229
  • kbupdate
    #229
    irkab1rka már megint birkairkálsz:D
  • FTeR
    #228
    baz, a kezdő "nem" után már megen lemaradt a ","...
  • FTeR
    #227
    nem jeleztem, h nem elég meggyőző és meg is indokoltam.
    az, h vmit vígan letölthetek bétában (preAlfa...), nem érv. zárt cuccoknál is van nyílt béta és azt már általában érdemes is megnézni.
    ez a látom, h mi történik, ezért bízom benne, meg olyan, h valszeg még linus apánk sem értene meg hírtelen egy kódrészletet, ha elé tolnák. szal amit írtam, h úgyis átláthatatlan egy ember számára az egész (már pár ezer soros cuccos is gondot okozhat, mégha jól is van kommentelve).
    mondjuk ez alap vita, opensourcék szerint jobb, h mindenki látja, mert hamar találnak hibát (stb.), viszont sokak szerint ez a lehető legnagyobb biztonsági rés.
    de mégha el is fogadom, h ez egy pozitív érv, akkor is a belőle származó gondok még mindig nagyobbak, mint amekkora előnyt ez jelent.
  • MrCrowley
    #226
    Én nem mondtam hogy az 1.0 usereknek jó ha letöltheti is kipróbálhatja.
    De most tulajdonképpen akkor rávilágítani akarsz vagy megérteni?..a kettő nem ugyanaz. ;)
  • Alfa Of NS
    #225
    "Hiába szabványosítja, sosem lehet tudni mit fondorlatoskodik a háttérben."

    értsd:

    hiába szabványosítja a sajátját, vmi probléma nem csodálnám ha akadna azzal, hogy nyugodtan lehessen saját alkalmazást fejleszteni rá.
  • Alfa Of NS
    #224
    A probléma az lehet elsősorban, és talán ezért is tartanak ki többen az OpenDoc mellett, mert nem tudni mi az MS szándéka. Könnyen lehet, hogy megint utat akar görgetni a szabványos doksiformatum elé, mivel ha lenne ilyen, akkor az Office könnyebben lecserélhetővé válna. Ezért is próbálja az MS rákényszeríteni saját formátumát. Hiába szabványosítja, sosem lehet tudni mit fondorlatoskodik a háttérben. A két formatumot kéne megnézni, ahoz, hogy pontosabban tájékozodjunk.
  • ubuntu
    #223
    Ha neked lenne legalább egy diplomád rájönnél mire jó, és nem írogatnál butaságokat.
    Olyan ostoba vagy, nem is érted mit írok. Hozzád már gyógypedagógiai képesítés kellene, vagy mintha Lóvári nyelven kellene megtartanom az analízis előadásaimat :)
  • FTeR
    #222
    észre kéne venni egyébként, h ez az opendoc, mennyire kicsi és az ms mennyire nagy (mármint piaci lefedettségben).
    nem ez lesz az első de jure szabvány, amit egy de facto szabvány levált. márha beszélhetünk itt leváltani valóról.
    észre kéne venni, h nem az ms szabványa van erőltetve, hanem az opendoc. azt akarják kötelezővé tenni. ms csak lecseréli a default doc typeját és kész, nem tetszik, nem használod.
  • FTeR
    #221
    nem ferdíti el, nem vesz rólatudomást.
    és megint megjegyezném, h egy szabványnak semmilyen kötelező érvénye nincsen.
  • Equ
    #220
    "Valóban jól elvitázgatsz a nickjeiddel "

    nem mintha számítana egy újabb lázálmod újabb megcáfolása, de miért nem keresel meg egy admint, annyiszor beirták már a topikokba, ha valaki több néven irogatott. Csak aztán nehogy magadba roskadj, hogy ma ezzel is lejárattad magad.

    "de velem te nem rúgsz labdába."

    Ezt berakjuk az ubuntu féle gyűjteménybe, a többi butaságod mellé, hátha valaki megfejti...

