Berta Sándor

Hibás az amerikai repülőtéri ellenőrző rendszer

Az Egyesült Államok Repülésbiztonsági Hatóságának (TSA) szakemberei is meglepődtek, amikor meglátták, hogy az amerikai repülőtereken felszerelt biztonsági rendszerek hány embert találtak terroristagyanúsnak.

2001. szeptember 11-e után a biztonság szó új jelentőséget kapott a tengerentúlon. Ezzel nincs is semmi baj, azonban az már elgondolkodtató, hogy hány ezer békés helyi vagy külföldi állampolgárt néztek tévesen terroristának a biztonsági rendszerek. Maga Jim Kennedy, a TSA vezetője kénytelen volt elismerni, hogy tavaly legalább 30 ezer olyan embert azonosított terroristagyanús személyként a Secure Flight nevű repülésbiztonsági rendszer, akikről utólag kiderült, hogy az égvilágon semmi közük nincs a terrorizmushoz vagy az al-Kaidához.



Kennedy az amerikai belbiztonsági minisztériumban zajló meghallgatásán elmondta azt is, hogy nagyon sok utas tett panaszt a teljesen alaptalan gyanúsítgatások miatt. A Secure Flight 2004 óta működik. A rendszer lényege, hogy különböző adatok alapján már a repülőtéri bejelentkezéskor megpróbálja kiszűrni a terroristákat vagy a terroristagyanús személyeket. Pont a Secure Flight miatt kelle(ene) az amerikai és az európai légitársaságoknak az utasaikról személyes adatokat közölniük az amerikai szervekkel.

A Secure Flight programot egyre élesebben kritizálják a polgár- és emberjogi szervezetek is. Mint azt Marcia Hofmann, az Electronic Privacy Information Center (EPIC) munkatársa kijelentette, a rendszer már a működés kezdetén is hibás volt és most is sürgős javításokra lenne szükség. A tévesen terroristagyanúsként azonosított személyek száma Marcia Hofmann szerint még nagyobb lehet 30 ezernél, mivel azt Jim Kennedy is elismerte, hogy ez a szám csak azokat tartalmazza, akik akkor vagy utólag panasszal éltek a gyanúsítgatások ellen. Az Egyesült Államokban egyébként két listát vezetnek. A gyanús személyek az úgynevezett Selectee Listre, míg a terroristának tartott emberek a No Fly Listre kerülnek. Előbbieket külön, egyenként is átvizsgálják, míg utóbbiakat a repülőtéri biztonságiak azonnal átadják a rendőrségnek.

Kennedy végül kijelentette: aki a Selectee Listre kerül, annak legalább 45-60 napig kell várnia arra, hogy arról lekerüljön, így türelmet és elnézést kért mindazoktól, akik emiatt kényelmetlenségeket kénytelenek elviselni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wilddog #12
    Én nem vagyok benne az 1%-ban. :)
  • Lame #11
    A terroristak meg jot rohognek ezen, hogy szopatjak egymast az amik.
  • Tetsuo #10
    Abdul egy kocsi áráért simán átmegy a mexikói határon.
  • G0blin #9
    Kúrva Amerikaiak!
    ---- figyeljétek meg, ezzel a mondatommal máris a "No fly list"-re kerültem...:)
    Amerika monnyon le!
  • Amergin #8
    Mind terrorista volt egytől egyig. Nincs kivétel. Köszönjék meg szépen a hatóságoknak hogy nem szállítják őket Guantanamora mert ott bevallanák hogy mindannyian Bin Laden-t istenítő ádáz terroristák.
  • arty #7
    1% élt panasszal .. !

    amerika ... :(
  • saldi #6
    Már nem azért de hány utas van az USA-ban 1 évben? 30 millió? vagy több? mert akkor az a 30000 nincs 1% sem. Ha tudják, hogy nem tökéletes a rendszer, és azt az 1%-ot is emberként kezelik, nem kenik a földre megbilincselni meg satöbbi, akkor szerintem ez egy vállalható ár. Csak én ne legyek abban az 1%-ban :)

    És nem azért vezették be a rendszert, mert attól félnek hogy abdul felszáll a gépre és felrobbantja, hanem már azt szeretnék megakadályozni, hogy az usa-ba jusson, vagy ott mozogjon, szervezkedjen.
  • Caro #5
    Így van, ez nem más, mint tüneti kezelés, amire persze mindent rá lehet fogni.
  • NEXUS6 #4
    Asszem igy már sokkal jobb a cim!;)))))
  • NEXUS6 #3
    Hát igen, azzal hogy a repülőtereken is szigoritják az ellenőrzést nem szüntetik meg a terrorrizmust magát.
    Csak max leszoknak a repülőgépekről és jönnek a vonatok: Barcelona, meg a metrók: London, meg a buszok, üdülőhelyek lakóházak stb.

    Ráadásul a sikeres robbantások elkövetői is bevallottan a titkosszolgálatok látóterébe kerültek, csak aztán leszálltak róluk. Ez szarvas hiba volt, mert csak ebben a fázisban lehetett volna elkapni őket.
    Ugyan is ha egy csákó merényelni akar az számitásba veszi a biztonsági rencereket, és olyan nincs, hogy megy a batyuval a reptérre és amikor átnézik a cuccost akkor kiveri a palávert, hogy ő azt nem is tudta hogy ilyen ellenőrzés van.
    Tuti lebukásba ők se hülyék embereket küldeni.