Berta Sándor,Gyurkity Péter

Kereszttűzben a Microsoft: biztonság vagy versenyjog?

Elemzők szerint újabb konfliktus oka lehet, hogy a Microsoft operációs rendszereinek az elterjedtsége révén a számítógépes biztonsági szoftverek piacán is piacvezetővé válhat.

Akár újabb vitába is keveredhet az amerikai hatóságokkal és versenyhivatalokkal a redmondi vállalat. Miután a Microsoft három céget felvásárolt és Bill Gates az RSA konferencián elég egyértelmű kijelentéseket tett, bizonyosra vehető, hogy a vállalat hamarosan beszáll a biztonsági szoftverpiacba is. Mint ismeretes, a szoftveróriás több olyan alkalmazást (kémprogramok elleni szoftver, vírusirtó) is kifejlesztett, amelyeket ha túl olcsón, a konkurens cégek, mint például a Symantec vagy a McAfee termékeinek árai alatt kínálna vagy túl szorosan integrálna más szoftvereibe (például az Office irodai szoftvercsomagba), akkor ismét elkövetné a piaci erőfölénnyel való visszaélés bűntettét vagy megsértené a versenyjogszabályokat.

Charles Di Bona, a Sanford C. Berstein & Co. New York-i befektetési bank elemzője szerint, ha a Microsoft új szoftvereit túlzott mértékben operációs rendszereihez köti, akkor újra meggyűlhet a baja nem csak az Európai Unióval, de az amerikai hatóságok is könnyen megint vizsgálatot indíthatnak a cég ellen. A szoftveróriás helyzetét nehezíti, hogy nyomás nehezedik rá a felhasználók részéről is, akik elvárják, hogy a cég más biztonsági szoftvereket is elérhetővé tegyen a számukra.


A Gartner piackutatócég egyből védelmére is kelt a szoftveróriásnak, véleményük szerint a Microsoft elsődleges feladata a meglévő szoftverek - különösképpen a Windows - biztonságának fokozása, nem pedig a biztonsági vállalatokkal való konkurenciaharc. A Trustworthy Computing kezdeményezéssel a vállalat a biztonság növelésére helyezte a hangsúlyt, és ezzel a lépéssel a fejlesztők legfontosabb feladata a biztonság fokozása lett. A Gartner szerint azonban a vállalat elmulasztotta saját szerepének tisztázását, és nem közölte az ily módon elérendő célokat sem.

Neil MacDonald, a Gartner elemzője összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a szoftveróriásnak először is tisztáznia kell, hogy vezető szerepre törekszik-e a biztonsági szoftverek piacán, vagy sem. "A Microsoft elsődleges feladata az lenne, hogy feleslegessé tegye a vírusirtó és kémszoftver-ellenes alkalmazásokat, nem pedig az, hogy hasonló termékekkel belépjen a piacra" - jelentette ki MacDonald, kifogásolva a vállalat döntéseit.

A szakember előrejelzése szerint a szoftveróriás még az idei évben piacra dobja kombinált vírusirtó és kémszoftver-ellenes alkalmazását, amely a Symantec hasonló termékeinek vetélytársaként jelenik majd meg a piacon. "Ez a lépés nagy kihívást jelent majd az olyan otthoni és vállalati vásárlókra támaszkodó vállalatok számára, mint a Symantec, a McAfee vagy a Computer Associates" - tette hozzá MacDonald.

A szakember kifogásolta továbbá a szoftveróriásnak azon döntését, miszerint az Internet Explorer következő verziója kizárólag Windows XP-re jelenik meg, mivel véleménye szerint a vállalat így próbálja meg rábírni a vállalatokat a Windows 2000 operációs rendszerek lecserélésére. Hangsúlyozta, hogy a böngészőt a biztonsági szempontokat előtérbe helyezve teljesen újra kellene írni, mivel az utólagos fejlesztések - bármilyen jól sikerülnek is - nem tudják elhárítani az alapvető hibákból eredő támadásokat. A Microsoft egyelőre nem kommentálta a Gartner közleményét. Időközben a redmondi cég újabb megbeszéléseket folytatott az illetékes amerikai hatóságokkal, amelyeknek a képviselői ezúttal is elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a Longhorn meg fog-e felelni a 2001-ben, illetve 2002-ben kötött megállapodásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Genin #31
    ja, de csak addig jó, amíg nem kezdi tovább fejlesztni :)

    amúgy Panda a király
  • pemga #30
    Azért ennyire nem húzós a helyzet, a hibákat lehet, hogy hamar megtalálják, de általában az MS nem engedi publikálni (alapvetően neki kell szólni, ha valamit találsz, ez a normális). De a hibákat kihasználó vírusok/wormok/egyebek nem olyan gyorsan jönnek elő, azért nem olyan gyakran vannak vírushullámok, mint a hibák számából következne. (Kezdenek átállni az írók más platformokra, pl. Symbian, stb.) (Ezzel azt akarom mondani, hogy lehetne _sokkal_ rosszabb is.) A gáz inkább az, hogy ha ki is jön egy hibát kihasználó vírus, azokat a hibákat már rég be kellett volna tömni (hiszen már régóta ismert volt), de a) nem jött még ki patch (holott idő lett volna rá, mint tenger), vagy b) nem telepítették fel nagyon sokan. (Ezért alapértelmezett az XP-ben az automatikus windowsupdate bekapcsolt állapota.)

