Berta Sándor

Tankönyvének lefordítása miatt pereltek be egy diákot

A fiatal fiúnak azért kell Münchenben bíróság elé állnia, mert engedély nélkül lefordított és részleteket közölt a Cursus Continuus című latin tankönyvéből. Az esettel a müncheni 1-es számú szövetségi tartományi bíróság fog foglalkozni.

A vád szerint a diák az Oldenbourg Kiadó művét, illetve annak részeit engedély nélkül lefordította és többször is feltette az internetre. A kiadó felelősségre szeretné vonni a fiút és kártérítést kér tőle. A fiatalembernek ezenkívül még a szerzői jogsértés vádjával is szembe kell néznie. A kiadó azért tudta a diákot feljelenteni, mert az internetszolgáltató segítségével nyomára akadt a rejtélyes elkövetőnek, aki az illegális tartalmakat elhelyezte az internetes oldalakon. Ezután a 15 éves fiú megváltoztatta a domain nevet, majd újra elérhetővé tette a kifogásolt tartalmakat.

Mindenesetre a fiú ügyvédje azonnal visszautasította a vádakat, szerinte ugyanis a diák semmiképpen sem követte el a terhére felrótt bűncselekményeket. Ennek ellenére a küszöbön álló per nem sok jóval kecsegtet a fiatal nebuló szempontjából. A müncheni 1-es számú szövetségi tartományi bíróság ugyanis már többször tárgyalt hasonló ügyeket és eddig mindig a felperesnek adtak igazat, vagyis a testület több jogerős ítéletében is kimondta, hogy a szerzői és hasonló jogok által védett tankönyveket, illetve azok részleteit nem lehet hozzáférhetővé tenni a világhálón.

Egy 2003 januári ítélet indoklása szerint amennyiben ez törvényes lenne, akkor a tankönyvek eszmei és valódi értéke rövid időn belül a nullára csökkenne és senki nem vásárolná őket, hiszen mindent meg lehetne találni az interneten. A fiú ügyvédje ennek ellenére bizakodó, az ítélethirdetésre előreláthatólag idén június elsején kerül sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #53
    Ugyanezt megfizeted itthon is, csak nálunk nem írják rá a számlára.
    De szerencsére lehet venni matrica nélküli lemezeket is, lényegesen olcsóbban.
  • hangulati #52
    nem teljesen ide tartozo, de megis kozeli tema.
    jo harom evvel ezelott kanadaban vettem egy doboz ures cd-t. a szamlan felfedeztem egy kis osszeget, nem emlekszem, mennyi is volt, de talan az ar husz szazaleka. az a neve, hogy "audio levy". nos, ennek utananeztem, es kiderult, hogy ez a jogdij, melyet elore ki kelett fizetnem. nos. akkor azt kerdeztem, hogy a cd-re csakis zenet irhatok, ami persze inyenesen szerzett, letoltott anyag? sajat alkotasaim, fotoim, egyebek nem lehetnek tarolva? ezekert mifele jogdijat vagyok koteles fizetni? ezek utan ilyesmin nem kene meglepodni. ez a cenzura egy burkolt formaja. de, aki azt hiszi, hogy szabadsag, es demokracia tenyleg letezik, az almodik. ugyanis lehetetlen. sajnalom a diakot. remelem, megussza. vannak allatok, melyek egyenlobbek a tobbi allatnal. Disznok...
  • Hegyikecske #51
    igazad van, de ebben is akkora pénz van h. még mindig az üzlet az elsődleges szempont...
  • Hegyikecske #50
    Nevetséges, de ha ott az a szabály...
  • Runo #49
    Pár éve úgy próbáltam a netet népszerűsíteni, hogy azt mondtam:

    "Amit a neten nem találsz meg, az nincs is'"

    Gondoltam ezzel arra, hogy milyen jó is az internet, mert "ingyen" lehet tanulni...

    Hát ezekután... annak viszont nagyon örülök, hogy mindneki fel van háborodva a történteken!

  • gregor #48
    A golyostóll és a ceruza árában,még nincs jogdij?!Hisz ezekkel az iróeszközökkel bármit lemásolhatunk!:)))
  • formatuq #47
    de,lehet, hiszen az ures papirban, a fenymasolo araban benne van a jogdij, nem?
  • pemga #46
    Ha már itt tartunk:

    a VEKTOR(tm) nem az alterego(tm) csoport bejegyzett tulajdona, ez csak egy jól hangzó matematikai kifejezés(tm), a matematika órákon így továbbra is jogdíj nélkül elhangozhat.
  • pemga #45
    Ez vonatkozik pl. az énekórán át bemutatott hanganyagokra és kottákra is? Vagy esetleg a rajzórán felhasznált művekre? Tejóég, nekünk a könyvből kellett papírra másolnunk egyiptomi véséseket, a bűn útjára kényszerítettek ártatlan lelkű kiskorúakat :). Ezt a vergődést... Ezzel kb. az internet alapeszméjét rugdossák, amiért az egész létrejött a legelején.
  • TeszteloPontHu #44
    Korábban nálunk oktatási célból szabad volt a fénymásolás, tehát a tanár nem követett el jogsértést pl. egy feladatlap lemásolásával. Asszem tavaly ez megváltozott (talán az EU miatt).