Gyurkity Péter

Több licencét is nyugdíjazza a Sun

A Sun Microsystems megszüntette egyik nyílt forráskódú licencét, és az elkövetkezendő hónapokban hasonló lépésekre készül, az egyszerűsítés és racionalizálás jegyében.

A döntésről maga Simon Phipps, a Sun Open Source Office igazgatója számolt be blogjában, hozzátéve, hogy a közeljövőben több hasonló licenc is erre a sorsra juthat. Ebből kiderül, hogy az áldozat a Sun Industry Standards Source License (SISSL), amely véleménye szerint egy példás kezdeményezés, mivel éppen arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy a közös, nyílt szabványok használata mellett döntsenek. Mindazonáltal a licenc nem terjedt el, így a vállalat sem látja szükségesnek a további támogatást.

A licenc visszavonultatása kétségkívül az OpenOffice projekt révén fejti ki legnagyobb hatását. Az ingyenes irodai programcsomag ugyanis eddig kettős licenc alatt futott, és az SISSL mellett a Lesser General Public License-re támaszkodott. Az OpenOffice bejelentése szerint ez utóbbi licenc mellett maradnak, így számukra is leegyszerűsödik a kérdés. A változás szeptember 2-án lépett életbe, de a felhasználókat ez nem érinti.

Az SISSL tehát a "nem ajánlott" licencek listájára kerül, és a jövőben maga a Sun sem fogja használni. Erre buzdítják azokat a vállalatokat is, amelyek korábban a licenc mellett döntöttek. A státusz megváltoztatását az Open Source Initiative (OSI) végzi, amely már korábban a nyílt forráskódú licencek számának csökkentésére törekedett. Éppen ezért üdvözölték a Sun lépését, és reményüket fejezték ki, hogy a vállalat nem áll meg ezen a ponton. Indoklásuk szerint a licencek nagy száma csak káoszt és inkompatibilitást eredményez, amely egyáltalán nem kedvez a nyílt forráskódú platformnak.

Amint arról beszámoltunk, a vállalat augusztusban hozta létre nyílt forráskódú részlegét, amellyel piaci részesedését szeretné visszaszerezni. "A Sun a jövőben teljes mértékben a nyílt forráskodú fejlesztések irányába kíván fordulni. Most fontosabb mint valaha, hogy összehangoltan tudjuk dönteni, a legjobb gyakorlati megvalósítások támogatása felől, és hogy folyamatos kommunikációt biztosítsunk a nyílt forráskódú közösséggel" - nyilatkozta akkor Phipps.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!