Gyurkity Péter

Nem elég nyílt az Office 12 formátuma

Az irodai szoftvercsomag formátumának nyíltságát kifogásolja egy amerikai jogi szakértő, aki szerint a Microsofthoz képest a Sun jóval kedvezőbb feltételeket biztosít szabványa felhasználását illetően.

Andy Updegrove a ConsortiumInfo oldalán tette közzé eredeti írását, amelyben a Sun és a Microsoft kötelezettségvállalását hasonlította össze. Mivel a soron következő verzió még fejlesztés alatt áll, és a szabványosítás is időt vesz igénybe, utóbbi nyilatkozat a jelenlegi Office 2003 XML referenciák alkalmazását teszik lehetővé az alternatív alkalmazások készítőinek.

Updegrove első írásában leszögezte, hogy több fontos tényező megvizsgálása után a Sun kezdeményezése tűnik jobbnak. Többek között azért, mert a rivális nyilatkozatát az OpenDocument szabványt elfogadó OASIS tette közzé, így a cég már nem bír közvetlen befolyással erre, ellentétben a Microsofttal, amely saját oldalán bármikor megváltoztathatja az írásban foglaltakat. Ezt egészen addig megteheti, amíg az ECMA jóvá nem hagyja az új szabványt, kellemetlen helyzetbe hozva azokat, akik az eredeti referencia mellett kezdték meg kompatibilis szoftverük fejlesztését. A szabványosítás egyik legnagyobb előnye éppen az lenne, hogy az alternatív szoftverek készítői is tisztában lesznek a feltételekkel, vagyis, hogy milyen módon kerülhetik el a szabadalomsértési pereket.

A szakértő kifogásolja, hogy a szoftvercég csak saját magát biztosítja be a szabadalmi perek ellen, míg riválisa mindazokra kiterjeszti a védelmet, akik alkalmazzák az OpenDocument szabványt. Elismeri azonban, hogy belső vállalati érdekek ütközéséről van szó, és a Microsoft már ezzel a visszafogott nyilatkozattal is jóval tovább ment, mint korábban bármikor. Nem lehetett könnyű elfogadtatni az új irányvonalat, pláne egy olyan lépéssel, ami a nagyobb nyíltságot helyezi előtérbe.

Redmond azóta frissítette a kötelezettségvállalást, amelynek pozitív változtatásait maga Updegrove is elismerte második írásában, üdvözölve a lépést. Ezzel egy időben azonban megvédte eredeti álláspontját a vállalat részéről érkező kritikákkal szemben, amelyek szerint nem volt fair ily módon összehasonlítani a két cég nyilatkozatát. Véleménye szerint marketing szempontok alapján a Microsoftnak jóval többet kell kínálnia vetélytársánál, hiszen a cél az új irányvonal bebiztosítása. Mások azonban úgy vélik, ezzel a szoftvercég jól megszokott stratégiáját követi, és az általuk hangoztatott nyíltság mindössze a külső édes máz, amivel korántsem nyitott szabványukat igyekeznek becsomagolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #17
    arra próbáltam rávilágítani, h msnek kurvára nem érdeke, h openofiszban is támogatva legyen a formátuma, és minden apró kiskaput ki fog használni, h megakadájozza, vagy legalább megnehezítse.
    fogalmam sincs ezen mit nem lehet érteni. ezért sem tudom, h minek idézgetsz ide.
  • FTeR #16
    komplexusod neked van. de ez legyen a te bajod.
  • ubuntu #15
    Már megint a felsőbbrendűségi komplexus, pedig a tudásod nem ad elég alapot ahhoz, hogy másokat így lenézz itt. Az előző (windows és linux serverek piaci részesedése, crayes cikk) téma kapcsán is csúnyán beégtél.
    Elég csak végigolvasni azt a sok sületlenséget, tárgyi tévedést, logikai hibát amit ott összehordtál, hogy képet lehessen alkotni a te "szaktudásodról"
    http://www.sg.hu/cikkek/41045

    A Andy felvetése teljesen jogos, az érvelését már mindenki megértette úgylátszik rajtad kívül.
  • maxpain #14
    LOL:D
    Hat ha igy van olvasva:DDDDDDDD
  • Gemnon #13
    Áááá. FTeR-nak mindig igaza van csak félreértitek állandóan. :)

    eégyként az a gond, h ms arra nyitja meg, h szabadon átnézhető/ellenőrizhető legyen a formátum és nem arra, h szabadon felhasználható. ms mindent meg fog tenni, h még véletlenül se használhassák fel az open ofiszban.


    Opening up the standard, however, puts an end to the vendor lock-in that required users to purchase Microsoft's Office software if they wanted to read and edit documents created in the suite.
  • bakterrier #12
    te miről beszélsz? az eddigi doc formátumok is annyira szabványok lettek, hogy nemhogy két különböző verziójú word nem nyitja meg normálisan, hanem két azonos verzió sem ugyanazt a fájlt más gépen.
    mit kell ezen örülni? de legalább át lehet nyomatni pdf-be, ha máshol akarom nyomtatni...
  • FTeR #11
    kevés vagy te ahhoz, h megsértődjek :)
    nem a cikkből indultam ki. de nem állok le veled vitatkozni. nem érdekel, h mennyire értetted félre amit mondok.
  • maxpain #10
    Gondolom ebbol a cikkbol indultal ki es ezert irtad azt.
    Na en erre ezert irtam, hogy nem vagy kepben, mert nem egeszen ez a helyzet. De tolem aztan megsertodhetsz:)
  • FTeR #9
    jóvan, te is kapsz egy nyalókát.
    aztán szopogatás közben gondold végig miről szól a cikk és h én mit mondtam.
  • maxpain #8
    Ugy tunik, hogy nem vagy egeszen kepben:

    "Transferability of your solutions and “GPL Compatibility”– If you want to build a solution that works with our formats you’re free to do so without worrying about patents or licenses associated with our formats. Additionally, the covenant not to sue would obviously apply just as well to anyone that uses your solution or modifies it. This is why I said yesterday that it ‘could’ work with projects built under the GPL license. The prior problems with attribution and sub-licensing are now non-issues."

    New approach to licensing with the Office XML formats