SG.hu·

Ismét csak figyelmeztetést kapott az Intel japán részlege

A szigetország kereskedelmének tisztaságára felügyelő szabályozó hatóság ismételten figyelmeztetésben részesítette a processzorgyártót üzleti politikája miatt, de nem kíván pénzbüntetést alkalmazni.

Az Intel a Microsoft után a második jelentős vállalat, amely kiváltotta a japán hatóságok ellenszenvét, miután fény derült arra, hogy az elmúlt időszakban megpróbálta kiszorítani vetélytársait. A figyelmeztetést a vállalat japán részlegének címezték, és a leányvállalat vezetését felszólították, hogy hagyjanak fel egyeduralomra törő terveikkel. A szabályozó hivatal szerint a processzorgyártó megpróbált külön egyezségre jutni az öt legnagyobb japán PC-gyártóval annak érdekében, hogy minél jobban visszaszorítsa legnagyobb riválisai - az AMD és a Transmeta - részesedését. Az óriáscég a szigetország piacának mintegy 90 százalékát birtokolja, így nyilvánvaló, hogy - részben e stratégiának köszönhetően - uralma egyelőre nem forog közvetlen veszélyben.

A vállalat természetesen elhárította a vádakat, és kijelentette, hogy a szerződések megkötésénél mindvégig törvényes úton járt el. "Az Intelnél továbbra is úgy gondoljuk, hogy üzleti stratégiánk törvényes és egyben fair" - jelentette ki a vállalat japán részlegének szóvivője.

A Gartner Dataquest adatai szerint két év alatt jelentős változás állt be a szigetország piacán. Az AMD részesedése, amely 2002 második negyedévében elérte a 25 százalékot, 2004 utolsó negyedévére 10 százalék alá zuhant. Egy tokiói napilap információi szerint a japán hatóságok azt gyanítják, hogy a szerződések értelmében az Intel kedvezményes áron szállította processzorait, így érte el, hogy a PC-gyártók korlátozták a konkurens gyártóktól igényelt szállításokat. A napilap úgy értesült, hogy a processzorgyártó már 1999 óta, az első Athlon processzorok megjelenése óta ezt a stratégiát követte.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arty2005. 03. 08.. 20:29||#2
persze, ne büntessék szegényt... inkább huzzanak le pár japán fájlcserélõst, azok joval nagyobb bûnöket követnek el!
© asysoft2005. 03. 08.. 14:39||#1
Magyarul tovább folytathatja a nem túl etikus tevékenységét... Remek...