Gyurkity Péter

Fej fej mellett a Windows és Unix szerverek piaca

A legfrissebb felmérés szerint az idei év első negyedévében tovább nőtt a szerverek globális piaca, és e növekedés révén a Windows és Unix szerverekből származó bevétel teljes mértékben kiegyenlítődött.

Az IDC kutatócég által közzétett adatok szerint a szerverek eladásából származó bevételek egy év alatt 5,3 százalékos növekedést mutattak, és a gyártók összbevétele 2005 első negyedévében elérte a 12,1 milliárd dollárt. A globális piac töretlen növekedést mutat, amit az is bizonyít, hogy az első három hónap sorrendben a nyolcadik olyan negyedév, amely alatt tovább nőttek a bevételek. A hagyományoknak megfelelően a növekedés legnagyobb része ismét a tömegpiacra szánt gépek, azaz a 25 ezer dollár alatti áron kapható szerverek eladásából származott, amelyek forgalma mintegy 15 százalékkal emelkedett. Ezzel ellentétben a csúcskategóriás szerverek piaca - amely szegmens a 2003-as és 2004-es évben folyamatos növekedést mutatott - ezúttal csökkent, ami azonban elsősorban a kiélezett versenynek és a folyamatosan csökkenő áraknak köszönhető.

"Bár a piac növekedése nem mérhető a tavaly tapasztalt ütemhez, az IT kiadások továbbra is jelentős összegeket emésztettek fel, ahogy a vásárlók folytatták az infrastruktúra felújítását" - összegezte a kutatócég megfigyeléseit Matt Eastwood, a Worldwide Server Research projekt alelnöke.

A felmérés érdekessége, hogy a Windows- és Unix-alapú szerverek piacán egyaránt 4,2 milliárd dolláros bevételt - 34 százalékos részesedést - könyvelhettek el, igaz, a Microsoft operációs rendszereivel szállított szerverek némileg erősebb növekedést - 10,7 százalék 5 százalékkal szemben - mutattak. A bevételek több mint kétharmadán tehát a Windows és Unix szerverek gyártói osztoztak, míg további 10,2 százalék a Linux-alapú rendszerek eladásából származott. Viszonylagos lemaradása ellenére azonban a Linux-pingvin rohamosan tör előre: a mért időszak sorrendben a tizenegyedik olyan negyedév volt, amelyben a nyílt forráskódú operációs rendszert támogató gyártók bevételének növekedési üteme meghaladta a 10 százalékot, és elemzők szerint ez a tempó továbbra is jellemző lesz a szerverpiacra.

A gyártók bevételi sorrendjét - a Gartner csütörtöki felméréséhez hasonlóan - 28,3 százalékkal az IBM vezeti, de alig lemaradva, 27,6 százalékkal követi őt a HP, míg a harmadik helyen holtverseny alakult ki a Dell és a Sun között, 10 százalék körüli részesedéssel. A leszállított rendszerek számát tekintve már a HP vezet, míg ezen a téren a Dell végzett a második helyen. A Linux operációs rendszerrel szállított szerverek között szintén a HP könyvelhette el a legnagyobb bevételt, nyomában az IBM-mel, amely viszont a blade szerverek piacán élvez abszolút elsőbbséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dikki*yysw #12
    ez utóbbit neked
    annyit azért segítek, hogy a bevétel 10%-a nem jelenti a darabszám 10%-át.
  • dikki*yysw #11
    20%

    ^^^ pl. itt
  • pedrohsi #10
    Ööö, szóval a Linux gyártók bevételenének növekedési üteme volt kétszámjegyű, és nem a bevétel nőtt két számjeggyel:)
  • Troppauer #9
    Ne keverjuk a webszervert es az adabazis szervert mar ossze!
  • Hierogli #8
    ize 11 negyedeven keresztul negyedevente ket nulla hozzairast tartani...
  • Hierogli #7
    Plane 11 negyedevenkent ket nulla hozzairast tartani :P
  • Omega #6
    százezer < tízmillió
    100000 < 10000000
    kapis ? bár sok ez egy kicsit nem ?
  • Hierogli #5
    honnan olvastal 20 szazalekot?
  • dikki*yysw #4
    szerverek 20% -a linux, azért ezt nem úgy mondanám hogy "sehol sincs" és ha 40%-okkal növekszik továbbra is, akkor tovább nő a "semmi".
  • FTeR #3
    ööö, nemrég arról ment itt a vita, hogy linux van minden szerveren, erre a cikk szerint dinamikusan nő már évek óta, de így is sehol sincs.

    M$ nagyon feltornázta magát server oldalon, végén még ott is csak ablakok lesznek.