Gyurkity Péter

Olcsó ikermagos chipen dolgozik az Intel

Az AMD után az Intel is az új ikermagos chipek olcsóbb változatán dolgozik, amely azonban nemcsak árában, hanem teljesítményében is elmarad majd az eddig megjelent példányoktól.

A processzorgyártó terveiről az X-bit Labs számolt be a hongkongi HKEPC weboldal értesülésére hivatkozva. Eszerint az Intel egy belépő szintű, 2,6 GHz-es ikermagos chipen dolgozik, amely Pentium D 805 néven kerülne a boltokba, és 533 MHz-es FSB-re, valamint elődeihez hasonlóan 2 MB másodszintű gyorsítótárra támaszkodna munkájában. Az eltérés ezúttal a processzor, illetve a front side busz órajelében mutatkozna meg, hiszen a legalacsonyabb jelzéssel ellátott Pentium D 820 is 2,8 GHz-en fut és 800 MHz-es FSB-re épül.

A HKEPC szerint a belépő szintű chip a szintén költséghatékony megoldásnak tekintett Intel 945GZ jelzésű lapkakészlettel együtt jelenne meg, amely azonban csak a következő év elején várható, így könnyen előfordulhat, hogy a 805 debütálására is várnunk kell még. Az említett lapkakészlet 800, illetve 533 MHz-es FSB-t, valamint egycsatornás DDR2 memóriavezérlőt támogat majd, de nem tartalmaz PCI Express x16 csatlakozót, így elsősorban nem a játékosok számára készül. A belépő szintű ikermagos Pentium inkább a vállalatoknál találhat otthonra, illetve azon otthoni felhasználók körében, akik nem a teljesítményre törekednek.


Nem olyan sikeres mint várták

Kérdéses azonban, hogy ezen a piacon mennyiben van létjogosultsága egy ikermagos processzornak, amely ára miatt valószínűleg nem veheti majd fel a versenyt a hagyományos felépítésű chipekkel. Akik ugyanis nem játékra veszik a számítógépet, azoknak teljesen felesleges egy ikermagos processzort vásárolniuk, és a vállalatoknál végzett általános feladatokra is bőven megteszi egy 2 GHz körüli egymagos chip. Bonyolult számítási feladatok végzésénél természetesen már egészen más a helyzet, de nem valószínű, hogy efféle munkára ilyen belépő szintű, csökkentett teljesítményű processzort vásárolnának.

A legjobb esetben is kérdéses tehát a Pentium D 805 sikeres bemutatkozása, annak ellenére, hogy a platform elterjedése érdekében kétségkívül szükség van ezekre az olcsóbb chipekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • roliika #12
    Ingyen SMS!!!
  • KillerBoy #11
    ne veszekedjetek má he....
  • arty #10
    látom kilóg a kapanyél ...
  • Atyus #8
    A belépő szintű ikermagos Pentium inkább a vállalatoknál találhat otthonra, illetve azon otthoni felhasználók körében, akik nem a teljesítményre törekednek.

    Akkor mi a fenének venne bárki is egy ikermagos procit, ha nem a teljesítményét szeretné kihasználni ?

  • Troppauer #7
    "amely azonban nemcsak árában, hanem teljesítményében is elmarad majd az eddig megjelent példányoktól."

    Akkor meg minek ?????????????
  • BlackRose #6
    Most nem igen van értelme (kivéve egynéhány alkalmazásterületen - pl. virtuális szerverek, fejlesztő munkaállomások (itt sem nagyon észlelhető) és azok az alkalmazások amelyek eddig is multiprocesszor architektúrát figyelembe vették (pl. adatbáziskezelők és miért ne webkiszolgálók is, a terhelés mindenképpen kisebb mint a single core rendszereknél). De majd a Windows Vista már ezt szépen használni fogja, pl. az OS fogja az egyik magot, a másik meg szabad marad az alkalmazásoknak, és persze miért ne lehetne egy multicore CPU esetében ezt még jobban kihasználni. Mindenképpen a jövő a paralellizációban (talán jól mondtam) van az biztos, hamarossan jonnek akár 16 - 32 magú procik, és hasonlóan több magú GPU-k és a szoftver ezt majd mind ki fogja használni, persze csak idő kell a fejlesztésekre...
  • Picivizipaci #5
    Jól szóltál!
  • archkoven #4
    "Akik ugyanis nem játékra veszik a számítógépet, azoknak teljesen felesleges egy ikermagos processzort vásárolniuk"
    -a tesztek szerint éppen a játékok nem profitálnak semmit a dupla magból. Később ez persze változhat, de jelen pillanatban nem igaz, hogy a játékok gyorsabban futnak a dupla magos processzorokon.
  • Mice #3
    most olcsóbban adják majd, csak így meg ...-t sem ér
  • Riddick #2
    Jó az csak adják olcsóbban!:D