SG.hu·

3G-vel váltaná le a vezetékes telefont a Vodafone

A Vodafone még az idén új telefonszolgáltatást indít Németországban, mely az igéretek szerint olcsó telefonhívásokat és szélessávú internet elérést biztosít majd az ügyfeleknek.

Az új szolgáltatás neve Zuhause, azaz Otthon, mely egy újgenerációs 3G technológiát alkalmazó kis készüléken alapszik. A Vodafone által felszerelt dobozba csatlakoztathatóak az otthoni régi telefonkészülékek és a számítógépek is. Ennek köszönhetően az új szolgáltatás feleslegessé teszi a vezetékes telefonvonal előfizetést. Az elv egyszerű: a telefonhívások és a szélessávú internet elérés a cég 3G rendszerén keresztül szolgáltatja a lakásokban, és az előfizetők mobil számlájukkal együtt kapják meg ennek költségeit. Természetesen jóval kedvezőbb percdíjakat, sokszor ingyenes hívás lehetőséget kínál a Vodafone, ezzel is segítve új ötletének elterjedését.


A Vodafone az idei CeBIT kiállításon, Hannoverben kívánja bemutatni a berendezéseket és nem sokkal ezután már a második negyedévben elkezdi kiépíteni a végfelhasználóknak. Az akció célja, hogy minél több ember váljon meg az eddigi vezetékes szolgáltatójától, és komoly konkurenciaharcba állítja a német vezetékes szolgáltatót, a Deutsche Telekomot, hiszen a Vodafone az ottani 27 millió ügyfelével komoly kihívónak számít.

Mivel a 3G technológiának a fejlesztési költségei milliárdokra rúgnak és emellett a koncessziós díjak is keményen megterhelték a szolgáltatókat, érthető, hogy minden eszközt bevetnek, hogy a rendszer profitot is termeljen. Ez a megoldás Európában talán még népszerűbbé is válik, mint a telefonon való videónézegetés.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© freegirl2005. 02. 28.. 13:57||#20
hello!itt még nem müxik,de hamarosan és nagyon jó!külföldön (németo.)már él.<#beka2>
© papabear2005. 02. 28.. 11:57||#19
Szerintem meg elgondolkodtak a szolgáltatók, hogy hogyan lehetne a sok milliárdos beruházást minél elõbb behozni. A régi módszer, hogy eleinte nagyon drágán csak igen szûk rétegnek kínálják a szolgáltatásokat nem valami jó ötlet nagyon sok évbe tellene megfelelõ profitot termelni. (Ráadásul a 3G-t sok pénzért elsózni nehezebb mint anno a GSM-et).

Csak úgy tudnak nagy bevételre szert tenni, ha már az elejétõl széles tömegeknek kínálják olcsón, többféle konstrukcióban (lásd otthoni net). Ha már ki van építve a hálózat, megtehetik.
Bízom benne, hogy lesz ennyi eszük a hazaiaknak is...?
© Kis-Bob2005. 02. 27.. 13:15||#18
marketing-fogás az egész. Ha nem lenne rajta óriási haszna a Vodának, akkor nem is csinálná.
© HUmanEmber41st2005. 02. 26.. 09:47||#17
Már M.o.-n is tesztelgetik a 3G-t, de azt hiszem, (ismerve a magyar árképzési rendszert) hogy nem ezen fogja a "kisnyugdíjas" intézni a villanyszámla-befizetését...
Majd meg tudja fizetni az, aki havi 3-4 százezret keres...
© Skynet2005. 02. 25.. 23:38||#16
Kedvezõbb percdíj,ingyenes hívás?😊
Olcsó telefonok?😊

Meg elbaszódó agyonkorlátozott vodafone szoftver amit az esetek nagyrészében ha visszaviszünk garanciaszervízbe szépen BEÁZOTT A KÉSZÜLÉK NEM RENDELTETÉS SZERÜ HASZNÁLAT MIATT címen elküldenek...😊
Épp a minap volt pontosan errõl szó a tévében..."Szeretünk" Voda...😊
© arnyek10002005. 02. 25.. 20:21||#15
Beteges??? nem nem beteges s..r 1xüen csak enyi
© arnyek10002005. 02. 25.. 20:20||#14
Természetesen jóval kedvezõbb percdíjakat, sokszor ingyenes hívás lehetõséget kínál a Vodafone

ja és nálunk azt fogja csináli mint a tetü matáv
<#levele>
© kicsizoz2005. 02. 25.. 18:29||#13
Nem az a lényeg! hanem az hogy a csajszi boldog, mert õ is a voda közösség részese lehet, te is ilyen vidám leszel ha náluk 3G-zhetsz 😊)
© Inquisitor2005. 02. 25.. 17:32||#12
OFF. Aki a képbeillesztést csinálta a promóképen, az menjen el egy alapfokó Photoshop tanfolyamra ... 😊
© Inquisitor2005. 02. 25.. 17:32||#11
"az upc is ingyen adja a voip vezetékes telefonját hálozaton belül, ..."
Szomorú lenne ha aszolgáltató tudná ezt befolyásolni, és pl. nem menne e Skype vagy a NeophoneX bármilyen szolgáltatónál. És ugye internetre bárhova ingyenesek, telefonra meg dög ólcsóak 😊