    Egyetem, analízis előadó, diploma, ébregy már fel...
  • ubuntu
    #219
    Két lehetőség van, vagy programozó az illető felhasználó vagy nem. Ha programozó amit lát, megérti. A programkód egyértelmű nem úgy mint a természetes nyelvek (amiken épp ezért lehet parttalan vitákat folytatni). Az opensource kód ráadásul tele van commentekkel, segítve annak megértését.
    Ha nem programozó a felhasználó (vagy csak úgymond ismer pár programnyelvet) akkor nem marad más mint a bizalom. De a lehetőség számára is adott, hogy megkérdezzen egy általa megbízhatónak tartott értelmes programozót, vagy maga tanuljon (de ez nem intézhető el egy pár hónapos tanfolyammal).
    Ha találsz egy hibát, ami akadályoz a munkádban kijavíthatod magad, és persze bugreportolhaszt nyílt kód esetében. Zárt kódnál csak szurkolhatsz, hogy kijavítsa a fejlesztő cég valamikor.

    A számítástechnika világa régen is nyílt volt, ez kimondottan igaz a unixra. Csak ez a nyíltság csupán egy kis réteg számára volt elérhető, egyetemek, kiemelt üzleti partnerek. Így a 80-as években is közösen fejlesztette javította az IBM Sun Dec és társai a rendszereit és alkalmazásait a felhasználóival.
    A Ms-nál azért más gyakorlat, mert eredetileg olyanoknak készített termékeket (pl. titkárnők) akiknek lövése nem volt a programozásról. Ez vegül oda vezetett, hogy mára már egyes kelet-európai úgymond 'rendszermérnököknek' sincs :D :D
  • FTeR
    #218
    hááát, ez nem magyarázza fanatizmust és a görcsös hittérítést sem.
    és az ilyen tapasztalatokat max a fejelsztőknek tanulókat érdekli, mert egy júzert aztán biztos nem hat meg. max az ingyenesség, de egy zárt is lehet ingyenes. ezzel arra próbálok rávilágítani, h opensource mellett nem érv az ingyenesség. a openség meg nem érdekli a júzereket. a fejlesztési hátrányokat már kifejtettem, szal sztem több a hátránya mint előnye.
  • irkab1rka
    #217
    m$ megint megpróbál elferdíteni egy szabványt. milyen meglepő...
  • ubuntu
    #216
    Ez csak egyfajta szórakozás, flame. Lehet értelmes emberekkel, de lehet ilyen lamer hőzöngőkkel is héba hóba, az is szórakoztat csak másképp.
  • ubuntu
    #215
    Ez már tényleg szánalmas amit összefordassz. Tudhatnád mikor kellene csendben maradnod de az sem megy.
    Valóban jól elvitázgatsz a nickjeiddel :D
    Elképesztő mennyire tájékozatlan vagy, semmi konkrétumot nem vagy képes leírni. Nemcsoda, hogy soha nem jártál egyetem közelében. Ezt a lamer hozzálszólásaidból le lehet vonni.
    Egy két kezdő linuxost megszorongathaszt innen onnan összeolvasgatott kavalkáddal ami a piciny agyadban van, de velem te nem rúgsz labdába.
    Egyszerű keresővel ellenőrizhető minden tény amivel megcáfoltam a sületlenségeidet (persze a google-t bizosan nem használod, linuxra építenek a nyavajások, talán a yahoo bár az meg FreeBSD) :)
    'agyilag korlátozottak' biztosan! 'hibásan megírt alkalmazói program' 'piciny agykapacitásod' 'szektás hittérítők' és a többi érved persze nem kereshető, csak téged minősít.
  • MrCrowley
    #214
    Hit? Háát..veszélyes dolog..az emberek még ölni is képesek érte. ;)
    De komolyan: a dolog többrétű. a nyitottságnak megvan az az előnye hogy az emberek bizalmába férkőzzön. a másik dolog pedig az hogy szeretik hinni hogy amit látnak az úgy is van..itt jelen esetben az orruk előtt zajlik a fejlesztés (fejlesztési listák, cvs, bugzilla..stb), és ettől -gondolom- megnyugszanak h "ok itt minden megy a maga útján". Ha viszont elzárjuk előlük az információt, és titkolózuk az emberek hajlamosak egyből az örgögöt a falra festeni. Ezen kívül talán az is közre játszik hogy az opensource projecteket bármikor letöltik kipróbálják, és ezáltal megtapasztalják, legyen szó akár szerver alkalmazásról akár desktop cuccokról. Azért ilyet nem minden kereskedelmi termékkel tehetnek meg (büntetlenül). Nem feltétlenül pozitív tapasztalatokat szereznek az opensource dolgok próbálgatásával az emberek, de a negatív tapasztalat több mint a sömmi.
    Nagyjából erre épülhetnek az "opensource hit" alapjai. szvsz. :)
  • Equ
    #213
    azért látszik, hogy kikkel lehet értelmesen vitázni és kik azok akiknek esélyük sincsen a korlátolt világukból kizökkenni.
  • MrCrowley
    #212
    jaja..szerintem sem jó ez így. a fele (a személyeskedés) mehetne a /dev/nul irányába.
  • FTeR
    #211
    #210 :)
  • FTeR
    #210
    a féreértések elkerülése végett, nem az opensourceot nem értem, hanem a hitet ami mögé párosul.
  • MrCrowley
    #209
    "volt szerencsém hozzá"
    no, hát akkor mit nem értesz ezek után? "ezek mennek és a bárányfelfők"..;)
  • FTeR
    #208
    durvul, durvul, nem jó ez így.

