SG.hu·

A személyre szabott televíziós műsoroké a jövő

Néhány éven belül könnyen előfordulhat, hogy leülünk a televízió képernyője elé és mi döntjük el, hogy az adott műsornak melyik részletére vagyunk kíváncsiak. Az ötlet, legyen bármilyen futurisztikus, hamarosan valósággá válhat.

A tervek szerint a jövőben bárki törölheti majd a Titanic szerelmes jeleneteit, vagy bármely másik film őt nem érdeklő képsorait, esetleg eldöntheti, hogy a Star Wars filmekben csak az akciójelenetekre kíváncsi. Mindez úgy lehetséges, hogy nemrég elkezdődött egy európai projekt, amelynek a célja egy ambíciózus cél: a televíziótartalmak személyre szabott megjelenítésének megvalósítása. A New Media for a New Millennium (NM2) nevű programot többek között az Európai Unió is támogatja, nem kevesebb, mint 7,5 millió euróval.

A néző nem csak a filmekbe szólhat bele majd ily módon, hanem akár a film történetébe, cselekményébe, vagy egy jelenetbe is. Az NM2-ben olyan vállalatok vesznek részt mint a British Telecom, számtalan nagy európai egyetem (Cambridge, Ulster, Malmö, Helsinki), vagy a Sony NetServices. Maga a projekt 2004 szeptemberétől 2007 augusztusáig tart. A program fő célja, hogy a nézők, illetve a felhasználók olyan új gyártási eljárásokat és módszereket dolgozzanak ki, amelyeknek a segítségével a film- és a zenei ipar személyre szabott multimédiás tartalmakat (legyenek azok filmek, videoklipek stb.) tud készíteni. Ezzel párhuzamosan olyan új szoftvereket is kifejlesztenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a televíziónéző maga irányíthassa a televízióműsorokat.

A projekt három éves időtartama alatt összesen hét tesztprodukciót készítenek majd el a szakemberek, ezek közül az egyik egy finn kísérleti televíziós showműsor lesz amelyet SMS-ekkel a nézők irányíthatnak majd és például egy-egy előre meghatározott szó segítségével meghatározhatók lesznek a show egyes karakterekei is. Ezen kívül átdolgozzák a Gormenghast nevű BBC-produkciót is - amely Mervyn Peake trilógiája - így a nézők több változat közül is választhatnak. Ezekhez a munkákhoz azonban a legkorszerűbb technológiákra van szükség, így például szélessávú internet-hozzáférésekre, olcsó adattárolókra, és hálózatokra kötött "intelligens perifériákra".

Doug Williams, a programban résztvevő British Telecom szakembere szerint jelenleg a televízió csak egy "buta készülék", amely csupán arra képes, hogy jeleket fogjon és azokat a néző felé továbbítsa. A projekt keretében azonban a szakemberek "megtanítják" a televízióknak, hogy az egyes tartalmakra úgy tekintsenek, mint a legókockákra, amelyeket többféleképpen is össze lehet rakni, mégis megkapjuk a végeredményt.