    Konklúzió: nem a hibák csökkentek, a vírus támadások hagytak alább; másik oldalról imho a gépek elfoglalói inkább kussolnak, és értékesítik a kis magánhálózataikat, mint szolgáltatás (pl. spam, dos, üzleti titkok felfedése stb. célokra)
  • [HUN]PAStheLoD #29
    Hm hm .. elég hülye dolog így kiadni külön , ha ezt is beraknák egy Szervízcsomagba, akkor nem mondhatna senki egy szót sem, de így ... ráadásul egyértelműen felesleges a "verseny" a biztonsági piacon, legalábbis kliens dologban, mert a májkroszoftnál senki nem tudhat elvileg jobb vírusírtót/tűzfalat/kémprogramkeresőt/akármit csinálni, mert a MS-nak megvan a Win forrása, a megfelelő tudása.. ismeretei . .etc, míg másnak ez nem igazán áll a rendelkezésére, ráadásul, egy jó OS-ben, lásd bármi ami nem ms, nincs szükség vírusítókra meg külön kémprogramírtókra meg 3rd party biztonsági cuccokra.. mert integrálva van , pl. kernel szintű csomagszűrő tűzfal linuxban.. vagy pedig egy biztonságos OSről van szó, ahova nincs is szükség ilyesmire , pl. BSD-k jail-rendszere
  • Murdoc #28
    Na, srácok kicsit félreértettük egymást. A Microsoft Explorerrel is az volt a baj, hogy mindenki azt használta, így minél többen használták, annál inkább kiderültek a hibái. Plussz a hackerek is leginkáb a Windowst támadják, így akármilyen jó vírusirtót is írnak, szinte azonnal megtalálják a hibáit.
  • Felfedező #27
    A MS Antispyware már most az egyik legjobb kémprogramkereső, és mivel a
    Windows-t senki nem ismeri jobban mint maga a Microsoft, ezért nem kell
    nagy jóstehetség megmondani 1-2 év mulva nem lesz ellenfele...
  • hornbali #26
    Látom unatkozol és kötekedni van kedved...
    A Microsoft ingyen elérhetővé teszi az AntiSpyware programját a magánfelhasználóknak és ez pozitívum.
    Így már ok?
  • dshk #25
    Ha a M$ vírusírtóját csak windows liszenszel rendelkezők használhatják kilóg a lóláb, nyilvánvaló, hogy a windows árában - és csak abban - van benne, másodlagos hogy cd-n adja vagy letölthető. Az is mindegy, hogy csak a piac egy szegmensében vagy az egészben ütik ki a konkurenciát...
  • dshk #24
    a cikk arról szól, hogy ráfaraghat a Micro$oft ha az oprendszer kvázimonopóliumára támaszkodva kiüti a többi vírusírtó céget... Lásd cím.
  • BlackRose #23
    Nem adják hozzá a Windowshoz, csak ingyenessen letőlthetővé teszik, ha hozzá adnák akkor ingyenes lenne a vállalatok számára is, viszont az MS ezt nem tervezi, és ha mégis eszébe juta akkor előbb a US DOJ-al (akik már most aktívan figyelik a Longhornt) és persze az EU-val is meggyűlne a baja. Azt hiszem az elmúlt időszakban a MS egyértelműen demonstrálta, hogy nincs érdekében az ilyen fajta konfrontáció. Ja és csak, hogy megjegyezzem, ki mondta azt, hogy a Longhorn nem lesz ingyenes a magánfelhasználóknak, persze azt sem mondta senki, hogy az lesz, de én azért komoly változásokra számítanák a Microsoftnál is a Linux előre törése végett, mert az MS ahogyan Bill Gates mondta a napokban minden reggel úgy kell fel, hogy azokra a cégekre gondol akik nagyok voltak és most nincsennek csupán azért mert nem változtak és nem alkalmazkodtak a piac kihívásainak, és az MS ezt nyiltan demonstrálja is, ellen állni ellen áll annak ami nem tetszik neki, de csak addig még teheti, amikor már nem akkor valahogyan átvedlik, pl. úgy mint az Intel az x86-64-re, előbb az Istenért sem, most meg jobban belendül neki mint az AMD (hamarossan még a Celeron is 64 lesz), de ezek a cégek azért tartanak ilyen sokáig, mert tudják mit bírnak és meddig.
  • hornbali #22
    Sorry, de a cikk a windowsról szól? A vírus és spyware írtókról szól.