    egyébként #187 igazolt engem. mármint a jóslatomat, miszerint: ettől azt fogja hinni neki van igazával.
  • FTeR
    #207
    ennyi elgépelést, lol
  • FTeR
    #206
    volt szerencsém hozzá.
    #202 ilyen lesz az ms cuccosa. ezért nem kell rinyálni. be kell látni, h az opendoc arra jó volt, h ms megnyissa a sajátját. ennyi. asszem könnyen megjódolható (látnoki képességek nélkül is), h előbb lesz pl az openofiszban ms open xml default, mint opendocra épülő ms ofisz. és tekintva, az ms ofisz piaci lefedettségét...
  • blackeagle
    #205
    Áruld már el miért pocsékold az időd m$ hívőknek ? Nem éri meg.
  • Equ
    #204
    "sem diplomád sem szaktudásod nincs hozzá."

    Mondtam már, imádkozz, hogy legyen diplomám, mert ha nincs, akkor nagyobbat égtél mint valaha...

    A szaktudás megítélésére ebben a témában neked a leghalványabb kvalitásod sincs, akkora sületlenségeket hordál össze itt egy nap alatt, amit kevesen mondhatnak el magukról.

    " "kiforrni" "komoly szakemberek érve" "jóval gyengébb", ezek nem szakmai érvek, hanem filozófiai síkra terelt okoskodás."

    Ha már a szakmai érvek felfogására nincsen elegendő agykapacitásod legalább arra legyen hogy megpróbálod felfogni hogy ki mit írt...
    A "30 év" és a "kiforrottság" a linuxosok "érve" volt nem az enyém. Legközelebb inkább 2x olvass el mindent, már elsőre már sokadszorra nem sikerül megértened az itt elhangzottakat.

    "A Unix de facto standart a tudomáynos szférában, ipar területén megbízhatósága (magas rendelkezésre állás) és jó skálázhatósága miatt (kis beágyazott rendszerektől supercomputerekig használják)."

    Akár csak a win-t, csak nagyságrendekkel több helyen. Persze nem meglepetés, hogy piciny agykapacitásod nem tette lehetővé, hogy felfogd, hogy mindkét oldalról lehet hozni példákat hatalmas és mission critical rendszerekre és ezeket már el is mondtuk... (legközelebb 2x olvasd el, hátha...)

    "A hibát FAA Windows server okozta (GetTickCount Win32 API-ban egy túlcsordulás). És még hosszan sorolhatnám. "

    Sületlenségeket biztos vagyok benne, hogy végtelen sokáig tudnál sorolni, persze a kérdéses helyzetet a hibásan megírt alkalmazói program okozta. (amit azóta kijavítottak és nem az oprendszert!!) Majd, ha eljutsz arra az agyi szintre, hogy egymagad fel tudsz fogni szakmai fogalmakat és nem linuxos agymosó tanfolyamokon szerzed be a szakmai tényeket messze elkerülő lózungokat, akkor majd rájössz, mi mit jelent az informatika világában.

