Gyurkity Péter

Nyílt Javát kér az egykori Sun-vezér

Peter Yared, a Sun szerveralkalmazások részlegének egykori igazgatója nyílt levélben fordult a cég jelenlegi első emberéhez, amelyben a nyílt forráskódú stratégiát kérte számon a vezetéstől.

Yared saját blogjában tette közzé nyílt levelét, amelyben közvetlenül Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgatót szólította meg. Üzenetében a Sun nyílt forráskódú stratégiáját, pontosabban annak átláthatóságát kérte számon a cég vezetésétől, és azt kifogásolta, hogy a Solaris operációs rendszer és az OpenOffice irodai szoftvercsomag után nem tették nyílt forráskódúvá a Java platformot.

Az egykori technológiai igazgató szerint ez mindenképpen kedvező lépés lenne, mind a vállalat, mind a fejlesztői közösség számára. Yared öt évig állt a Sun alkalmazásában, tehát meglehetősen jól ismeri a vállalat belső viszonyait. 1998-ban, a NetDynamics felvásárlásával került a céghez, ahol a szerveralkalmazások részlegnél folytatta munkáját. A vállalatot 2003-ban hagyta el, hogy saját céget indítson ActiveGrid néven, amely a LAMP (Linux, Apache, MySQL és PHP/Python/Perl) infrastruktúrára alapozva saját szerverorientált platformot nyújt a vállalatoknak.

"A LAMP p betűs programozási nyelvei (PHP, Python és Perl) kivétel nélkül nyíltak, és mindegyiknek megvan a maga virtuális gépe. Ideális lenne, ha a Java Virtuális Gép is nyílttá válna, hogy a PHP projektek is szabadon felhasználhassák. Ezzel együtt maga a Java is versenyképesebbé válna a .Net platformmal szemben, amely több nyelvet támogat" - írja Yared. Legfőbb kérdése, hogy a Solaris és az OpenOffice után miért nem tették nyílt forráskódúvá a platformot - a levélben arra kéri a jelenlegi elnököt, hogy adjon egyértelmű választ, mert ezt a cég eddig láthatóan igyekezett elkerülni.

Ez most sincs ínyére a vállalatnak, amely szóvivőjén keresztül mindössze annyit ajánlott fel, hogy a májusban tartandó JavaOne konferencián részletesebb információval szolgálnak a cég stratégiájáról. A szakember azóta az eWeek-nek adott terjedelmes interjúban ismételte meg kijelentéseit, amelyben egyben leszögezte, hogy a Javának világos perspektívára van szüksége a további fejlődéshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #3
    Rosszul tudod. A blackdown az egy java implementáció ami hozza a java 2 platformot linuxra és kész. Ők nem fejlesztik a jávát, hanem egy JVM-et implementálnak:

    The term "Blackdown Java" describes a group of Sun Java products ported to Linux by the Blackdown development team.

    "Van olyan fejlesztői kör aki régóta megkapta a java forrásait" :DDD légyszi nézd már meg legközelebb, hogy milyen hozzászólásra válaszolsz. Ott van benne két link a java forrásához...

    A cikk a java fejlesztéséről szólt, nem egy fordítóprogram (gcc) vagy egy JVM implementáció fejlesztéséről.
    Hogy értsd az álláspontomat:
    gcc = cross platform compiler a célja a forráskód gépi kódra fordítása. Le van specifikálva, hogy mit kell csinálni.
    blackdown java = egy projekt, ami a sun-os linuxos jdk mellett egy másik java fordító illetve SDK összehozásával foglalkozik. A SUN lespecifikálta, hogy mit kell tudnia (mint minden java sdk portnak).
    java = programnyelv. Ki kell találni, hogy mi legyen benne, hogy tudja legjobban kiszolgálni a fejlesztő cégeket, hogy szoftvert állíthassanak elő. Ha már nagyon össze akarod hasonlítani valamivel, akkor a PHP-val hasonlítsd szerintem, vagy a Microsoft C-vel (ami elfejlődött a C#-ba végül)
    Ahhoz, hogy egy a számítástechnikában széleskörben elterjedt programozási nyelvet alkoss, vagy legalább érdemben hozzászólj, nem elég a diploma, vagy a 20 év szakmai tapasztalat, az érdeklődés. Ez mind elég, hogy beszálj egy opensource projectbe, hakkold egy kicsit, oszt ha jó lett, beteszik a következő release-be. Ahhoz, hogy a piac meghatározó szereplőinek az igényeit megismerd és kiszolgáld kell egy módszer JCP, ami egyenlőre jól működik, és sokkal nyiltabb, mint a rettegett konkurencia, ahol az igényeket (a tutit) egyetlen piaci szereplő mondja meg: a microsoft.

