Gyurkity Péter

A három nagy uralja az internetes keresők piacát

Az összes szolgáltatás közül legnépszerűbbnek számító Google az internetes keresések csaknem felét bonyolítja le, ám vezetői szerint akár 300 évbe is beletelhet, mire az összes elérhető információt indexelik.

A piac megoszlásáról a Nielsen//Netratings kutatócég készített felmérést. Eszerint a világ internetezői augusztusban összesen mintegy 5 milliárd keresést kezdeményeztek, amelynek 45,9 százalékát a Google szolgáltatásán keresztül bonyolították le. A második helyezett Yahoo kénytelen volt megelégedni 23 százalékkal, míg a harmadikként befutó MSN mindössze 11 százalékot ért el. Hármójuk közül egyedül ez utóbbi szolgáltatás könyvelt el veszteséget, ugyanis a Microsoft júliusban még 12 százalékot mondhatott magáénak.

A kutatás eredménye azt jelenti, hogy az összes keresés 80 százalékát a három nagy cég intézi. A maradék 20 százalékon további 62 hasonló szolgáltatás osztozik, ami jelzi, milyen kevéske eredményt értek eddig el. Az aprózódást tovább súlyosbítja, hogy az America Online keresője 8 százalékot harap ki ebből a részből, így az ötödik helyezett Ask Jeeves már csak 2,1 százalékot mondhat magáénak. Az öt milliárdos összeredmény egyébként 10 százalékos növekedést jelent júliushoz képest.

A Google tehát meggyőző fölénnyel vezet, ám egyelőre még ők sem álmodozhatnak arról, hogy a közeljövőben kereshetővé tehetik az elérhető összes információt. Eric Schmidt, a vállalat vezérigazgatója az Association of National Advertisers által megrendezett konferencián arról beszélt, hogy egy ilyen projekt rengeteg időt, akár 300 évet is felemészthet. A Cnet tudósítása szerint Schmidt beszédében elmondta, hogy a becslések szerint mintegy 5 millió terabyte adatról beszélhetünk, és ebből eleddig mindössze 170 terabyte-ot indexeltek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az elmúlt években óriási fejlődés ment végbe, például a reklámok területén, amit korábban ő is kétségesnek tartott.