    De sajnos már eleve az ilyen esetek felsorolása is a korábbi case study-k emlegétésével van egy szinten, sajnos ezek akkor jönnek elő, amikor valakinek nulla köze van az IT-hez csak szállóigéket és kiragadott mondatokat fogott fel innen-onnan és ezzel próbálja magát kevésbé hülyének felünteti fórumokon. (gyanitom ez is meghaladja értelmi képességeidet, ezért lefordítom: függetlenül attól, hogy a felhozott esetnek köze nem volt win hibához, a másik oldalról is lehet korlátlan számú hasonló esetet felhozni, feltört és ellopott adatokat firefox, novell oldalakról linux szerverekről stb-stb)

    "IEEE 1003.1e"

    Nem égtél még eleget? Elmagyarázzam úgy hogy agyilag korlátozottak is megértsék, hogy mi az a draft vagy inkább visszülsz az iskolapadba és bepótolod a házi feladatot "tanár úr"...
    (hát ezért jön ki annyi szerencsétlen hülye az iskolapadból, mert itt tart ma mo-on az oktatás...)

    " Ezek mint a smart cardok használatával kapcsoaltosak. "

    Már látom, hogy az olvasási és szövegértési képességeid erősen korlátozottak, ezért csak leirom huszadszorra is. Nem helyi gépes smart card megoldásokról beszélünk... (bár ott is le van maradva a linux pár évvel)

    "Nem kivánom érdemeit emlegeti, elég az, hogy én az vagyok te pedig nem. "

    Hittérítő? Egyetértünk.

    "A linux és az open source korunk egyil legnagyobb üzleti lehetősége, látja az IBM, HP, Dell, Intel, Amd, Motorola"

    A szellemileg korlátozottaknak kedvéért lásd #4. bár már más is leírta, hogy ezek miért is "állnak" a linux mellé... Persze, hogy ezt megértsd még elkelhet néhány év, mert a világ nem fekete és fehér, a cégek pedig csak a profitot nézik. Ha pár linuxosról le lehet húzni pár millió dollárt, mégha az aprópénz is a wines eladásokból akkor is jól jön.

    "Még szerencse, hogy nem vagy mérnök-fizikus pakson, mert akkor már ülhetnénk is gyorsan az első transzatlanti járatra"

    Azt el is hiszem. Az ilyen szektás hittérítők nem tűrhetik el, hogy valaki nyilvánosan megcáfolja dogmáikat, főleg nem szakmai érvekkel. Hová lennének így az agymosott tanítványok...
  • MrCrowley
    #203
    Nos ha megérteni akarod, akkor szerintem neked olvasással kellene kezdeni. Az Erick S. Raymund féle "Katedrális és Bazár"-nál szerintem aligha találsz jobb leírást a miértekre és hogyanokra. Nem kell megijedni, ez nem propaganda, csupán egy olyan ember írása aki maga is elcsodálkozott a linux kernel féle projectek működésén/mőködő képességén. Vannak benne technikai/technológiai részek is, de inkább a dolgok szociológiai kapcsolatát világítja meg talán legjobban...végül is a programozás sincs meg egyfajta kapcsolattartás, és hierachia nélkül.
  • ubuntu
    #202
    A saját zárt és védett szabvány nem tekinthető valódi szabványnak. Ezek olyan technikai specifikációk, melyeket egy adott szoftverfejlesztő cég, vagy egy adott ipari szektorban domináns vállalat ad ki.
    Az informatikában "valódi" szabványnak azt a nyílt szabványt tekinthetjük, mely piacilag elfogadott, azaz széles körben használják, valamint megalkotása nyílt eljárás keretében, széles nyilvánosság bevonásával, konszenzusos megállapodással történt.
  • MrCrowley
    #201
    Bocs, a zárójeles rész felett elsiklottam. De ettől még igaz amit írtam a "kikukázás" utáni fellendülés lehetőségéről (ami persze messze nem 100%). Főleg hogy az égvilágon semmi nem akadályozza a project résztvevőit hogy -a kedvenc szójárással élve- kicsit technológiailag is fejlesszenek a projecten, és ne csak foldozgassák.
    A foldozásról jut eszembe hogy azért az Apache jól meg lett "foldozva" az idők folyamán.