    Jelenleg nem tudok mondani olyan program nyelvet, amit ennél nyitottabb közösség fejleszt. Talán a perl, de őszintén megmondom, hogy komoly projectet soha nem csinálnék perlben. ;)
  • ubuntu #2
    "A válasz meg az (én úgy gondolom), hogy míg egy oprendszer illetve egy program fejlesztésébe bárki be tud szállni, aki mer, és ért hozzá, de nincs az az ember az open source communityban, aki egy programozási nyelv fejlesztésében többet tudna nyújtani, mint amit jelenleg a JCP nyújt."
    Rosszul gondolod. Van olyan fejlesztői kör aki régóta megkapta a java forrásait mint pl. ők:
    http://www.blackdown.org/
    Az ő kiadásuk jobb mint a sun hivatalos JDK linuxra, a bugfixeik miatt. Most már szélesebb körben is elérhető a java forrás. Abban viszont igaztad, hogy Yared pontatlanul fogalmazott, open-source javat mondott, de free java-ra gondolt, azaz valamilyen szabad licenszre GPL-re vagy a Sun saját CDDL-jére. Ezek alatt érhető el ugyanis az említett OpenSolaris ill. OpenOffice.
    Ne felejtsd el, hogy a GCC fordítót is egy "open source community" fejleszti. És pont ez volt az a program ahol ESR elmélete beigazolódott arról, hogy a teljesen nyitott Bazaar modell hatékonyabb mint a zárt központosított Chatedral. Egy ideig kép változat versenyzett, az FSF által alkalmazott többnyire MIT-es fejlesztők által készített gcc (addig is ők fejlesztették) és a teljesen nyílt egcs. Az egcs bizonyult jobbnak, így ma már eszerint fejlesztik a gcc-t.
    Előbb utóbb meg kell lépnie a Java esetében is a Sunnak, mert a .Net nyomással csak így tudja felvenni a versenyt.
    Pár éve előállt a Sun a Jini technológiával, ami hasonló a upnp-hez, csak sokkal jobban átgondolt. Akkor is felmerült, a Jini szabaddá tétele. Két lehetőséged volt, a széles körű elterjedtség vagy az irányítás. A Sun az irányítást választotta. És nem lett semmi a Jiniből.
    Most a kérdés így fogalmazódik meg a Java esetében: Széles körű elterjedtség megtartása a .NET-el szemben vagy az irányítás fenntartása és lassú de folyamatos visszaszorulás.

  • irkab1rka #1
    Ez a cikk kb olyan, mint a klasszikus:
    "MARSLAKÓK TÁMADTAK NEW YORKRA!!!!


    a film este 7-től az Híradó után látható"

    Szóval ha kell a java forrása, ne:

    http://wwws.sun.com/software/communitysource/j2se/java2/download.html
    http://java.sun.com/j2se/jrl_download.html

    Ami a baja a csókának, az az, hogy "Why is it good to open source OpenSolaris and OpenOffice and bad to open source Java?"

    A válasz meg az (én úgy gondolom), hogy míg egy oprendszer illetve egy program fejlesztésébe bárki be tud szállni, aki mer, és ért hozzá, de nincs az az ember az open source communityban, aki egy programozási nyelv fejlesztésében többet tudna nyújtani, mint amit jelenleg a JCP nyújt.

    Amúgy mesélne valaki arról, hogy a PHP-ben hogy is van a clusterezés és hogy a PHP miben több, mint egy rosszul megírt JSP? Gondolok itt az MVC-re :)))