SG.hu·

Az iMesh lehet az első fizetős p2p-hálózat

Az elmúlt hat hónapban az izraeli iMesh - egyedülálló módon - a kiadók szövetségének beleegyezésével működött, azonban a hálózat hamarosan fizetőssé alakul, és szűrni fogják az illegális másolatokat.

A vállalat már jó ideje dolgozik a hálózat átalakításán. A cél a kiadók számára teljes mértékben elfogadható, fizetős szolgáltatás kialakítása, amely nem tűri meg a kalózmásolatokat, viszont továbbra is letöltésre kínálja majd a felhasználók körében oly népszerű, szerzői joggal védett tartalmakat. Az iMesh ezt az Audible Magic nevű cég által kifejlesztett technológia segítségével véli megvalósíthatónak, amely blokkolja az engedély nélkül lemásolt anyagok forgalmát. Az eredeti tervek szerint az új szolgáltatásnak még a tavalyi év végén be kellett volna indulnia, de úgy tűnik, hogy a terv késedelmet szenvedett - a vállalat szóvivője mindenesetre biztatónak ítélte az eddigi fejleményeket.

Érdekes módon ezúttal a RIAA is türelmesnek mutatkozott, és a szervezet szóvivője úgy ítélte meg, hogy a cégnek több időre van szüksége. "Úgy döntöttünk, hogy több időt adunk nekik, hogy befejezzék, amit elkezdtek" - jelentette ki Jonathan Lamy szóvivő. A szervezet júliusban peren kívül egyezett meg a céggel, azzal a feltétellel, hogy átalakítja szolgáltatását.

Szakértők szerint a RIAA türelme egyértelműen jelzi, hogy a szövetség milyen óriási jelentőséget tulajdonít a fájlcserélgető hálózatok új generációjának, és igyekeznek támogatni az első lépéseket. Az iMesh közleménye szerint ezzel egy időben a jelenlegi szolgáltatást is tovább finomítják, hogy ily módon is kedvezzenek a letöltőknek. Az újítások közül kiemelték, hogy eltávolították a felhasználók által kifogásolt reklámszoftvert, amely sokak számára zavaró volt, és egyesek szerint a reklámok mellett kémszoftvert foglal magában. Maga a program pedig továbbra is népszerű: dacára a beígért változtatásoknak, eddig egyedül a Download.com-ról 715 ezer alkalommal töltötték le a szoftvert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© juhand2005. 02. 20.. 19:18||#16
"izraeli iMesh - egyedülálló módon - a kiadók szövetségének beleegyezésével mûködött"

Megdumálták hogy a CIA is megkapja az információk egy részét amikhez a Moszad hozzá jut a spyware-ken keresztül.
© pemga2005. 02. 20.. 00:59||#15
Életemben nem hallottam még errõl az imesh-rõl, mi ez? 😊. Látta már valaki a protocol-leírását?
© Robin Hood2005. 02. 19.. 06:14||#14
A cél a kiadók számára teljes mértékben elfogadható, fizetõs szolgáltatás kialakítása

Itt baszták el, nem a kiadóknak kéne megfelelni, hanem a vásárlóknak. Pont a kiadók azok amiket ki kell iktatni a láncból. Ezt se fogja használni senki...
© Dynamic2005. 02. 18.. 20:46||#13
Még szép, hogy eltávolítják a reklámot, ha már fizetni kell érte.Marhák.A régebbi imesh amúgy is fosta magából a reklámokat.
Mondjuk én ritkán de használom.Ha mp3-at akarok letölteni, de másra nem is érdemes.Hát most legfeljebb nem használom ha fizetõs lesz.
© JZO2005. 02. 18.. 20:37||#12
nézzétek meg ezt az új magyar filecserélõ rendszert, jobb mint a DC és a BitTorrent. Rengeteget tud, már folyik a beta tesztelése a programnak.

A neve TerraChat és itt érhetõ el: TerraChat Communication System
© Frank992005. 02. 18.. 20:17||#11
akkor senki sem fogja használni....
© Sityi2005. 02. 18.. 19:32||#10
Nekem errõl az a cikk ugrott be, amiben azt taglalja az illetõ, miért rossz a másolásvédelem meg a jogkezelés. Akit érdekel, elolvashatja.
© [HUN]PAStheLoD2005. 02. 18.. 18:21||#9
hát énis így vagyok vele ... amint $ -jelet látok egy HTML oldalon (és nem változót jelöl valami programnyelvben 😄) akkor alt-f4 <#ravasz1><#idiota>
© Béla bácsi2005. 02. 18.. 18:20||#8
Felõlem is azt csinálhatnak, amit csak akarnak...
© HUmanEmber41st2005. 02. 18.. 18:18||#7
Ja, amint meglátják : buy now, már lépnek is 😊