    "itt kezdődött a flém, minek menjek máshova?"
    lol..ebben is van valami.
  • FTeR
    #200
    mint írtam, szeretném megéteni.
    az érvekkel nem meggyőzni akarok, mint említettem már marhára nem érdekel ki mit használ. azokkal az ellen érveit cáfolon, vagy ha jobba ntetszik, jelzem, h ez édes kevés vagy nem igaz.
    tehát:
    1. mint mondtam nem megyőzni akarok, én nem térítek hitet.
    2. szitnek megfelelően érvelek.
    3. megintcsak, nem akarok téríteni. a vérfanok fröcsögése meg nem érdekel, főleg ha nem érvelenk, csak fikáznak.
  • FTeR
    #199
    de, oda nem illő példák felhozásával tereled.
    az ilyen topikok végén mindig oda jutunk, h de höhö háhá grrrr, akkor is ingyenes és szegények nem tudják megfizetni. tehát ez marad az utcsó érv. aminél nem nehéz beletni, h nem technológiai érv és még azt is mondhatjuk, h ha lenne pénzük akkor már kérdéses, h maradnának e a linux mellett.
    egy szabványnál nem érv, h nyílt. kb mint, h jó a víz mert vizes. a szabad felhasználhatóság már igen. de ettől még nem lesz jobb technológiailag.
  • FTeR
    #198
    direkt kikötöttem, h a kapásból opensourcenak induló projektek más tészte. annak az eszmei futtatásnak nemsok értelme van, h hogyan lett egy opensource opensourc (mer kb ez lenne).

    nem gondoltam konkrétan a netscapre, de példának jó.

    az, h "nemtom mér jó" nem érv a részemről, az egyszerű értetlenkedés.

    itt kezdődött a flém, minek menjek máshova?
  • MrCrowley
    #197
    Caro: Ööö..Én érveltem azzal hogy bizonyos helyeken a linux/opensource árban veri a wint..illetve hogy az átállás költsége miatt sokszor nem jöhet szóba a win (per user licence árazás).
    Szerintem ez a smart card lesz a linoxos adminok rémálma..ilyennel ilyesztgetik majd a jövő generációját..:))
  • MrCrowley
    #196
    Fter! Ha ennyire bántja a szemedet a linux -ha élhetek ezzel a kifejezéssel- akkor egyszerűen ne foglalkozz vele! Szerintem Te megteheted.
    Ha meg minden áron a linux fanokat akarod meggyőzni hogy milyen szívás h rosszul érvelnek akkor:
    1, rossz helyen teszed
    2, rossz érvekkel (mint már mondtam)
    3, az igazi fanokat szerintem még a jó érvek sem győzik meg (talán ettől fanok ;) )

    ubuntu: basszus, ezt meddig gépelted? :)
  • Caro
    #195
    Én nem szoktam terelni a témát, ez ilyen egyszerű.
    Azt sem mondtam, hogy nem értek hozzá, csak azt, hogy nem ezzel foglalkozom, és hogy nem is akarok.
    (De már születésem óta számítógép környékén vagyok. Még ha fiatal is vagyok, akkor is ragadt bőven ;))

    Egyetlen egyszer sem érveltünk a linux és az open-source mellett az ingyenességgel, sem a nyíltsággal.(Volt már hogy előfordult, de nem ebben a topicban)
    Az opendocument mellett igen, mert egy szabványnak nyíltnak kell lennie, hogy mindenki fel tudja használni, ne csak az, akinek >100000 Ft-s szoftvere van.
    Ilyen egyszerű az egész.
    És az opendocumenttől várható még további fejlődés, ellenben az MS-nél nem túl valószínű. A mentési formátumuk a 97 és az XP közt nem változott, csak felhasználósegítő funkciókat kaptak a programok.

