Gyurkity Péter

Az Intel leáll a 130 nanométeres Pentiumok gyártásával

A processzorgyártó szóvivője bejelentette, hogy a vállalat nem folytatja a 130 nanométeres asztali Pentium 4 processzorok gyártását, és rövid időn belül végleg átállnak a 90 nanométeres technológia alkalmazására.

A vállalat egyben közzétette azon termékek listáját, amelyek gyártását 2005. június 17-én beszüntetik - a listán többek között megtalálható a 2,8 GHz-es, a 3 GHz-es, a 3,2 GHz-es, valamint a 3,4 GHz-es Pentium 4 processzor, amely 800 MHz-es rendszerbuszt (PSB) és 512 KB másodszintű gyorsítótárat foglal magában. Ezen processzorok kivétel nélkül a Socket 478 foglalatba illeszkednek, és napjainkban is jelentős részt hasítanak ki az Intel forgalmából. A vállalat ezzel egy időben körlevélben tájékoztatta partnereit, hogy az első negyedévtől már csak korlátozott számú rendelést vesznek fel a szóban forgó processzorokra.


A bejelentés némi meglepetést keltett, hiszen a vállalat korábban csak a 2,4 GHz-es, valamint a 2,6 GHz-es Pentium 4 processzorok gyártását akarta leállítani - most azonban úgy tűnik, hogy az átállás érdekében az Intel feláldozza az összes 130 nanométeres asztali processzorát. A 90 nanométeres chipek ugyanakkor még mindig újdonságnak számítanak, hiszen csak az idei évben jelentek meg nagy számban a piacon, és az átállás előre nem látott problémákat okozott.

Bár a csökkentett csíkszélességgel készülő processzorok némileg olcsóbbak, de a gyártósorok átállítása jókora költségeket ró a gyártóra, amelyet csak kevés vállalat engedhet meg magának. Az Intel április végén érte el a heti egymillió darabot, de a termelést azóta is folyamatosan növelik, hogy elérjék az útitervben előirányzott darabszámot. A végső cél a 130 nanométeres processzorok kiváltása, ez azonban csak 2005 nyarára válhat valósággá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #18
    Ja, a lényeg lemaradt : három és fél éve van AMD procim. Régebben TBird 1.4GHz volt, most A64 3000+, és mindkettő atomstabil.
  • BiroAndras #17
    "Valószinüleg semmi igazi ok, de mégis pl. a komolyabb fejlesztési cégeknél az AMD-t kerülték, de az AMD64-el ez már nem eset..."
    Ez majdnem minden nagyobb cégnél így van. Többnyire inkább a megszokás miatt. Akik 20 éve kizárólag Intelt vesznek, nehezen szoknak le róla. Az ő szemükben az AMD még mindíg valami ismeretlen garázscég, és a termékeik megbízhatósága kérdéses. Nálunk is ez van. Az A64 azért más egy kicsit, mert egyrészt egyértelmű az Intel procikkal szembeni technológiai fölénye, másrészt hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítették.

    Egyébként meg a tapasztalat szerint a stabilitás a legkevésbbé a procitól függ. Inkább a jó minőségű alaplap és a jól megírt driverek számítanak. És persze vigyázni kell, hogy nehogy selejtes RAM-okat sózzanak ránk.
    Elég sok géppel volt már dolgom, de hibás procit ödsszesen 1-et láttam, az is egy Intel Pentium 1 volt.
    Ja, még egy dolog : A hőmérsékletre is figyelni kell. Egy hibátlag gép is instabil lesz, ha túlmelegszik. A múltkor hoztak hozzám egy P3-as gépet, hogy néha lefagy. Kiderült, hogy a proci hűtő nem megy, és emiatt a proci 80 fokon üzemel...
  • BlackRose #16
    Valószinüleg semmi igazi ok, de mégis pl. a komolyabb fejlesztési cégeknél az AMD-t kerülték, de az AMD64-el ez már nem eset... tehát könnyen lehet, hogy a következő gépem AMD64 lesz.

