Gyurkity Péter

Az IBM is az OpenDocument mellé áll

A Nagy Kék szóban eddig is kiállt az OpenDocument formátum mellett, ám most bejelentette, hogy saját Workplace kliens szoftverében is bevezeti a szabványt, amely lépés ismét a Microsoft pozíciójának gyengítését szolgálja.

Az IBM az indiai Delhiben tartott sajtótájékoztatón ismertette a döntést, amelytől elsősorban a vállalatok, valamint a fejlődő országok helyzetének javulását remélik. E két területen ugyanis egyre nagyobb az érdeklődés a nyílt forráskódú szoftverek iránt, és egyedül egy széles körben alkalmazott, egységes formátum ad lehetőséget a Microsoft egyeduralmának kikezdésére, illetve a nyílt platform helyzetének megszilárdítására.

A szoftvercég és maga Bill Gates ugyan már többször jelezte, hogy saját irodai programcsomagjának következő verziójánál szintén az iparágban szabványnak számító XML technológiát fogja alapértelmezett fájlformátumként használni, ez azonban nem váltott ki egyértelmű elismerést. A cég ugyanis egy köztes lépésre szánta el magát, és az OpenOffice által is támogatott OpenDocument teljes átvétele helyett egy szintén XML-en alapuló formátumot tett alapértelmezetté. Az Office Open XML az Office 2000 óta megtalálható a csomagban, ekkor vezette be a cég az XML-alapú dokumentumtulajdonságokat. A Microsoft szerint ez jelentős, az Office és annak felhasználói számára is kedvező lépés, míg mások még a nemrég bejelentett szabványosítás ellenére is kétkedve nézik a vállalat lépéseit.

Az IBM saját, Workplace névre keresztel csomagja eltér a megszokott irodai csomagoktól, a munka itt ugyanis böngészőn keresztül zajlik, a szerver- és kliensoldali szoftver megfelelő ötvözésével. A Workplace Managed Client korábbi verziói ismerték mind az OpenOffice, mind a Microsoft Office formátumát, ám a szabvány támogatásától kormányzati érdeklődést várnak. "India, Kína és több más fejlődő ország is élénken érdeklődik a megoldás iránt. Számukra ez egy új lehetőséget kínál az indulásra" - jelentette ki a Cnetnek adott válaszában Arthur Fontaine, a Workplace Managed Client-ért felelős marketingigazgató.

A mostani bejelentés a februári program folytatásaként is felfogható, amelyben 100 millió dollár ráfordítást hirdettek meg. Ezt ugyanis elsősorban a Workplace fejlesztésére, és egyéb Linux-projektek támogatására fordítják, a cél pedig az olcsó és hatékony alkalmazások számának növelése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kbupdate #229
    irkab1rka már megint birkairkálsz:D
  • FTeR #228
    baz, a kezdő "nem" után már megen lemaradt a ","...
  • FTeR #227
    nem jeleztem, h nem elég meggyőző és meg is indokoltam.
    az, h vmit vígan letölthetek bétában (preAlfa...), nem érv. zárt cuccoknál is van nyílt béta és azt már általában érdemes is megnézni.
    ez a látom, h mi történik, ezért bízom benne, meg olyan, h valszeg még linus apánk sem értene meg hírtelen egy kódrészletet, ha elé tolnák. szal amit írtam, h úgyis átláthatatlan egy ember számára az egész (már pár ezer soros cuccos is gondot okozhat, mégha jól is van kommentelve).
    mondjuk ez alap vita, opensourcék szerint jobb, h mindenki látja, mert hamar találnak hibát (stb.), viszont sokak szerint ez a lehető legnagyobb biztonsági rés.
    de mégha el is fogadom, h ez egy pozitív érv, akkor is a belőle származó gondok még mindig nagyobbak, mint amekkora előnyt ez jelent.
  • MrCrowley #226
    Én nem mondtam hogy az 1.0 usereknek jó ha letöltheti is kipróbálhatja.
    De most tulajdonképpen akkor rávilágítani akarsz vagy megérteni?..a kettő nem ugyanaz. ;)
  • Alfa Of NS #225
    "Hiába szabványosítja, sosem lehet tudni mit fondorlatoskodik a háttérben."

    értsd:

    hiába szabványosítja a sajátját, vmi probléma nem csodálnám ha akadna azzal, hogy nyugodtan lehessen saját alkalmazást fejleszteni rá.
  • Alfa Of NS #224
    A probléma az lehet elsősorban, és talán ezért is tartanak ki többen az OpenDoc mellett, mert nem tudni mi az MS szándéka. Könnyen lehet, hogy megint utat akar görgetni a szabványos doksiformatum elé, mivel ha lenne ilyen, akkor az Office könnyebben lecserélhetővé válna. Ezért is próbálja az MS rákényszeríteni saját formátumát. Hiába szabványosítja, sosem lehet tudni mit fondorlatoskodik a háttérben. A két formatumot kéne megnézni, ahoz, hogy pontosabban tájékozodjunk.
  • ubuntu #223
    Ha neked lenne legalább egy diplomád rájönnél mire jó, és nem írogatnál butaságokat.
    Olyan ostoba vagy, nem is érted mit írok. Hozzád már gyógypedagógiai képesítés kellene, vagy mintha Lóvári nyelven kellene megtartanom az analízis előadásaimat :)
  • FTeR #222
    észre kéne venni egyébként, h ez az opendoc, mennyire kicsi és az ms mennyire nagy (mármint piaci lefedettségben).
    nem ez lesz az első de jure szabvány, amit egy de facto szabvány levált. márha beszélhetünk itt leváltani valóról.
    észre kéne venni, h nem az ms szabványa van erőltetve, hanem az opendoc. azt akarják kötelezővé tenni. ms csak lecseréli a default doc typeját és kész, nem tetszik, nem használod.
  • FTeR #221
    nem ferdíti el, nem vesz rólatudomást.
    és megint megjegyezném, h egy szabványnak semmilyen kötelező érvénye nincsen.
  • Equ #220
    "Valóban jól elvitázgatsz a nickjeiddel "

    nem mintha számítana egy újabb lázálmod újabb megcáfolása, de miért nem keresel meg egy admint, annyiszor beirták már a topikokba, ha valaki több néven irogatott. Csak aztán nehogy magadba roskadj, hogy ma ezzel is lejárattad magad.

    "de velem te nem rúgsz labdába."

    Ezt berakjuk az ubuntu féle gyűjteménybe, a többi butaságod mellé, hátha valaki megfejti...

    Egyetem, analízis előadó, diploma, ébregy már fel...