Gyurkity Péter

Nem működnek a kiberbűnözés elleni jogszabályok?

A brit e-kormányzati szolgáltatásokért felelős miniszter a szervezett online bűnözés globális jellegére figyelmeztet, és úgy véli, hogy az eddig megalkotott jogszabályok nem is lehetnek kellően hatékonyak.

Jim Murphy a Get Safe Online weboldal indulása alkalmából beszélt a törvényi szabályozás hiányosságairól, illetve hiábavalóságáról. "Nem fogjuk tudni megakadályozni a gátlástalan embereket online bűncselekményeik végrehajtásában. Keresztülvihetünk bizonyos törvényeket, de a bűnözők okosak és mindenekfelett igen mobilak" - jellemezte a helyzetet Murphy a ZDNet-nek adott interjúban. "Nem tudjuk, hogy kik a virtuális világ szervezett bűnözői. Csak azt tudjuk, hogy hol tartózkodnak, azt már nem, hogy valójában kik ők" - ezt már Howard Lamb, a brit National Hi-tech Crime Unit koordinátora mondta egy múlt heti konferencián.

Márpedig éppen az ő feladatuk lenne a nagyobb online biztonság kikényszerítése és fenntartása. Többek között e célból indították legújabb kampányukat, amely a Get Safe Online oldal felmérésére hívja fel a figyelmet. Ez ugyanis megállapította, hogy az Egyesült Királyság lakóinak 83 százalékának nincsenek meg a szükséges ismereteik, és jó részük kizárólag barátai, ismerősei tanácsaira támaszkodik ezen a téren. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy mindössze 15 százalékuk tartja saját felelősségének számítógépe megvédését, még annak ellenére is, hogy óriási többségben rendkívül fontos feladatnak minősítették ezt.

Érdekes részletre világít rá egy másik adat, miszerint a megkérdezettek 17 százaléka a hagyományos bűntetteknél is veszélyesebbnek tartja a virtuális visszaéléseket, 22 százalékuk mégis minden további nélkül megnyitja az ismeretlen feladótól érkező tartalmakat. A kérdés jelentőségével tehát többnyire tisztában vannak, de csak nagyon kevesen tudják, hogy pontosan milyen lépésekre is van szükség. Lamb szerint ez főleg a szélessávú hozzáférések gyors terjedésének köszönhető: csak a brit szolgáltatók mintegy 36 millió embernek biztosítanak hozzáférést, és ilyen tömegben nem nehéz laikusokat találni.

Itthon a GfK Hungária és a Szonda Ipsos legutóbbi közös felmérése szerint a felnőtt lakosság 22 százaléka használta a világhálót, ami igencsak elmarad a nyugati országok eredményétől. A fejlődés ütemét gyorsnak ítélték - hat év alatt megháromszorozódott az arány -, de még mindig nem használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket. Továbbra is megfigyelhető a vagyonosabb rétegek, a férfiak és a fiatalok túlsúlya, amit csak lassan enyhít a szegényebb társadalmi rétegek és a vidéki régiók felzárkózása. Ilyen mutatók mellett természetesen az online bűnözés is kisebb problémát jelent, de ennek jelentőségét nem hanyagolhatjuk el, különösen, ha valamikor utol akarjuk érni nyugati szomszédainkat.

A Get Safe Online a kormányzat és olyan nagyvállalatok összefogása révén jött létre, mint a Dell, a Microsoft, az eBay, vagy a BT. A törvényi szabályozás azonban hagy maga után kívánnivalót, hiszen az úgynevezett Computer Misuse Act 1990-ben született meg, és azóta jócskán eljárt felette az idő. Erre már több alkalommal felhívták a figyelmet, ám a kormányzat és az NHTCU sem ért ezzel egyet. Szerintük a túlzott szabályozás visszafogná a fejlődés ütemét, és csak bonyolítaná a helyzetet - ők ehelyett a sokat emlegetett nemzetközi összefogástól várnak eredményeket, amely a hatóságokat és a nagyvállalatokat is magában foglalja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gemnon #6
    így van.