    Az E0 core Prescott az igazi... a többi jó de nem feltétlenül szuper (nekem sajna nem ilyen van, de megvagyok vele elégedve, mert eddig mindég jól működik, és atomstabil ez pedig a fontos számomra.

    Az Itanium 1.5 GHz vagy 1.6 GHz között nem igen csinlnák különbséget, ha nem is pontossan ugyanaz az órajel de nem különböznek érezhetően... egyébként lehet, hogy tévedtem az órajel és cache számokkal, de valahol olvastam a teszteket és a cache mértéke nagyon hozzájárult az eredményekre persze a 6MB-os győzött fölényessen, na de mindegy.
  • arty #15
    miért dolgoznak fejlesztők intelen?

    nekem haverom programozo, és már a pentiumos érában is cyrixeken forditgatták az akkor még C (talán c++) programjaikat, mivel azon nagyságrendekkel hamarabb megvolt. utána is elmékszem, hogy az akkor már valami visual elnevezésű C eszközön szintén AMD vas melozott, mivel tesztjeik szerint bevált/gyors volt. P4 vonal pedig a "nagy" oldalak tesztjei alapján még nagyobb hátránnyal küzd az axp/a64 architekturával szemben ...

    szal, nem lehet, hogy ez csak a megszokás miatt alakul/alakult igy?

    feltételezem, nem csak a forditási idő számit, de akkor mi az amiben feljesztésre jelenleg jobb egy p4, mint egy axp/a64 ?
  • BiroAndras #14
    Nekem a cégnél 2.8GHz Prescott van. Intel alaplappal, és gyári hűtővel. Ha valami CPU igényes feladatot indítok, perceken belül túlmelegszik. A házon nincs hűtő, lehet, hogy ez a baj. Majd rakok bele. De a tesztek szerint is igen durván melegszenek a P4-ek. Otthon A64 3000+ van, és tökéletesen müxik. Az az érdekes, hogy HD-DVD lejátszásnál az A64 legalább 2x gyorsabb.
    Egyébként az A64 igazi erejét akkor fogjuk látni, ha lesz végre 64 bites win hozzá. A linuxos tesztek szerint a 64 biten akár 30%-kal is gyorsabb lehet.
  • Power #13
    Ez csak azonos késleltetés esetén lenne igaz, de a prescott cache-ei jelentősen lassabbak a northwood-énál.
    A 2M cache pedig már L3, és ott norjtwood alapon is van 2M cache-ű Xeon.
    Az Itanium 2-ből pedig van 6M-ás, de 2M-ás nincs pláne nem azonos órajelen. Ráadásul egészen más architechtúra a cache függőség szempontjából.
  • BlackRose #12
    Az alaplapomat tavaly szeptemberben vettem, akkor még nem volt rendes a64 választék, viszont a következő upgrade (nemsokára) vagy egy MSI nForce 4 és Athlon64 legalább 3500+ lesz, vagy egy MSI 925XE és egy 64EMT Prescott legalább 3.6 GHz lesz, még nem döntöttem el, persze a fejlesztők álltalában Intelen dolgoznak, ezért egy kicsit az Intelhez állok közelebb, de komolyan gondolkozom az AMD64-en is mert ez és főleg az Opteron kezdi megtalálni a helyét a fejlesztési munkaállomásokban is (tudomásom szerint a Microsoft és az IBM is bevezette a fejlesztési rendszereibe és eddig itt 100% Intelek futottak) na de persze majd még megmérem a dolgokat, szerencsére folyóiratnak szoktam tanácsot adni hardware tesztelésre, és lesz alkalmam a cuccokat elöbb jól kipróbálni
  • BlackRose #11
    Pár napja vettem (a 6800GT), eddig FX 5900XT-m volt, de azon is szuperul működött
  • arty #10
    ha fejlesztesz, nem jobb lenne egy a64/1M ?
  • tomsh #9
    Nem kétséges, hogy a Flight Simulátor hasít rendesen a konfigodban, az MSI_GeForce_6800GT vel.