Gyurkity Péter

IT cégek segélyeit várja Pakisztán

Több pakisztáni segélyszervezet és alapítvány győzködi az amerikai vállalatokat, hogy adományaikkal segítsenek a földrengés sújtotta régiókon, de eddig meglepően kevés pozitív visszajelzést kaptak.

A legaktívabb szervezet egyértelműen a Hidaya Alapítvány, amely az anyaország északi részén pusztító, 7,6-os erősségű földrengésre hivatkozva fordult az ágazat fontosabb szereplőihez. Eddig azonban a vállalatok helyett inkább azok - főleg pakisztáni származású - alkalmazottai járultak hozzá adományaikkal a segélyakcióhoz, míg a munkaadók hallgatnak. Ennek ellenére máris mintegy 500 ezer dollár értékben állítottak össze küldeményeket - sátrakat, gyógyszereket, ruházatot, háztartási cikkeket, stb. Természetesen mindez csak enyhíti, de nem oldja meg a több tízezer, hajléktalanná vált ember problémáit.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a közelmúltban bekövetkezett katasztrófák miatt az adományozók kissé kimerültek" - jelentette ki a Cnet érdeklődésére Dilawar Syed, a Pakisztáni Vállalkozók Észak-Amerikai Szervezete (Organization of Pakistani Entrepreneurs of North America, OPEN) részéről. Ők nagyjából elégedettek az eddig beérkezett adományok mennyiségével, ám további 50 IT céget győzködnek a hozzájárulás fontosságáról. Több más szervezet is ugyanezen cél érdekében mozgósította tagságát, és több százra rúghat azon vállalkozások száma, amelyek adományaikkal hozzájárulnak a mentéshez.

Igen korai időszakban vagyunk még, ám többen úgy vélik, hogy a máskor oly bőkezű vállalatok most alapvetően másként viszonyulnak a helyzethez. Emlékezhetünk arra, hogy a Katrina hurrikán elvonulását követően több nagyvállalat máris megkezdte a helyreállítási munkálatokat, és szinte a mentőalakulatokkal egy időben érkeztek a katasztrófa sújtotta területre. A Motorola műszaki támogatást és jelentős pénzadományt ígért, míg az IBM az első napokban mintegy egymillió dollár értékben járult hozzá a mentéshez: laptopokat és egyéb müszaki cikkeket szállított a körzetbe, és felajánlotta segítségét a nagyobb hálózatok, adatbázisok átirányításához, illetve az infrastruktúra helyreállításához. A távközlési cégek és több más IT-óriás szintén jelezte, hogy segíteni kíván.

"Rengeteg segítséget kapunk" - jelentette ki a vállalatok eddigi válaszaira célozva Nadzsib Guari, a kaliforniai NetSol Technologies elnöke, de rögtön hozzátette, hogy ennél jóval többre lenne szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #10
    Most mondták, hogy kb. 2,5 millió embernek nincs most otthona Pakisztánban.
  • Sammen #9
    miért rasszista a "fekete"? olyan színű és kész!
  • szombi #8
    pedig a híradóban szinte csak afroamerikaiakat láttam...(nem fekete amerikaiak, mert ez a kifejezés is rasszista!)
  • k0zi #7
    Azért ha fekete amerikaiak vannak bajban akkor nem ugranak olyan gyorsan :)
  • Inquisitor #6
    10.000 ember?
    A TV-ben vagy 2 millióról beszéltek, vagy félrehallottam?
    Az tuti, hogy minimum 40.000 halott és legalább 2x annyi sebesült van, tehát úgy 120-130.000 embernek tuti összedölt a tető a feje felett.
  • assdf #5
    Hát azért kicsit furcsa dolog ez. Ha amerikában egy házat lesz.r egy légy, egyből százan ugranak segiteni, de ha a világ más táján meg összedöl egy város és az amcsik a fülük botját sem mozditják. Különben meg katasztrófák esetén sztem tök mindegy hogy melyik állam milyen nézeteket vall. Lásd pl Kathrina, még Kuba is felajánlotta a korlátaihoz képest a segitséget, pedig nem mondhatni hogy jó viszonyban vannak. Forditott helyzetben azért kiváncsi lennék...
  • pasy01 #4
    Én a mtroban láttam egyetlen képet most. ott van azért egy kettö emeletes ház...szerintem több lakás is van nem csak ház... gáz..
    Az elmult egykét évben hihetetlen hogy mik történnek... cunami..Katrina..Rita..földrengés..nem beszélve taivan és környéként a nemrégiben(talán már levonulo) átvonulo tájfun...az se semmi... stb.
  • sonicXX #3
    ez-az. ha 10000 ember vált hajléktalanná, az nagyjából 2000 lakást jelent. Ha a körzetben nem számottevőek az emeletesházak, akkor ez egyben nagyjából 1900-2000 házat is jelent... Nem tudom mekkora a népsűrűség, de így a katasztrófa súlytotta terület méretét a sejtéseim alapján olyan fél Budapest méretűre tippelném.

    Remélem hogy tévedek és kisebb...
  • pasy01 #2
    azért szépen tarolhat egy 7,7-es földrengés...
    én is gyanaxom a Amcsik pakisztán iránti szeretetteljes kapcsolatokra
    képeket még nem láttam a földrengésröl..de gondolom ez-az összedölt
  • mrzed001 #1
    Lehetséges, hogy esetleg rasszista, antiterrorista nézeteik miatt nem támogatják épp pakisztánt amcsi vállalatok