Berta Sándor

Újra a brit zeneipar célkeresztjében a fájlcserélők

Az Egyesült Államok és Németország után Nagy-Britanniában is komoly büntetésekkel kell számolniuk a fájlcserélőknek.

Az Amerikai Zenei Ipari Szövetség, a RIAA az elmúlt napokban több száz fájlcserélőt jelentett fel. Hasonló akciókkal a brit társszervezet sem váratott sokat magára. A Brit Zeneipari Szövetség, a BPI még tavaly októberben kezdte meg kíméletlen harcát a Peer-to-Peer (P2P) hálózatok tagjai és az ilyen rendszereket üzemeltetők ellen. Akkor a brit hatóságok összesen 26 ember ellen indítottak büntetőeljárást, majd idén márciusban további 31 felhasználó kapott levelet a brit ügyészségektől.

A BPI a mostani akciójában 33 magánszemély ellen tett feljelentést. A Brit Zeneipari Szövetség tájékoztatása szerint az intézkedés főleg a Kazaa, a Directconnect, a Bearshare, a Soulseek, a Grokster és az Imesh fájlcserélő hálózatokat használó internetezőket érinti, akiket a szervezet azzal vádol, hogy több száz, illetve több ezer zeneszámot és zenei albumot kínáltak letöltésre a világhálón illegálisan.

A BPI bejelentette azt is, hogy a büntetőeljárások első hulláma már lezárult. Az érintett felhasználónak a bíróságok által rájuk kiszabott ítéletek szerint összesen több mint 50 000 font, vagyis mintegy 18 millió forint kártérítést kellett kifizetniük. Az egyik brit bíróság döntése értelmében ráadásul a brit internetszolgáltatók kötelesek megosztani a Brit ZeneIpari Szövetséggel az érintett vagy illegális tevékenységgel (szerzői jogsértés stb.) vádolt felhasználók személyes adatait.

Geoff Taylor, a BPI ügyvédje szerint mindez azt jelentheti, hogy a szervezet hamarosan újabb feljelentéseket fog tenni. Pedig - mint azt a szakember elmondta - időben figyelmeztették a fájlcserélőket, hogy tettük illegális és ezért adott esetben a bíróság előtt kell majd felelniük. Ráadásul a szigetországban ma már bárki olcsón tölthet le legálisan zenét az internetről, senki nincs rákényszerítve arra, hogy az ingyenes, de veszélyes törvénytelen utat válassza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #6
    ..Tehát elég egy vád ahhoz, hogy megtudják bárki személyes adatait.. ügyes...
  • Sir Quno Jedi #5
    Ha a munkahelyeden alkotsz egy új szoftvert teszem azt, ha ők azt megrendelték és benne van a munkaszerződésedben, hogy fejlesztő vagy, akkor az ő tulajdonuk nem a tiéd !
  • Cactus #4
    Akkor amit xy együttes megír / előad az nem az ő tulajdonuk, hanem a kiadóké? Elég siralmas, ha ez így van.
  • Pharaoh #3
    Ja, az előadót lehet hogy nem érdekli, ha letöltöd ,de a sok buzi kiadót viszont igen.
  • Cactus #2
    Ha mondjuk beperelnek valakit, akkor volna lehetőség olyanra, hogy azt mondom "kérdezzük meg azokat az előadókat, akik számai a gépemen vannak, hogy sértettem-e a jogaikat" Szerintem 99% az én zenei stílusomból inkább elküldené eredetiben, ahelyett, hogy perelgetne.
  • tomo #1
    meg nem volt birosagi dontes egyik orszagban sem. a peren kivuli megegyezesre hajtanak a szanalmas kiadok.