SG.hu·

Az internetcenzúra mellett a kínai miniszterelnök

Szükség van a világháló cenzúrázására, mert csak így védhetők meg Kína nemzeti, szociális és kulturális érdekei és értékei - nyilatkozta a Pekingi Népi Kongresszus lezárásának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Wen Jiabao, az ázsiai ország első embere.

"A weboldalaknak - legyenek azok hírportálok vagy magánemberek honlapjai - mindenképpen az igazságról kell tudósítaniuk ahelyett, hogy megpróbálják az embereket félrevezetni és negatív hatást gyakorolni a kínai szociális társadalmi rendre" - nyilatkozta a miniszterelnök. "Kína internetkezelési módszere szigorúan követi és betartja a jelenleg hatályos törvények minden betűjét és megfelel a nemzetközi gyakorlatnak is. Ebben az országban minden állampolgárnak joga van a sajtó- és a véleményszabadsághoz, de ugyanakkor fontos, hogy minden itt lakó ügyeljen arra, hogy pontosan betartsa a törvényeket" - tette hozzá Wen Jiabao, aki egyúttal önmérsékletre és önfegyelemre intette a kínai "internetipari" vállalatokat.

A nyugati sajtó persze nem elégedett meg Jiabao beszédének leközlésével, hanem ironikusan rámutatott: Kína első embere szerint teljesen normális és demokratikus az, hogy a több száz kínai weboldalon kívül blokkolják a hatóságok a helyi állampolgárok számára a hozzáférést például a BBC kínai nyelvű portáljához vagy az emberi jogi szervezetek oldalaihoz. Az Amnesty International civil szervezet információi szerint jelenleg 54 ember ül Kínában börtönben illegális vagy a hivatalos szervek által annak minősített dokumentumok internetes terjesztéséért. Wen Jiabao szerint ez is rendben van.

A közelmúltban számos amerikai céget ért kritika amiatt, mert kényszerből vagy önként együttműködtek a kínai hatóságokkal és a kezükre játszották a kiberdisszidensek személyes adatait. Nemrég az Amerikai Kongresszus képviselői is bírálták az érintett cégeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Darth Sith2006. 03. 15.. 22:39||#16
és még csodálkozunk hogy itt tart a világ? környezetszennyezés, háborúk... A múltbéli vallási háborúkról nem is beszélve, eretnekségrõl stb.. Ha nem sok ilyen fasz vezetné az országokat, 800 évvel elõrébb járnánk.
© Giorgiooo2006. 03. 15.. 19:07||#15
azt irtani kell
© Giorgiooo2006. 03. 15.. 19:07||#14
"és ezen a jogon ítéljük el, egy teljesen más kulturális hagyományokkal rendelkezõ országot"

a kommunizmus nem kultura!!!!!!
© vaaa2006. 03. 15.. 12:32||#13
Érdekes hogy ezen ennyire fel vagytok háborodva, mintha ez újdonság lenne. Nyugaton is megvan, amerikában pláne - az emberek félre informálása - csak ott más formában van jelen. A média egyoldalú sarkításai ugyan ez a kategória, csak az kevésbé szúr szemet a "demokratikus" társadalmakban, és ezen a jogon ítéljük el, egy teljesen más kulturális hagyományokkal rendelkezõ országot?
© Deffyant2006. 03. 15.. 12:02||#12
ekkora szemelenzõt még nem nagyon csinált senki mint amekorát a komcsik bírnak 1 elmebeteg ötletei alapján ráeröltetni 1 egész országra...
naná hogy a sok ember meg örül a fejének meg isteníti õket hogyha semmi viszonyítási alapjuk sincs... ha 1 hónapra mondjuk tönkretennék a kínai internet ellenõrõ rendszereket (és a marhák nem zárnák le a nethozzáféréseket)akkora forradalom lenne amekkorát még nem látott a sok begyöpösödött kis sárga ferdeszemû komcsi köcsög...
© MacrosTheBlack2006. 03. 15.. 11:21||#11
Mert a ruszki történelemben volt 1917 elõtt kommunizmus? Naugye.
© Visor2006. 03. 15.. 11:14||#10
Viszont az tiszta szégyen, hogy az Amerikai multik (Microsoft, AOL, Yahoo, Google) benyalnak Kínának. Akiknek alapjában támogatniuk kell a demokráciát. Most a fenti cégek a saját szellemi termékükbõl csinálnak egy "butított" verziót Kínának. Ezt nem lenne szabad megengedniük. Kínában is ugyanúgy adják ki az original szellemi terméküket mint a többi országban azt kész. És ha Kínának nem tetszik akkor ne hozzák forgalomba.

Bár mondjuk meg lehet érteni, hogy miért müködnek együtt a kínaiakkal. Ugye Kína a világ legtöbb lakossal rendelkezõ országa, és ezeknek a multiknak érdekük, hogy sokan vegyék ill. használják a terméküket.
© greg9712006. 03. 15.. 09:45||#9
Látom ti nézitek a televízió adásait....ne hasonlítsátok már össze az iszlám kultúrát az európai úgymond demokrácciával ... kínában pedig soha sem volt demokráccia és nem is lessz vegyétek tudomásul.Tekintsetek vissza a kínai történelembe mikor volt ott demokráccia.Ez kb olyan nevetséges, mint IRAK-ban demokrácciát építeni ... ott soha sem lessz demokráccia....az hatalmi rendszerre épült társadalom .
© ollie2006. 03. 15.. 09:32||#8
LoL. Kommunizmus alatt nincs szólásszabadság, de még a közel-keleti szélsõséges iszlám államokban sem (ott is cenzúrázzák a netet).
© dondore2006. 03. 15.. 09:11||#7
az ottelok joresze meg elektromossagrol sem hallott..
kib.ott diktatura kib.ott kina sok frusztralt idiot
😞