Gyurkity Péter

PDF-támogatás az Office 12-ben

A Microsoft is megerősítette, hogy az Office következő verziója nem csak az XML-formátumokat, hanem az Adobe szoftverei által használt PDF dokumentumokat is támogatja.

A fejlesztés alatt álló irodai programcsomag érdekességeiről Brian Jones, a projekten dolgozó egyik szakember számolt be blogjában. Eszerint végre valóban eleget tudnak tenni az évek óta folyamatosan beérkező felhasználói kéréseknek, és integrálják a szoftvercsomagba a PDF-támogatást. A formátumot ezentúl a Word, az Excel, a PowerPoint, az Access, a Publisher, az OneNote, a Visio, valamint az InfoPath is felismeri. Jones szerint ezzel valóra váltják a dokumentumok jobb megoszthatóságável kapcsolatos terveiket, és minden eddiginél jobban kiterjesztik az Office felhasználási területét.

A bejelentés igazi érdekessége, hogy a Microsoft korábban egy rivális formátumot jelentett be, amely kifejezetten az Adobe pozícióját hivatott meggyengíteni. Bill Gates a májusban megrendezett WinHEC konferencián beszélt az új Metro nevű formátumról, amely az XML-re épül, és több részletében is hasonlít az Adobe saját megoldására. Akkor elhangzott, hogy a szoftvercég a nyomtatók gyártóival is tárgyalásokat folytat, hogy megkönnyítse a Metro elterjedését. A végső cél, hogy a PDF-hez hasonlóan lehetővé váljon olyan dokumentumok létrehozása, amelyeket az eredeti alkalmazás nélkül is megtekinthetünk, kinyomtathatunk vagy archiválhatunk.

Jones bejelentése nyomán akaratlanul is felvetődhet bennünk a kérdés, hogy vajon a vállalat terveinek változásáról van szó, vagy mindössze a támogatás kiterjesztéséről. Könnyen lehet ugyanis, hogy a Microsoft - felismerve az Adobe behozhatatlan előnyét - szép csendben letett saját formátumának bevezetéséről, és maga is inkább a PDF felé mozdul. A szakember mindenesetre a felhasználói visszajelzések nagyságával indokolta a lépést, megemlítve, hogy a vállalat OfficeOnline oldalán hetente mintegy 30 ezren érdeklődnek ebben a témában.

Ezalatt az OpenOffice.org is gőzerővel fejleszti saját szoftvercsomagját, az OpenOffice 2.0-s verzióját, amely már szintén az XML formátumra támaszkodik. A fejlesztés a végéhez közeledik, amit jól mutat, hogy már letölhető az RC1 (Release Candidate 1), amelyet hagyományosan az RC2, majd a végleges verzió követ. A fejlesztők minden eddiginél kényelmesebb, jobban használható szoftvert ígérnek - egy próbát mindenképpen megér.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hofitom #22
    Elolvastam okoska!! Ezért nem értem mi a kibeb@szott ujdonság!!! Mi a fészkes fenét talált fel megint a drágalátos MS? Megint lopott valakitől egy ötletet a ngy testvér és a sajátjaként futtatja.

    Alkalmazott vagy? Fáj?
  • kbupdate #21
    Ugyan! Nem láttál még cigányt? (Azért merem kiírni, mert HUNGARIKUM!)
  • immovable #20
  • FTeR #19
    most olyan jutott eszembe, amitől felkiáltó jelet kaptam volna.
    hihetetlenül ..... vagy.
  • immovable #18
    Az májkrofos megint egy olyan dolgot "talált fel" ami máshol már évek óta létezett, mostmeg úgy adja elő mintha feltalálta volna a spanyolviaszt...
    Lúzer banda!!!
  • SoDI--- #17
    No ez az új grafikus formátum viszont tényleg baromság Billtől. Arra ott az SVG, ne kavarjunk már megint cégen kívül el nem ismert házi formátumokkal, mert ettől már mindenki a farra mászik.
  • SoDI--- #16
    Nagy ügy!
    A Macromedia Flashpapírral egy kattinás, és a Word doksiból PDF lesz.
  • pemga #15
    Mert hordozható :). Régebbi Office-oknál attól függően, hogy milyen nyomtatóbeállítás volt a default újratördelte az egészet: a képek szétestek, az bekezdések egyáltalán nem úgy tördelődtek ahogy azt az írója elképzelte, és a nyomtatás gyakran többórás melóba torkollott... Ebből sok mindent kiküszöböltek már, viszont erősen elmentek az inkompatibilitás irányába. A PDF nagy előnye, hogy mindig, mindenhol ugyanúgy néz ki a cucc, legyen szó bármilyen oprendszerről, megjelenítőről vagy épp nyomtatóról. (Jó, a fekete-fehérrel nem tud mit kezdeni persze :), de pl. palmtopra simán ki lehet tenni az anyagot.) És nem mellesleg nem kell hozzá megvenned teljes office suite progikat, mert mivel nyílt szabvány bármilyen nézegetővel el tudod érni ugyanezt a hatást. (Nemcsak az egyre nagyobb méreteket elérő Acro Reader van ám :)).
  • p00h #14
    sose értettem mér olyan jó ez a pdf...
  • blakshep #13
    úgylátszik kicsit betett nekik, hogy az adobenak sikerült megvennie a macromédiát előbb és mégsem akarnak digitálisirat harcot