Elmondása szerint az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 282 milliárd dollárt költenek reklámozásra, és ebből mintegy 11 milliárdot fordítanak az internetes reklámokra. A Google mindössze ennek 1 százalékát tudta eddig megkaparintani, így bőven van lehetőség a fejlődésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #29
    "A weben már rég nem az angol a tartalom fő nyelve...", hát akkor melyik? Az lehet, hogy nem abszolút töbségben van mint azelőtt, de azért még mindég a fő nyelv. Különben ha lokálissan keresel akkor az adott nyelv a legjobb, ha pedig általánossan akarsz információt keresni akkor az angol messze a legtöbb eredményt adja, ha másért nem is akkor mert az angolszász kultura ma dominál, folyóiratok, dokumentumok, könyvek, stb. minden angolul van a legtöbb, és még a nem angol nyelvű cégek is ha valamit érnek akkor a sarokban van az "english" is, hogy rákattins... tehát nem mondom, hogy angolul mindent megtalálhatsz, pl. ha Kosztolányi Dezsőről keresel akkor magyarul sokkal jobban jársz, vagy ha igazi minőséges információ érdekel mondjuk a Zorba táncról akkor gögögül minőségesebb információhoz juthatsz mint angolul, de általában az angol nyelvel megoldhatod a problémáid nagyon nagy részét. Különben a fenster féle dolog ha mint advanced search akkor OK, de éngem nagyon idegesítene ha fenster-t keresnék, és ő Windows linkeket nyomna az orrom elé... pl. fenster prize Frankfurt kérdésemre ő azt felelné, hogy Microsoft Windows - prize 229 EUR - Frankfurt Betriebssystem GmbH... ufff sivalkodnák
  • BlackRose #28
    Ez mind OK, teljessen egyetértek, hogy ha tudod hogyan akkor a Google is meg más keresők is megtalálják azt amit akarsz, jómagam 10 éve netezek és nincs olyan dolog, amit nem találok meg de sokszor elég sok időbe telik míg megfelelő minőségű információra találok, és már ezért is nem vagyok megelégedve, viszont a legtöbb user az nem a mi fajtánkból van, nem töltött néhányezer órát a neten és nincs neki magas logikai, lingvisztikai tudása és még kevésbé tudja a dolgokat összekötni, na ezek a felhasználók határozzák meg egy szolgáltatás vagy egy termék sikerét, és ezek a saját bevallásuk szerint nincsennek megelégedve a keresőkkel, én nem mondtam, hogy a Google nem jó, de jobb is lehetne, nem vettem észre, hogy jobb lenne mint 1-2 évvel ezelőtt pedig azóta dollármilliárdokra tettek szert, szerintem ez nincs rendjén, ezen a téren igaz, hogy nem könnyű dolgok álnak előttük, de sokkal látványosabb kellene legyen a fejlődés, főleg ha piacvezetők akarnak maradni, mert a Microsoft komolyan gondolja... különben nekem is mint a legtöbb netezőnek teljessen mindegy, hogy kié a kereső az a fontos, hogy amit keresek azt megtaláljam. Érdekes, hogy amikor olyasmit keresel amit pontossan tudsz akkor egyből megtalálod, de sokszor olyasmire keresel amiről igen keveset tudsz és akkor a keresők nagyon gyengék, ezen a téren kell javítani. Pl. keresd meg nekem, hogy a General Electric milyen féle szoftware-fejlesztési metodológiát alkalmaz a Medical Information System fejlesztésekor, és mekkora a project (funkciópont, forráskód sormennyiség stb.)? Az információ megvan a neten, tehát nem titkos dolog, de 2-3 hétig keresgéltem, (persze nem folytonossan), Google, MSN, Yahoo, mind alkalmazva volt, néhány cikkben levő linket használtam, stb. és a végén még egy e-mail is elment a @ge.com-ra mire megtaláltam a választ, pedig nagyon advanced searcher vagyok, de amikor nem tudod pontossan, hogy mit keresel, akkor nehezen találod meg. Ha elmész egy jó könyvtárba és megkérdezed a könyvtárost, hogy x és y érdekel de nem tudsz a dologról majdnem semmit akkor akármennyire is keveset tudsz az adott dologról a jó könyvtáros megmondja, hogy melyik könyekvben találod meg az információt, a Google ezt egyszerűen nem tudja. A keresők nem a minőség szerint rangsorolnak, hanem a népszerűség szerint. Pl. ha beirod, hogy Bank, akkor a Bank of America ott lesz az elején, de egy 300 éves ultramagas szinvonalú Svájci Bank az a legjobb esetben is csak az 50-edik oldalon lesz, vagy ha beírod, hogy quality suite fabric akkor talál egy csomó 10. kategóriás szövetet meg az Isten tudja mimindent, de a Holland & Sherry nem is lesz a listán, pedig az a világ legjobb és legdrágább szövete... na erről beszélek.
  • BlackRose #27
    Felsoroltál egynéhány feat-ot, amivel egyenessen egyetértek veled, hogy használható lenne, tehát rajtad kívül mások is ugyanezt goldolják, és a Google ahelyett, hogy ezeket a dolgokat implementálta volna, ők bedobtak egy olyan feat-ot amelyet valszeg senki sem használ (a Kínaira fordító-ra gondolok, mert szerinted hány olyan van aki kínai nyelven keres és nem tudja a Kanji-t?), szerintem nem igen sokan... ellentètben azokkal akik az .EU vagy más speciál domain-ekben akarnak csak keresgélni... na nagyjából erre gondoltam, hogy van egy rakás hiányzó feature meg egy rakás felesleges, na ez az egyensúlydefekt jó alkalom a konkurenciának... vagyis a Google nagyon kezdetleges tervezési folyamattal rendelkezik (kb. mint annak idején a Microsoft amikor a Windows 1.0-át csinálták, csak azért voltak vezetők, mert nem volt más a piacon, most a Google esetében ez nem áll, ezért ha a Microsoft-al vagy akárki mással akarnak versenyeben maradni az ilyen defekteket nem szabad megengedniük.) Gondolj csak bele, ha a Yahoo vagy az MSN holnap minden olyan dolgot amit most felsoróltál tartalmazna és emelett nem tudna Kínaira fordítani, te melyik keresőt használnád? Azt hiszem, a válasz a Google ellen menne, vannak peldák amikor egy szuperstabil cég aki 80% feletti részesedéssel rendelkezett éveken keresztül (Johnson & Johnson) 1996-1998 között ez a piaci részesedése 6% alá esett, szivsebészeti valimi volt már nem emlékszem pontossan, de a Netscape is jó pelda, a Google-nak nagyon komolyan kell erősíteni a mérnöki folyamatokon, mert ilyen teljesítménnyel előbb vagy utobb lefekszik valamelyik Microsoft ütésnek következtében (mert azok komolyan gondolják), Steve komolyan gondolta mikor azt mondta, hogy "I am going to fucking kill Google..."
  • pemga #26
    Tudok egy jó fogorvost :). De tényleg, privátban keress. Az angolról-magyarra jellegűre én is panaszkodtam, ez a magyar nyelv sajátossága, sajnos a kereső nem tud mit kezdeni a ragozással, ha legalább szótöredékekkel menne, már boldogabb lennék. Regexp-ekkel próbáltam, nem ment... Egyet tud, az egybe/külön írást keresni. Pl.: mech-warrior-ra megtalálja egybeírva, kötőjellel, vesszővel, szóközzel vagy bármi egyébbel elválasztva. A lényeg neki, hogy egymás mellett álljon a két szó.

