Berta Sándor

Perre megy a Google a semleges internetért

Támadásba lendült a világ legnépszerűbb online keresőjét üzemeltető amerikai vállalat. A Google kész akár perre is menni, csak hogy a jövőben is megmaradjon a jelenlegi semleges internet.

Mint ismeretes, az amerikai képviselőház nemrég négyórás vita után leszavazta az új telekommunikációs törvény kiegészítéseként ajánlott semlegességi javaslatot. Igaz, végül elfogadta a COPE (Communications Opportunity, Promotion and Enhancement Act) névre hallgató törvényt, ám nem egyezett bele az internet semlegességét garantáló kiegészítés csatolásába. A tervezet most a Kongresszus előtt van. Jelenleg az egyik oldalon a semleges internet mellett harcba szálló tartalomszolgáltatók sorakoztak fel - köztük van például a Google, az Amazon, az eBay, a Google és a Microsoft -, míg az ellentáborban olyan távközlési óriásvállalatok találhatók, mint az AT&T, a Comcast és a Verizon.

Az elképzelések szerint az egyik felhasználó hamarabb juthatna el egy adott weboldalra, mint a másik, mert mondjuk az adott internetszolgáltató vagy cég pluszban fizetett a gyorsabb internethozzáférésért. Vagyis véget érhet a mostani aranykorszak, amikor elvileg mindenki egyenlő, mindenki szörfölhet más cégek hálózatán, és az elérhető sávszélességnek csak az előfizető pénztárcájának vastagsága szab határt.

Most megszólalt a vitában Vint Cerf, a Google alelnöke is. "Amennyiben a törvényalkotók támogatni fogják a semleges internetet, akkor minden rendben van. De ha más döntés születik, akkor meg fogunk vizsgálni egyéb lehetőségeket is" - nyilatkozta az elismert szakember. "Amennyiben azt látjuk, hogy érveink nem érik el a céljukat, akkor kivárunk és a legkisebb szabálysértés vagy megkérdőjelezhető döntés esetén azonnal az amerikai igazságügyi minisztérium kartellhivatalához fogunk fordulni" - tette hozzá Vint Cerf. "A cégem hiszi, hogy a világhálónak a jövőben is mindenki számára nyitottnak és elérhetőnek kell maradnia. Sajnos azonban ezt a kérdést számos cég másképp látja, ki akarják terjeszteni a hatalmukat, és ez aggodalommal tölt el bennünket" - mondta az "internet atyja".

A nyilatkozatból is kiderül, hogy egyre élesedik a harc. Jól mutatja ezt az is, hogy a semleges internet mellett kampányolók (Amazon, eBay, Google, Microsoft, Yahoo) nemrég létrehozták az It's Our Net koalíciót, míg az ellentábor újabb támogatókkal, köztük például a Deutsche Telecommal gyarapodott. A mérleg nyelve jelenleg ez utóbbi tábor felé billen, ám Vint Cerf megszólalása is jelzi, erősödik a jelenlegi semleges internet melletti lobbi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bo1nyo3 #17
    És akkor arról papolnak, hogy többek között MO-on a legkevesebb a családonkénti netező.
    Beetetik az embereket, kiizzadják a szegényebb családok is az előfizetést, hogy a gyerekeik legalább ebben ne szenvedjenek hátrányt,aztán nesze neked!
    Reménykedem, hogy a semlegest szavazzák meg!
  • bo1nyo3 #16
    Nálad a pont!
  • Unas #15
    Ez most körülbelöl olyan, mint az, hogy az e-mail-ekért fizetni kelljen... Ki talál ki ekkora baromságot? Levegőadó, WC-bűz díj, látótávolság sávok?
  • HJPOWER #14
    Maradjon semleges! Ezeknek a köcsög törvényozóknak mindig keverniük kell a szart. Miért nem inkább valami olyannal, persze szintén fölösleges dologgal szaroznak, amivel nem ba**nának ki senkivel? Gondolom a voksolók közül a többségnek arról sincs fogalma, hogy mi is az az internet, csak hallott róla, hogy ilyen pornó fertő, vagy mi a rosseb, ja meg valami bűnözői izé!!!
  • Tetsuo #13
    Az internet senkinek sem a tulajdona, főleg nem az USÁé (Te a GPS-szel kevered).
    Ugyanis az ArpaNetet ők találták ki, jó, sőt még egy rakás technológiát hozzá, na és?
    A (pl) RedHat Linux nem az USÁé, a PCm az Én tulajdonom (hardverre full tulajdonjog illet meg, ne mint a szoftverek esetében), a haverjaim (pl az eurázsiaiak, az afrók meg az ausztrálok) PCje az Ő tulajdonuk, összekötjük és semmi köze hozzá az USÁnak.
  • algi #12
    USA max. a amerikai cégek tulajdonában lévő hálózatokra vethet ki ilyen "adót". (Vagyishát ha jól értem, a cégek exkluzív hozzáférést nyújtanának a zsírosabb usereknek.) Viszont ha ezt megteszik, az gyakorlatilag egyfajta vámként fog működni, és majd jó nagyot néznek, amikor az amcsi userek nem tudják elérni az európai, ázsiai, afrikai tulajdonú servereket.

    Persze csak akkor, ha jól értem.
  • katarzis #11
    Jo ezeket nézni végül ugyis a semleges internet ellen fognak dönteni ebben szinte biztos vagyok
  • quentit #10
    "Az internet nem az USA tulajdona, vagy igen?"

    Hehe, ezen olyan jót és olyan hangosan nevettem, amit ritkán szoktam.

    Kedves wmatyi!
    Igen, ébresztő, az internet az USA tulajdona!
    (pedig erről elég sokkat cikkeznek mostanában)

    Egyébként meg a T-Com és társai tényleg elmehetnének a jó b**** *****.
    Rendkívül felháborító, és agresszív amit manapság művelnek!
  • DOGMAN #9
    Remélem nem jól értelmezem: (teljesen hasraütve csak) ha az AT&T tulajdona egy gerinckábel az Atlanti-óceánon át és te nem fizettél neki (közvetlen vagy a saját szolgáltatód révén), akkor nem használhatod a kábelét adatforgalomra.
    Most mintha úgy lenne hogy bárki bárhol elérhet bármit mivel jelenleg mindenki számára használhatóak ezek a dolgok...???
  • Morden23 #8
    Magyarán egyik oldalon azok a cégek, akiknek a létük, de legalábbis a többségi piaci részesedésük múlik a semleges interneten, a másik oldalon pedig azok a cégek, akik kapva kapnának az alkalmon, hogy a zsíros kis ujjacskáikat még egy mézesbödönbe mártsák.

    Amúgy ezt én sem teljesen értem, bár nem is vagyok valami überisten nemzetközi jogból. Mi a rák közünk nekünk az amerikai képviselőház alulművelt majmaihoz?
    Én kérek elnézést, de sehol, semmiféle papírt, cetlit, akármit nem írtam alá, ami azt mondja, hogy én elfogadom az USA által ratifikált és iktatott faszságokat. Persze a cégek ennek nagyon is örülnének, hiszen törvényes keretek között ránthatnak le a fogyasztókról még egy pénztárcányi felesleget, de az akkor sem úgy működik, hogy "valahol kitalálják, mi meg önkényesen használni kezdjük".

    Ha mégis, akkor most elmegyek, és továbbképeztetem magamat jogásszá.