    De őszintén nem értem, hogy miből gondolták, hogy az alkotott jogszabályok működni fognak?
    Szerintem a netre a TCP/IP-n kívül nem sok szabály vonatkozik (azt meg azért mindenki betartja :D).

    Itthon még a nyomorult spammerekkel is kínlodnak (pedig mit ad isten, ha jól tudom van rá jogszabály is már), kint egy scam paypal e-mail után, e-mail a PayPal scam címre és egy a hostoló cég címére (Yahoo) és 5 percre rá a paypal álca oldal helyett "Disabled by ISP". Itthon, hacsak ki nem robbantod a spammer gépét (amiért téged csuknak le), akkor nem fogja senki megállítani :(.
  • h4x0r #5
    Az Internet egy fegyver. Kétélű, és a használójától függ, hogy épít vagy pusztít.
  • NEXUS6 #4
    Szerencsére az elég negatívan hangzó anarchia kifejezést egyre inkább felváltják a társadalom hálózatos modelljéhez kapcsolódo kifejezések.

    Ha ezeket használjuk inkább, akkor nem kell hogy a régi sztereotípiák ugorjanak be az emberek fejébe!

    A belinkelt írás szerintem egy kicsit elveszik a dolgok között.
    Indít az anarchiával, ami alapvetően egy politikai hatalom elméleti kategória, és befejeződik egy morális/kriminalisztikai/ismeretelméleti fejtegetéssel a gyermekpornóról. A kettő között meg hogy kapcsolatot teremtsen, a szocializációt fejtegeti.

    Aztán a végén mégse jut vissza az politikatudomány szféréjába.

    A gyermekpornó készítője/uplóder/szerverénüzemeltetője/és megtekíntője nem anarchista. Illetve lehet hogy az, mint ahogy lehet hogy konzervatív, szocialista, liberális vagy bármi.
    A szocializációs témának meg annyiban van igaza, hogy ha pl ugyan ő egy konzervatív emberke, de a világképébe beletartozik a gyermekpornó élvezete akkor ő az internettől pontosan azt kapja amit vár, és ami meg is erősíti az ő világképét.
    Az a jó a netben hogy mindenki azt kapja!!!

    Az internet nem azért jó mert BÁRKINEK elmondhatod a vélemyíényed, megmutathatod magad, hanem mert pontosan AZOKat találod meg akik HASONLÓK hozzád, nekik tudod elmondani a problémáidat és ezzel erősítik az identitásod.
    Az internet nem tömegkommunikációs eszköz.
    Az általában egy adott nyelvhöz köthető tömegkommunikációs eszközök erősítik a nyelvi/kultúrális azonosság alapján szerveződő államokat.
    Az internet viszont létezésével, azzal hogy az emberek figyelmét elvonja a tömegkommunikációs eszközökről, gyengíti.

    Szintén ott volt az írásban, hogy a tudás hatalom.
    Az internet rávilágított arra, hogy csak az a tudás hatalom amivel csak mi rendelkezünk.
    Egy hierarchikus felépítésű állam, mindíg rendelkezik a tudás bizonyos formáinak monopóliumával.
    Az internet ezt is gyengíti, sőt le is rombolja.

    De minden pusztítással szemben sokkal többet ad!!!

  • [HUN]PAStheLoD #3
    Spemmelté? Lelövünk g3ci..
    Hakkoltá? Felakasztunk köcsög...
    Vírust tákoltá' össze? Karóbahúzunk b4zmeg!
    InternetExplorert használsz? Villamosszék!
  • szombi #2
    A törvények nem állítanak meg senkit! Erre csakis a hatékony(emberi) közbelépés képes.
    Például a spammerek és vírusírók nevét, címét, telefonszámát közzétennék mindenhol...
    Ahogy Vörösmarty mondja:

    Az nem lehet, hogy ész, erő, és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt!
  • Gemnon #1
    Anarchy and the Internet