    Ami nagyon pipec lenne, ha mondjuk arra keresnék, hogy "fenster" akkor megtalálná a finestra, fenetre, window, stb-stb szavakat is. Ha akarok valamit venni a weben, akkor nem kéne végigkeresni EU-s nyelvekkel és országokkal egyenként... A weben már rég nem az angol a tartalom fő nyelve, EU-ban meg pláne nem... Ebay valami segítséget ad, mert ott legalább a kategóriák ugyanazok, csak más-más nyelven leírva :). (De nincs minden összekötve, ez pl. nincs) Ehhez képest a keresők még mindig angolra vannak optimalizálva :(.
  • takysoft #25
    1. nagyon tetszik a légkör errefelé. nincs fikázás, ami jó. ritkán érzi magát az ember normális vitatkozó társaságban.

    2. nem értek egyet a dologgal. mármint azzal, hogy a találatok nem elégítik ki a felhasználót. részben igaz, de ne feledjük el, hogy "keresni tudni kell"
    értelmes lényegre törő szavakat használjunk, minél kevesebbet, de a lényeg legyen benne, de csak a lényeg.

    pl. "olyan szótárat keresek, ami angolról magyarra fordít" -- erre nem lesz találat, de arra, hogy "angol magyar" -erre lesz sok.
    persze tökéletes kleresőszavvakkal sem talál meg az ember mindent.
    Tudjátok, hogy mi a szégyen a Google-ben?
    ha tölteni akarok egy crack-et, vagy serialt keresek, akkor mindenképp találok vele, de ha informálódni akarok pl a művégtagokról, vagy keresni szeretnék egy jó fogorvost, akkor nehezebb dolgom van. Nem tudom a yahoo ebből a szempontból milyen, de a google nem vmi jó.
  • Lame #24
    Igazabol akkor jobb is ez nekem igy. Marad a Yahoo angol keresesekre Google meg a magyarra. Egyszerubb is mintha mindig allitgatnam a nyelvet :)
  • Hegyikecske #23
    Jah és a kugliban meg pont az tetszik h az a tipikus kezdőlap nicns semi zavaró reklám ott, csak épp annyi amennyi kell, beírod a keresendőt és a többi terület fehér szal majdnem olyan gyors mint ha üres lapról indulnál ( de nekem azért mégis marad az üres:) )
  • Hegyikecske #22
    Hmm ez a szótárasdi nem lene rossz 5let de nekem csak angol magyar vagy fordítva szótárra lenne szükségem (mármint teljes szövegeknél) szal amíg nem bővítik sajnos nem veszem hasznát.. viszont ez erről a gugli meghajtóvá csatlakoztatásáról én is hallottam, és érdekelne a cuccli, nem tucc egy linek belinkelni róla ahonnan letölthetem? 2gigányi adat bazz nagyobb mint egy pendriveon elszállítható adat :D meg gyors a feltöltésem is szal asszem ki tudnám használni
  • Hegyikecske #21
    Én továbbra is azt mondom amit eddig: nem jó ha az ember egy szolgáltatótól kap mindent!
  • Hegyikecske #20
    300 év???? tudják ezek mit beszélnek? Ki tudja mi lesz 300év mulva? pláne a jelenléegi oldalakkal, 300év mulva nagyon kevés része lesz az amit egyáltalán érdemes lene indexelni... ez megint baromsűág volt szerintem... Annál is inkább mer vanank olyan odalak amiket pl alapból ki kéne hagyni az indexelésből, és máris gyorsabb lenne (monnyuk a gportalosokat)