    Nem vagyok biztonságtechnikai szakértő sem, egyszerűen csak egy user, és boldog user.
    Azért lehet, hogy itt most ti mostok, de a múltkor a desktop témában mi mostunk 2x is!(persze ti nem láttátok be)
    Ellenben itt most alig vagyunk, a "nagyok" nincsenek itt.
    Erre a smartcardra kíváncsi lennék, ha BlackRose-t megkérdeznéd, mit válaszolna.
  • ubuntu
    #194
    'Analízis előadóként ahhoz veszed a bátorságot amihez akarod, legfeljebb nagyobbat égsz vele. Én speciel rendszermérnök vagyok, csak én nem szoktam ezzel kérkedni.'
    'Rendszermérnök' szépen hangzik kár, hogy sem diplomád sem szaktudásod nincs hozzá. Divat lett magyarországon az igénytelenség.

    "Hát saját bevallásod szerint az elmúlt 30 évben nem sikerült kiforrnia annyira, hogy alapvető erőforrásokat átvigyen távoli gépre... (sajnos ez a 30 éves BS sem a komoly szakemberek érve az IT iparban. Azt már hagyjuk is, hogy a linux csak a 30 éves unix koppintása, ráadásul jóval gyengébb koppintása mint pl a freebsd...)"
    Megint légbőlkapott állítások konkrétumok nélkül, akkor hallok ilyesmit vizsgán vagy szigorlaton, amikor nem készül a hallgató, és megpróbálja kimagyarázni magát. Általában UV a vége. "kiforrni" "komoly szakemberek érve" "jóval gyengébb", ezek nem szakmai érvek, hanem filozófiai síkra terelt okoskodás. Egyvalami gyenge de nagyon az ismereteid a témában.
    A Unix de facto standart a tudomáynos szférában, ipar területén megbízhatósága (magas rendelkezésre állás) és jó skálázhatósága miatt (kis beágyazott rendszerektől supercomputerekig használják). Ahol real time OS-re van szükség (főleg ipari vezérlőknél) ott pedig sem unix/linux sem windows nem jön szóba, hanem lynxos, qnx, RSX-11, RTOS, eCos, fiasco stb. használatosak. Van még RTCoreBSD RTlinux is windows CE, bár ezek nem ideálisak minden esetben feladatra (nagyobb erőforrásigény), ill. van egy windows kiterjesztés is, bár valószínűleg erről sem hallotál.
    Természetesen a legmegbízhatóbb serverek a Mainframeknek a közelébe sem kerülhet a Ms a windowsával. (azoknak egyedi rendszere van, pl. z/Os rajta általában több virtuális OS-el) A linux, mint host os portolása Mainframekre napjainkban is zajlik, viruális gépein már jóideje használják.
    Néhány hozzád hasonló (bár jólva képzettebb) lusta troll, az elmúlt időben azt hirdette, nincs szükség mainframekre, és Windows Pc-kre cserélték le az addig jól bevált megbízható rendszereket. Az eredmény a CardSystems (egy US hitelkártya kezelő cég) kapiláis méretű vesztesége lett. Többszázezer (MasterCard) ügyfél adata került crackerek kezébe, egyes források szerint milliós nagyaságrendű a kiszivárgott kártyaadatok száma. Becsült veszteség 2.75 milliárd USD, a cardsystems pedig csőd szélén áll. Mindez köszönhető egy Windows wormnek, és egy elfelejtett patchnek. Mainframen soha nem történt ilyen eset, pedig már jóval régebbóta használják. Másik negatív példa volt tavaly szeptemberben a dél kaliforniai repölésirányító rendszer hibája miatti 3 órás leállás. A hibát FAA Windows server okozta (GetTickCount Win32 API-ban egy túlcsordulás). És még hosszan sorolhatnám. Az ilyen esetek után megtanulták értékelni a Mainframeket újra a vállalatoknál.
    A linux nem 'koppintás' (a felsőfokú tanulmányok hiánya nagyan meglátszik az igénytelen szóhasználataidon), hanem egy unix-szerű operációs rendszer magja. A teljes operációs rendszer a gnu/linux. A FreeBSD pedig egy unix leszármazott, természetesen az is egy nagyszerűen használható operációs rendszer. Ipari alkalmazásoknál a linux azért kerül előtérbe vele szemben mert jóval több driver van hozzá (beleértve az iparban fontos speciális eszközök támogatását)
    'jóval gyengébb koppintása mint pl a freebsd' menint csak a tudásod gyengeségéről tanúskodik. Természetesen megint konkrétumok nélkül fröcsögsz, szokás szerint ostobaságokat.

