Gyurkity Péter

Nem szakít a Sunnal az OpenOffice

A nyílt forráskódú projekt vezetője tagadta, hogy nyilatkozatában a Suntól való elszakadásra biztatott volna. Kijelentését korábban azzal indokolta, hogy ez vonzóbbá tenné a platformot.

Louis Suarez-Potts, az OpenOffice.org projekt első embere a vnunet.comnak adott interjúban beszélt a platform helyzetéről, illetve a Sun és az OpenOffice viszonyáról. Szavait úgy értelmezték, hogy ő maga is sürgeti az elszakadást, mivel sokkal jobb megoldásnak tartja egy független alapítvány létrehozását, amely nagyobb vonzerővel bírna a fejlesztők irányában. Ezzel, vagyis az intellektuális tulajdon átadásával nagyot lendítenének a szoftver helyzetén, és eltávolodnának a Suntól.

Úgy tűnt, a projekten dolgozók függetlenedni akarnak a cégtől, ám Suarez-Potts napokkal később saját blogjában már kifogásolta a cikket, hangsúlyozva, hogy szavait kiemelték eredeti környezetükből. Állítása szerint ugyanis ő nem sürgette a Suntól való elszakadást, és azt sem jelezte, hogy ezt ő maga is kívánatosnak tartaná. Mindössze általánosságban érintette a témát, és leszögezte, hogy egy, az intellektuális tulajdont birtokló alapítvány létrehozása logikus lépés lenne. Ez azonban semmiképpen nem jelentene elszakadást a cégtől, mindössze némi távolságtartást, ám így nagyobb vonzerőt gyakorolhatnának a külső fejlesztőkre.

A Sun még 2000-ben döntött a StarOffice és OpenOffice vonal szétválasztása mellett, ám továbbra is részt vállalt annak fejlesztésében, többek között szakemberekkel járulva hozzá a munka folytatásához. Az elmúlt években több kritika érte a céget, és számos alkalommal hangoztak el olyan vélemények, miszerint a Sun túl szorosan tartja a gyeplőt, ám a vállalat részéről mindvégig finoman visszautasították a vádakat. A végleges elszakadás már csak azért sem tűnik valószínűnek, mert becslések szerint a projekten dolgozó szakemberek 80 százaléka a Sun alkalmazottja, míg a fennmaradó 20 százalék jön külsős cégektől, főleg a Novelltől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #7
    töltsétek el a prémium csoamgot. Ez az alap OOo 2, több javítással, sablonokkal, kéepkkel, extrákkal.
    Most próbáltam ki, igen jónak látom.
  • strogg #6
    Egyetértek. Nem is követelmény, hoyg elérje. Senki nem véste kőbe:))) OO.o messze elég nekem. M$ office meg nagycéges környezetre jó. Mellesleg: Ha valóban mindenki megvenné akinek szüksége van rá, nem lenne ennyire elterjedt az tuti.

    OOo jó dolog. Persze a 40 éves 1 bites titkárnőnek nem megfelelő, mert sikít, ugyanis a "a mentés másként" gombot sem ismeri, aztán visít, hogy mi ez az odt fájl.? (Sajnos saját tapasztalat a gyógyfürdő Rt. -nél. Ritka loser banda)
  • mousee #5
    Én vagyok az a tipikus hóm júzer, akinek tök elég az openofisz :)) A legdurvább melóim az offisszal, ha impressben (ppoint) kell csinálni valamit, esetleg egy alap számolgatós táblát kreálok calcban (excel)...

    Szerintem jó, bár tényleg nem éri el az ms offisz szintjét, de ez engem nem igazán érint, és szerintem a h óm júzerek kb 99.999%át sem.. :P
  • Mberke #4
    Persze ez igaz!
    Akkor használd az MS Office-t. Az a jó, h lehet választani! De tényleg legtöbbünknek bőven elég az OO.o 2. Az 1-el nekem is voltak gondjaim, de a mostani teljesen megfelelő.
  • Darth Sith #3
    ez igaz, de ha már kicsit többet akar, ott megáll a tudománya. Hiába ingyenes, meg jó az OO, az M$ Office-al nem tudja felvennia versenyt. Mindkettőt használom, és sok szempontból Linux párti vok, de Office-okban az M$-t pártolom.
  • Dömsödi #2
    Ennek a programnak a megírásában az a legnehezebb, hogy minnél jobban kombatibilis legyen az pici puha offical. Mert ha Terinek a titkárnőnek nem ismerős egy gomb, akkor bepánikol.
    Az Open Office ban minden benne van amire az emberek/cégek 99 %-ának szüksége lehet. Nagyon jó, és megbízható program.
    Köszönet a fejlesztőknek az ingyenes programért!
  • strogg #1
    Ehhez még senki nem szólt hozzá? Hát akkor én most majd jól megaszondom :DDDDDDD

    Hajrá OO.o!