Gyurkity Péter

Szabványos­ít­ja az Office 12 formá­tu­mo­kat a Microsoft

A szoftvercég - megelőzendő a vállalati és kormányzati ügyfelek további lemorzsolódását - úgy döntött, hogy benyújtja kérelmét az Európai informatikai szabványosítási szövetségnél.

A hivatalos sajtóközlemény szerint a Microsoft több nagyvállalattal együttműködve egy felelős bizottság megalakulását kezdeményezte az Ecma International berkein belül az Office Open XML szabványosítása érdekében. Ez az irodai szoftvercsomag soron következő, 12-es verziójában már alapértelmezett lesz, így egy kedvező döntés szerintük nagyban befolyásolhatja annak további sorsát. Többen úgy vélik, hogy a cég Massachusetts állam nemrég elhatározott váltása nyomán döntött így.

Amint arról korában beszámoltunk, a cég egy köztes lépésre szánta el magát, és az OpenOffice által is támogatott OpenDocument teljes átvétele helyett egy szintén XML-en alapuló formátumot tett alapértelmezetté. Az Office Open XML az Office 2000 óta megtalálható a csomagban, ugyanis ekkor vezette be a cég az XML-alapú dokumentumtulajdonságokat. A Microsoft szerint ez jelentős, az Office és annak felhasználói számára is kedvező lépés, míg mások ennél jóval egyszerűbben fogalmaznak, és azt hangoztatják, hogy egyszerűen lemásolták a konkurencia által is használt szabványt.

A szoftvercég most mégis szabványosítási kérelemmel fordul a testülethez, annak érdekében, hogy az Office Open XML mielőbb ipari szabvánnyá váljon - indoklásuk szerint ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a vásárlók egy stabil, hatékony és nyílt formátumot vegyenek a kezükbe. Számunkra a lépés legfontosabb következménye, hogy nem kell feltétlenül Microsoft szoftverrel megnyitnunk a dokumentumokat, míg a vállalatok, fejlesztők megszabadulnak a korábbi korlátoktól, és szabadon dolgozhatnak a formátumokkal. Bár a cég számítása szerint akár másfél évet is várnunk kell a szabvány véglegesítéséig, az érdeklődők (beleértve a konkurenciát is) hamarosan az Ecma oldaláról pillanthatnak bele a részletekbe, egészen pontosan a Word, PowerPoint és Excel dokumentumok készítésének folyamatába.

Az eWeek úgy értesült, hogy a licenc az Office XML oldalon már szerdán elérhető lesz. Ezzel kapcsolatban Alan Yates, a Microsoft infomunkás-stratégiájáért felelős igazgató elmondta, hogy ez különbözni fog a szintén Ecma által jóváhagyott, konkurens Open Document Format for Office Applications szabványtól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Equ #85
    ha többet nem is, de legalább lassabbak... :)
  • Caro #84
    Na azért a linuxos GUI-k messze többet tudnak a wineseknél.
  • FTeR #83
    linkeltem a gartneres hírhez is, ha valakinek reagálhatnikja van, az inkább oda tegye :)
  • FTeR #82
    az az érdekes, h linux fanok nevettek amikor ms kijött a w95 grafikus felületével, látjuk mi lett belőle, már linuxon is azt a GUI-t másolták le. nevettek amikor kijött a win server, látjuk megintcsak mi lett, pár év alatt piacvezető lett. nevettek amikor kijött az sql sever, mára az lett a leg kelendőbb. stb. stb. hagy ne soroljam végig az összes terméküket.
    közben linuxal és az open sourceal mi van? sehol sincsenek, soha nem is voltak.
    és mit csinálnak a linux fanok? nevetnek a vistán.
    mivel bízom az épelméjűségükben, azt kell gondolnom, h kínjukban nevetnek...
  • FTeR #81
    ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, h könnyű a linuxnak, mert 1%ról 1,5%ra való növekedés 50%os növekedést jelent
  • FTeR #80
    még elfogultsággal sem lehet vádolni, hiszen a linuxot pozitív eredménnyel hozza ki :)
  • FTeR #79
    sajna már kifutott ez a topik, de asszem caró vagy h4x0r kért linket a win serverek elterjedségére:
    erre tessék
  • Caro #78
    #75-#77:
    Akkor ugyanott vagyunk nem? ;)
  • Benedicht #77
    "Lassan 1 éve van fent az xp-m ezen verziója"

    Mar tobb. ~13-14 honapja.
  • Benedicht #76
    Izgalmas olvasmányt csináltatok. Lassan 1 éve van fent az xp-m ezen verziója . Azóta csak hetvegere kapcsoltam ki a gépet és soha nem fagyott ,soha nem volt kevés a memória ( ha kell swappel ) , ha bedöglött egy prg. mindig ki tudtam löni - tök mid1 hogy,de megoldható. Pedig a folyamatos net mellett jónéhány prg is folyamatosan megy . Ami erősen terhelő az a VS .NET es a 3ds max ami szintén folyamatosan számol ha nem dolgozom rajta. Néha a 2 egyutt is megy ( egyiknek sem vettem le a prioritását kisebbre ) gond nélkül ( -es van amikor ezeket benthagyva jatszok egy kicsit lazitas keppen. ilyenkor persze "uresjaratban" vannak). Ez nem hit kérdése meg egy szektáé. Tudom hogy a lin$ux a büdös életbe nem lenne képes rá. Látom másoknál mit müvel és tudom mire jó . Lehet hogy be lehet lőni. Nem kétlem hogy némi text file buher után jobb lesz és használhatóbb ,de ahhoz már hozzá kell nyúlni. Én az xp-hez nem nyúltam egy újjal sem . Alap telepites megy egy halom szeméttel rainstallalva ,mert lusta vagyok újratelepiteni ,meg minnek ez igy is tökéletes. Ez a lényeg ,ingyen van(campus) egy tökéletes rendszerem.