    "bizony, legalább ugyanolyan, pont ezért irtam, hogy ugyanolyan "komoly" hely mégis wint használnak. Ennyit az "érveidről", csak gondoltam, ha már le kell alacsonyodjak hozzád, akkor olyan példát hozok amit még te is megérthetsz, függetlenül attól, hogy nem döntő szempont a kérdésben..."
    Elég igénytelen primitív stílusod magáért beszél. Felsőbbrendűségi érzésedet, sajnos szakismereteid nem tudják alátámasztani. És egyébként is elég unszimpatikus.

    "hogy ki mennyire képzett az egy fórumon nem fog kiderülni, de ha te ilyen nagy szakértő vagy, nekem meg még diplomám sincs, akkor elég nagy bajban vagy, mert még egy épkézláb szakmai érvet nem tudtál felhozni ami megállt volna a lábán és ne cáfoltam volna... :)"
    egyfolytában megcáfollak méghozzá tényekkel, te pedig "komoly" "komolytalan" "jóval gyengébb" "mindenütt tarol"... üres általánosságokkal tudsz csak 'érvelni'.

    "Itt is el vagy tévedve... :)
    A posixnek nincsen acl szabványa, legfeljebb tervezete és egy working groupja, talán ebből fakad az a káosz ami a unixok között van, ugyanis alig találni kompatibilis acl megvalósítást. (az külön vicc lenne, ha az "analízis előadó úr" lázálma igaz lenne, akkor 2002-ig a linux nem követte a posix szabványt, ugyanis 2002-ben került bele hivatalosan acl. (windowsba 10 évvel korábban, ezek szerint a win jobban követi a posix szabványt mint a linux, mert ugye posix alrendszere is van. Legközelebb próbáld meg végiggonoldni, hogy miket halandzsázol és annak milyen következményei lesznek)"
    IEEE 1003.1e (azaz POSIX.1e) írja le a biztonsági kiterjesztéseket a IEEE 1003.1-hez. A hozzászólásod több részéhez ezen kívül no comment.

    "Én is ezt mondtam, bár éppen a smart cardot kihagytad. De elhiszem, hogy bármi megoldható, csak éppen kézzel gányolva tucatnyi külön programmal. Szánalmas."
    Olvass utána ezeknek a linuxos alkalmazásoknak: scas, smartcard, ssh-smart, smarttools-rsa, smartsign illetve CITI Projectek. Ezek mint a smart cardok használatával kapcsoaltosak. Ne magadból indulj ki, te 'gányolsz' mások programoznak :) Gyengébbek számára pedig ott van pl. a Linux Terminal Server Project, ez is 'out-of-the-box egymáshoz optimalizálva' :D
    Természetesen kompatibilisek egymássak az X serverek, azaz különböző verziójú X-ek kapcsolódhatnak egymáshoz, és jeleníthetik meg egymás alkalmazásait.

    "Bruhaha, képzelem milyen előadó lehetsz, ha ez neked a megoldás, hogy összehánysz szedett vedett játékszereket két sorban és előadod mint megoldás. Bár ez is olyan linuxos hittérítős, problémákat megoldani nem tudsz, át se látod a kérdést, csak hittérítesz..."
    Nem kivánom érdemeit emlegeti, elég az, hogy én az vagyok te pedig nem. Tudod az Analízis nem tartozik a programozás vagy 'rendszeradminisztráció' világába, az a matematika egy részterülete, amiben ismeretlen fogalom a 'gányolás', tudod nincs rá definíció :D

