Gyurkity Péter

A fájlcserélők mellett tört lándzsát az előadók egy része

Előadók egy csoportja - amely számos híres popsztárt és együttest is magában foglal - arra kérte a legfelsőbb bíróságot, hogy ne tegye felelőssé a fájlcserélgető hálózatokat a felhasználók tetteiért.

A csoport nevében többek között Steve Winwood, Chuck D és a Heart együttes is felszólalt. Mindnyájan hangsúlyozták, hogy elítélik a szerzői joggal védett tartalmak illegális terjesztését, de nem értenek egyet a kiadók azon érvelésével, miszerint a terjesztők által elkövetett bűncselekmények miatt a népszerű fájlcserélgető hálózatokat - mint például a Grokstert, vagy a Kazaa-t - is felelősségre kell vonni. "A kiadók állításával ellentétben a zenei társadalom korántsem sem ért egyet a p2p hálózatok felelősségre vonásának kérdésében.

Éppen ellenkezőleg, az előadók jelentős része úgy véli, hogy ezen hálózatok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk az online közönséggel. A zenészek számára ennek előnyei kétségkívül jelentősebbek, mint a szerzői jog megsértéséből fakadó kockázat" - áll a csoport beadványában, amelyet a tegnapi napon juttattak el a bíróságra.

Az előadók csoportja tehát nem ért egyet a kiadók terveivel, sőt, erősen ellenzi azok keresztülvitelét. A nagyobb kiadók ugyanis azt szeretnék, hogy a bíróság vonja felelősségre a Grokstert, azon az alapon, hogy a fájlcserélgető hálózat lehetővé tette a szerzői jogok ismételt megsértését. Nem csoda, hogy az előadók nem támogatják ezt a tervet, hiszen egy ilyen lépés kétségkívül megfosztaná őket vásárlóik egy részétől, és a bevételek jelentős csökkenését eredményezné.

Jason Mraz, a csoport egyik tagja a beadványban többek között azt is elárulta, hogy a koncertjein megjelenő hallgatóság nagyjából fele az illegális letöltéseken keresztül ismerte meg a nevét. Mások azzal érveltek, hogy a p2p hálózatokon számos olyan dallam is közkézen kering, amely a kiadók szerint már nem tarthat számot nagyobb érdeklődésre.

A csoport konklúziója szerint a Grokster bűne az volt, hogy ingyenes szolgáltatásával - amely az internetes zeneboltoknál is jóval több számot kínált letöltésre - veszélyeztette a kiadók monopóliumát. A fájlcserélgető hálózat mellett időközben több más fogyasztóvédelmi szervezet - a Consumer Electronics Association, a Computer & Communications Industry Association, illetve a Consumers Union - is állást foglalt, így nem valószínű, hogy a közeljövőben döntés születik az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Petrolio #19
    Csak, hogy a kiadók előállítási költségeiről is beszéljünk, a Disney nem rég jelentette be, hogy a kínai kereskedőknek 2,65 dolláros áron adja a dvd-it, hogy konkurenciát támasszon az illegális piacnak. Lehet számolgatni.
    De gondolom még ilyen áron is megéri nekik.
  • blaze #18
    Már megint az M$ kavarta a szart, úgylátszik kevés a pénzük. Amúgy meg csak illyesztgetés az egész. Ilyen alapon megbűntethetnének szinte mindenkit, aki fájlcserélőt használ. Az bebinyozosodott amúgy, hogy a cucc ténylegessen a csákó vinyóján volt(van)? Mi van, ha a csákónál csak az elérési út volt megadva, a fájl meg valami más szerveren volt? Egy elérési út megadása meg nem törvénysértő ugye? Az internetfelfüggesztés meg szabálytalan a szolgáltató részéről akkor, nem? Sajna nem ismerem az idevágó törvényeket. De azért valamennyire igazam van, nem?
  • dez #17
    Ezeket mind le is kellene írni, egy jó kis weblapon. Angolul és magyarul is, mert úgy tűnik, az itthoni média (legalábbis a TV) csak annak az igazát szajkózza, aki fizet neki.
  • DOT #16
    Há de gáz ez a levél...
    Én mindjárt írnék is rá egy választ, amiben kifejteném, hogy egy idegen államban működő magáncég bizonyítatlan feltételezése miatt jogszerűtlen engem bármiben is korlátozni, valamint, hogy semmilyen adatot nem adhat ki rólam amíg nem folyik ellenem eljárás. Másrészről (tudom, Inviteles területen ez nem ilyen egyszerű) még aznap felmondanám a szerződést a fentiekre való hivatkozással. Addig is letiltanám a megosztott fájlok listázását...
  • sajtos #15
    végre
  • zappo #14
    1.) Az invitel egyebkent is egy kocsog ceg
    2.) Szerintem sem jogszeru az eljaras, hiszen azert mert vki azt allitja, hogy torvenysertest kovettem el, az meg nem feltetlen igaz. Es nem nekem kell bizonyitanom, vagy nyilatkoznom (?), hogy tevednek
    3.) Es meg ha illegalis tartalom is van a gepemen, es meg is osztottam, az internet szolgaltato, akkor sem korlatozhatja, vagy tilthatja le a hozzaferesemet! Bocs, fizettem a szolgaltatasert, akkor teljesitse a szerzodesben foglaltakat
  • Ceb #13
    Érdekes egy eljárás!
    Mert ugye mit is hagoztatnak, h a bűnözőnek is kijár az ártatlanság feltételezése ameddig az ellenkezőjét nem bizonyítják. Namármost téged meg lekapcsolnak és bizonyítsd be hogy ártatlan vagy. Lol!!!!!
  • pemga #12
    Hmm, lehet hogy közeledünk a "hőn áhított" amerika felé, ahol az emberek már nem csinálnak semmi értelmeset, kizárólag jogászok útján akarnak pénzhez jutni? :).

    Én most már csak arra vagyok kiváncsi, hogy a triád harmadik tagja, Ázsia milyen változást fog hozni. Ugyanis ők jönnek mint a fergeteg, jópár területen már nemhogy a kapukat döngetik, de már ott vannak az elsők között (pl. mobiltelefon, de bármely szórakoztató elektronikai területet nézhetjük). És ők egy teljesen más kultúrát képviselnek. Jelenleg még US próbálja a saját jétákszabályait nyomni (300 fős letartóztatási hullám), csakhogy ők vannak többen, és egyre erősebbek :).
  • benczurzs #11
    Csak összejön.....
    http://www.origo.hu/techbazis/internet/20050301azeletveszelyes.html
  • benczurzs #10
    Nem reklám, csak tény:
    http://www.origo.hu/techbazis/internet/20050301azeletveszelyes.html