Berta Sándor

Lengyelor­szágban terjeszkedik a Vodafone

A hazánkban is jelen lévő brit vállalat legújabb kiszemeltje az egyik legnagyobb lengyel mobilszolgáltató, a Polkomtel.

A Vodafone először csak többségi tulajdonrészt akar szerezni a lengyel társaságban, de a brit cég mindenesetre semmit sem bíz a véletlenre. Tárgyalásokat kezdeményeztek a Polkomtel négy részvénytulajdonosi csoportjával. Az sem véletlen, hogy pont a lengyel mobilszolgáltatót nézte ki magának a Vodafone, hiszen annak piaci értékét 2 és 3 milliárd euró közötti összegre becsülik a szakemberek.

A Vodafone már a Polkomtel egyik résztulajdonosa, a részvények húsz százaléka a brit vállalat kezében van. A részvények fennmaradó 80 százalékán három lengyel olaj- és acélipari konszern és a dán TDC távközlési cég osztozik. A tárgyalások már egy ideje folynak, ám az ezekről szóló információk csak most szivárogtak ki. A Vodafone azonban nem igazán tűnik elégedettnek a megbeszélések eddigi eredményeivel és hogy felgyorsítsa a tárgyalásokat, segítséget hívott a Goldman Sachs befektetési bank személyében.

Az ok, amiért a brit cég mielőbb dűlőre szeretne jutni a kérdésben arra vezethető vissza, hogy a tegnapi elnökválasztásokat Lengyelországban az erősen konzervatív és nacionalista Lech Kaczynski nyerte és elemzők szerint mindez azt jelenti, hogy nehéz idők várnak a külföldi befektetőkre. Ezt jelzi az is, hogy a lengyel bankfelügyelet máris elutasította az Unicredito olasz bank helyi képviseletének és a HVB német banknak az egyesülését. Az idő tehát mindenképpen a Vodafone-t sürgeti.

A brit mobilszolgáltató egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!