SG.hu·

Német közéleti személyek a szabad fájlcserélésért

Akciót indított számos német közéleti személy, akik elismerték a nyilvánosság előtt, hogy már töltöttek le illegálisan másolt zeneszámokat, zenealbumokat, filmeket vagy szoftvereket az internetről.

A német közélet ismert alakjai ezzel az akcióval akarnak tiltakozni a fájlcserélők elleni razziák és perek ellen, illetve, hogy bűnözőknek állítsák be ezeket a többnyire fiatal felhasználókat. A közéleti személyek többek között azt szeretnék elérni, hogy a fájlcserélés, amennyiben az adott felhasználó magáncélokra alkalmazza a zeneszámokat és filmeket, legyen szabadon végezhető, nem pedig büntetendő tevékenység. A kampányt eddig 65 prominens személyiség támogatta az aláírásával, köztük vannak szép számmal akadémikusok, politikusok is. Így például a brémai Wolfgang Daubler, a jura-kor professzora, Wolfgang Sachs wuppertali környezetvédelmi tudós és Dieter Rucht, berlini mozgáskutató.


A kampány reklámbannerje

Szintén támogatja az akciót Katja Husen, a Zöldek Szövetség elnökségi tagja; Stephan Schilling, a Zöld Fiatalok nevű szervezet szóvivője; Michael Brie, a Rosa Luxemburg Alapítvány elnökhelyettese. A kampány mögé felsorakozott még például Frank Rosengart, az elismert Káosz Komputer Klub polgári jogi aktivistája; Elmar Altvater, a globalizációellenes professzor, valamint Georg Greve, a Free Software Foundation (Szabad Szoftver Alapítvány - FSF) elnöke is.

A prominensek szerint lehetne ésszerű, mindenki számára elfogadható megoldást találni a problémára, például be lehetne vezetni egy méltányos összegű kultúrális-hozzájárulást vagy díjat építhetnének be az internet-hozzáférések összegébe és a hardveralkatrészek árába. Ezekből pedig részesednének a zenészek és a színészek, illetve a kiadók is. "Ahelyett, hogy kihasználnánk az internetben rejlő lehetőségeket, a zene és a filmipar újabb és újabb korlátokat épít, mindent és mindenkit megfigyel, ellenőriz és feljelent, illetve bepereli a saját vevőit. A jövőben nem hagyjuk magunkat kriminalizálni, egy szabad világhálót követelünk és egy fair javadalmazást a művészeknek" - mondta Oliver Moldenhauer, a FairSharing hálózat képviseletében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Murdoc2005. 02. 23.. 14:32||#92
A minõségért én is hajlandó vagyok áldozni pénzt. A mi jó, azért igen. Én pl. azért töltök le filmeket, hogy megnézzem DVD vásárlás elõtt, mert én is támogatom a jó filmeket. A 20 kedvenc filmemnek a DVD-je pl. ott figyel a polcomon.
És a mediamarkt/Cora/Tesco-ban mindig megnézem az 1000 forintos dvd-ket, és ha vasn jó, megveszem.
De régen is ezermillió másolt kazim volt, akkoriban még talán kisebb arányban volt originál cuccom. 😊

Kedves Hic! Az Usa-ban fele ennyiért adják a cd-t, és ott veszik is. ÉS AZÉRT MERT OLCSÓ!Nem vagyok nagyon tisztában az ottani dolgokkal, de rokonomék, akik kb. ugyanolyan életszínvolon élnek mint mi, sokkal több cd/dvd-t vesznek. AZÉRT MERT OLCSÓBB!Nem volt még másolt játékuk mikor náluk voltam, én tettem fel nekik a DC-t, és szedtem le az UT 2004-et. 😊
© Pogácsa2005. 02. 23.. 11:30||#91
Tökéletesen igazad van. Tök fölösleges ennyi elõadó. Az igazán jók úgyis meg tudnak élni (vígan) akár a koncertezésbõl is. A férgese meg...
© testerlnx2005. 02. 23.. 11:23||#90
Én most már csak arra vagyok kiváncsi, hogy akkor a Cora mennyit fizet rá az 1000Ft-ért árult DVD-ire? Amúgy tetszik a németek hozzá állása, végre vmi pozitív cikk a témában... Amúgy szerintem túl sok a "mûvész", és igazából a nagy része populáris szemét, egyáltalán nem lennék szomorú ha megszünne a nagy része (vagy sokan csak hobby-ból csinálnák)...
© PyRex2005. 02. 22.. 22:09||#89
"És igen, a jogdíjból õk is kapnak és nem csak filléreket."

Mármint a szerzõkre, elõadókra gondoltam.
© PyRex2005. 02. 22.. 22:08||#88
Errõl beszélek, az elõállítási ár "fillérek" mint ahogy te is mondtad, csak ha el is akarod adni, akkor még a jogdíjat rá kell hogy tedd az árra, meg azt az összeget, amit keresni akarsz vele és akkor máris nem tudod ilyen olcsón adni. Ugyanez a helyzet a netes legális tartalmakkal... Csak ott még a tárolásért is külön kell fizetni, de ez már egy másik téma...
© PyRex2005. 02. 22.. 22:07||#87
Gyáá, a jogvédõk pont azért vannak - mint a nevük is mutatja - hogy az elõadók, szerzõk, stb. JOGAIT képviseljék. És igen, a jogdíjból õk is kapnak és nem csak filléreket. És egy normális jogvédõ hivatal fellép az illegális (pl. internetes) tartalmak ellen. És emiatt - mert védi a védendõk jogait - kap X százalékot a jogdíjból.
© dez2005. 02. 22.. 22:06||#86
No, ha lehúzzák, és változik a törvény ennek megfelelõen, akkor már nem lesz feljelentõsdi, perbefogósdi. Csak az a bibi, hogy ki döntené el, ki mennyit kap belõle... Talán akik számait többször töltik le...? 😊
© Robin Hood2005. 02. 22.. 21:21||#85
Ezek a németek jófejek.

A prominensek szerint lehetne ésszerû, mindenki számára elfogadható megoldást találni a problémára, például be lehetne vezetni egy méltányos összegû kultúrális-hozzájárulást vagy díjat építhetnének be az internet-hozzáférések összegébe és a hardveralkatrészek árába.
Ez viszont tök hülyeség, verjék ki a fejükbõl de azonnal! Ez a gyakorlatban úgy nézne ki mint a cd, dvd lemezeknél: szépen lehúzzák mindenkirõl a tarhát, aztán ugyanúgy feljelentgetnek mint elõtte. Akkor meg nehogymár még fizessünk is érte!
© dez2005. 02. 22.. 18:52||#84
Lapos.
© TeszteloPontHu2005. 02. 22.. 18:31||#83
Egy idekapcsolódó cikk:
Láthatatlan lopás