    Megincsak bebizonyítottad milyen nagymellénnyel állítasz véleményt olyan témában, amivel még köszönőviszonban sem vagy. Vegyél még csak elő pár nicket járasd le azokat is LOL :)
    'Hittéríteni' itt te próbálsz, méghozzá elég fanatikus módon az általam felhozott tények ellenére is. Lehet, hogy olvasási szövegértelmezési problémáid is vannak. Még ha a Microsoft fizetne neked érte megérteném, de így önszorgaomból elég íronikus, sőt ez az ami szánalmas.
    A linux egyre szélesebb elterjedtsége tény, nem pedig "szeretem-nemszeretem" kérdése. A windowsé is, bár nem olyan mértékban ahogy azt redmondban tervezték (a mai napig nem tudtak dominanciát szerezi a mobil telefonok, konzolok, serverek szegmensében). A linux számára a kereskedelmi unixok lecserélése jelenti jelenleg a legnagyobb növekedést, ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben eltünnének a unixok és mindenütt linux lenne helyette (a világ jóval színesebb mint egyesek szegényes fantáziája :). Biztos lehetsz benne sem a linux sem a windows nem fogja kiszorítani a másikat, mindkettő a Pc-k világából jött és ma már a IT széles spektrumát célozza meg.
    A linux és az open source korunk egyil legnagyobb üzleti lehetősége, látja az IBM, HP, Dell, Intel, Amd, Motorola, ... sőt a Sun is csak épp te nem, de ez a te bajod. Nem kötelező ettől még természetesen használnod.
    Sajnálatos, hogy ilyen képztelen alakok nevezik ma magyarországon 'rendszermérnöknek' magukat. Még szerencse, hogy nem vagy mérnök-fizikus pakson, mert akkor már ülhetnénk is gyorsan az első transzatlanti járatra :D
  • FTeR
    #193
    jajj, ez a végső érv.

    egyébként az általánosítás (tehát az általános tapasztalat) ellen nem érv az, h van néhány ellenpélda.

    azt bítom egyébként, h pl a linux sokrétűsége miatt végülis mindenre van példa, így opensource fanokhoz méltóan levonják a következtetést, h miylen tökéletes a linux, hiszen mindenre van példa. csak, h adott példák nem találhatók meg egyben, mivel soxor kizárják egymást.
  • MrCrowley
    #192
    Ez az "az vállik opensorceá (ha eleve nem volt az), ami vállaltilag megbukott" gondolom arra utal hogy pl a Netscape hogyan nyitotta meg a forrást.
    Mondjuk szerintem az ilyen projectek vannak kevesebben (főleg számszakilag), de ettől még lehet helyes amit gondolsz, azonban ez a "kikukázott" project most mintha mégis használatos lenne 1-2 helyen. (ha a Netscape nem lépi meg ezt akkor már rég a süllyesztőben lenne, és az IE részesedése nem 85-90% hanem 98-99% lenne.
    Az már más kérdés hogy vannak projectek amiket nemhogy nem dobtak ki hanem egyenesen a közösség kezei között nőttek fel, és utánna kezdték őket vállalati szinten használni (MySQL).
    Egyébként nem értem ezt a hozzáállsát. Ha ennyire a linux/opensource hibáiban akartok turkálni akkor irány az LKML és pár nagyobb flame átolvasás után nyomósabb érvekhez juthattok mint bármikor és nem kell ezekkel a vacak "nem értem miért jó ez az opensource mikor úgyis sz*r/hiányos/bugos/égő/nem korszerű/nem szép/minek mikor van már ilyen az MS-től is" érvekkel jönni. Ezek az érvek olyanok mintha a a másik oldalon nem lenne hasonló probléma (tudniillik bug/hiányosság/korszerűtlenség/csúnya megoldás).
    És mint annyiszor elmondtam: ez nem jobb (vagy rosszabb), ez MÁS!
  • FTeR
    #191
    pölö oracle sem azért kezdte hírtelen a linuxot preferálni, mert hírtelen megvilágosodott, hanem a nagy együttműködés helyett az ms betámadt az sql serverével és nem kevés fenyegetést kezdett jelenteni, igen kevés idő alatt.
  • FTeR
    #190
    ja egyébként ha arra gondolsz, h IBM elkezdte meglovagolni az opensourceot, akkor felhívnám a figylemedet, h az egésznek semmi köze a nagy opensource hitvilág elsajátításához, egyszerűen pár nagyobb koncern így próbálni némi ingyenmunkaerő szerzés keretében némiképp meggyengíteni az MS hatalmát/előretörését.
    De ezek is csak arra példák, h az opensource nem képes önmaga eltartására, csak lejmolásból vagy redhat módi, esetleg egy olyan cégen belül, ahol a sw fejlesztés nem a fő profil.