xbox-ra is fejlesztenek, sőt egyedi dolgok is vannak, azt mutatja, hogy az az x% sem lebecsülendő."

    Az a kicsi százalék is sokkal több, mint PC-n az alternatív OS-ek. Főleg, ha nem csak a telepített OS-ek számát nézzük, hanem a potenciális játékosokét, és azon belül akik fizetnek is.
  • BiroAndras #81
    "Senki sem mondta, hogy a MS kényszeríti rájuk a DX-et. Csakhogy azzal, hogy nem készíti el más OS-ekre, azzal a Windowshoz köti őket. Ezt értsd már meg."

    Te értsd már meg, hogy választhatnának OpenGL-t is, ha fontos lenne nekik a platformfüggetlenség. Láttuk, hogy lehet versenyképes játékot fejleszteni OpenGL-re is.

    "A többi OS részesedése persze kicsi a Winhez képest, de nem feltétlenül mondanának le róluk önszántukból."

    Hát pedig tapasztalatom szerint nagyonis könnyen lemondunk róluk.
    Nem rémlik, hogy a cégnél bárki is valaha megemlítette volna, hogy jó lenne egy linux port. Pedig vannak köztünk linuxosok is.

    "Azaz ha már OS-ek alá is lenne DX, több port lenne."

    Igen. De ez a többséget nem különösebben érdekli. Se a kiadót, se a fejlesztőt, se a játékost.

    "Abban az esetben van Win-kötöttség, ha a DX-et választják."

    De a DX vs. OpenGL döntés teljesen szabad. És ebben a kompatiblitásra való igény jelentős szempont.

    "Nem ez a jellemző, de rajta kívül vannak mások is."

    De nem kéne a kivételt szabálynak beállítani.
  • dez #80
    "Nem egészen értem, hogy miről beszélsz. Pláne, hogy hogy jön ez a DVD kérdéshez."

    Ezek a programok ismerték a szabványokat, és szépen lekezelték őket, így a játékoknak, demóknak, stb. nem kellett egyenként kezelnie őket.
    Így a DVD-s példád itt nem releváns.

    "Sajnos ez ritka. És nem is mindíg oldható meg."

    Nem tudom, ritka-e vagy sem, de ismerek párat.
  • dez #79
    "Megint mellébeszélsz. Egyrészt az xbox a konzolpiacon kicsi. Ez tény."

    Az is tény, hogy néhány céget azért el tud tartani.

    "Másrészt lényegtelen a részesedése, a lényeg az, hogy igen sok nem DX-es konzol van, és azokra is fejlesztenek. Tehát elsősorban a platform elterjedtsége számít."

    Na de az, hogy az xbox-ra is fejlesztenek, sőt egyedi dolgok is vannak, azt mutatja, hogy az az x% sem lebecsülendő.
  • dez #78
    "Tehát nem azért használják a D3D-t meg MS meg mert win, hanem mert jobb. Még egy pont nekem."

    Senki sem mondta, hogy a MS kényszeríti rájuk a DX-et. Csakhogy azzal, hogy nem készíti el más OS-ekre, azzal a Windowshoz köti őket. Ezt értsd már meg. A többi OS részesedése persze kicsi a Winhez képest, de nem feltétlenül mondanának le róluk önszántukból. Azaz ha már OS-ek alá is lenne DX, több port lenne.

    "Te beszéltél mindkettőről."

    Hol is beszéltem én összeesküvésről? Valamit keversz.

    "És nincs MS kötöttség, hiszen OpenGL-ben is lehet versenyképes játékot fejleszteni."

    Abban az esetben van Win-kötöttség, ha a DX-et választják. Már leírtam néhány szempontot, miért tesznek így többnyire. Az OpenGL használata meghozza a nagyjábóli platform-függetlenséget, de a mérleg másik serpenyőjében is vannak dolgok.

    "Ő egy elég speciális ember. Nem ez a jellemző."

    Nem ez a jellemző, de rajta kívül vannak mások is.