Az NM2-koordinátora, Peter Stollenmayer szerint a projekt legfőbb újdonsága az lesz, hogy - ha minden a tervek szerint alakul - a nézők néhány éven belül közvetlen kapcsolatban lesznek a televízióműsorokkal és meghatározhatják majd, hogy milyen jelenetet akarnak látni vagy hallani. A nézők tehát már nem passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői és irányítói lesznek a televíziós műsoroknak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DOT2004. 10. 28.. 16:38||#15
De értem, de ez majdnem olyan futurisztikus mint a cikk témája 😊 Persze megoldható, de nem hiszem, hogy volna rá kereslet... és akkor mari néni meg pista bácsi összevesznének, hogy a szappanopera vagy a fradimeccs olcsóbb 😊
© HUmanEmber41st2004. 10. 27.. 20:32||#14
Én szerencsére már leszoktam a TVrõl, csak PC-n nézek filmeket (természetesen csak gyári DVD-ket, ezt mostmár FBI-s idõkben ki kell írni)de ha Neten elõ lehetne fizetni pl magyar TV adókra ahol 1 darab reklám sincs, és a filmek egy adott listáról lekérhetõek lennének... meggondolnám a dolgot. A jó öreg SMSWEB alapon meg menne az elõfizetés.. de hogy SMS üzenetekkel irányítsd személyre szabottan a TV mûsorát hát ez tényleg 1 fszság.. ennyi pénzt ekkora hülyeségre..Inkább adnák oda Net hálózat építésre az elmaradt területeknek...
© TeszteloPontHu2004. 10. 27.. 19:34||#13
Igen, legalább 10-15 éve volt. Most DVD-n ki lehetne adni, az támogatja a sztori elágazást.
© fonak2004. 10. 27.. 14:40||#12
Az EU értelmesebb dolgokra is szórhatná a pénzt. Ez a 7,5 millió euró mégiscsak közpénz nem?
© Csiszi2004. 10. 27.. 14:26||#11
Jópár éve (ha jól emlékszem szilveszterkor) egyszerre kezdtek adni egy filmet az m1-en és az m2-n. Néha menet közben kiírták, hogy "ha azt akarja, hogy a fõhõs autóval menjen tovább, maradjon az m1-en (persze akkor még nem így hívták), ha inkább motorra szálljon, kapcsoljon az m2-re!"
Így lényegében interaktív volt az adás, de nem hiszem, hogy a királyi TV milliárdokat költött volna a kifejlesztésére... 😊
© lola2004. 10. 27.. 13:25||#10
Szerintem te nem értetted meg, hogy mit írtam. Az AM-Mikro erre alkalmatlan. Természetesen azt, amit írtam, kétféleképpen lehet megoldani. Vagy egy beltéri egységgel, ami számlázni képes (a szolgáltató mondjuk havonta egyszer megnézi (ip alapon meg tudja csinálni, a kábeles internet is TV kábelen megy), hogy mit néztem és kiszámlázza. Ehhez nem kell tisztán digitális rendszer. A másik megoldás persze digitálisan egyszerûbb, de ebben az esetben a szolgáltató mûködhetne kvázi videotéka-szerûen is. Ilyet terveztem is a házunkban, de sok a csóró, és nem igénylik, meg zsetonjuk is csak piára van. Ráadásul tipikus fogyasztó emberek, akik a valóságshow-k és délamerikai sorozatok között a reklámblokkok nagy agymosott élvezõi.
© b2nary2004. 10. 27.. 13:11||#9
En latok fantaziat az elkepzelesben, csak ennek egy kicsit modositottabb valtozataban. Pl ha hazamegy az ember, bekapcsolja a tvt kivalasztja a hireket, es maris a legfrissebb hirekkel jelentkezik a legutolso leadott hirado. Vagy, az aznap esti filmet, nem 8kor kell kezdenem, hanem mondjuk 6-7 orakor, stb, vagy egyaltalan mas musorokat valogatok ossze magamnak.

Amugy a cikk nem irja, hogy milyen technologia felett kivanjak mindezt elkovetni, lehet hogy mar ip alapu lesz, ami sok problemara megoldast jelentene, persze ujakat is felvetne.

Amugy meg nem tegnapra akarjak a fejlesztes eredmenyet, hanem ez egy hosszabb tavu terv, nem?
© Macc2004. 10. 27.. 13:06||#8
Hat ez szerintem egy oltari baromsag. A vegen az lesz, hogy az "eloben" show-knal majd meghatarozhatjuk, hogy ki legyen ki, es mivel legyen baja... hmm. Nagyon erdekes. En szemely szerint szeretem a filmeket ugy megnezni, ahogy azt az alkotoik elkepzeltek. Majd ha akkora arc leszek, akkor megcsinalom a sajat filmemet, de nem igy😊)) Mellesleg az a szoveg, hogy "leülünk a televízió képernyõje elé és mi döntjük el, hogy az adott mûsornak melyik részletére vagyunk kíváncsiak" ez eleg erdekes. Kivancsi vagyok mennyit kernek a technologiakert, vagy hogy milyen modszerrel fognak kotelezni a reklamok megnezesere. Mindenesetre en teszek az egeszre, nem erdekel, szvsz baromsag! Sokkal eletrevalobb dolognak tartom az amerikaban mar evek ota mukodo HDTV rendszert, ahogy iszonyat jo minosegben adjak a musort, es pl a F1 kozvetitesen te valasztod ki, hogy melyik kamerarol akarod nezni (v. melyik autobl). Sokkal eletrevalobb dolog, minthogy te hatarozd meg, hogy ki nyerjen. Ha te akarod iranyitani a dolgokat, inkabb alj fel a tv elol, es menj ki az utcara, es iranyitsad magat... Ezek hulyek, kezdunk kozeledni a Matrix fele! Az AM-Mikro az egy halom sz*r! Nalunk az van, valasztani nem lehet, van 20 csatorna, annyi az elofizetes mint a UPC-nel 60 cs-ra, es raadasul meg az ocska dekoderen valthatsz csatornat... Nagyon jo... uhhh
© gz82004. 10. 27.. 13:05||#7
Én már csak ebéd közben nézek tévét, akkor is a Discoveryt, saját tévém nincs is. Kiválóan megvagyok a déli tampon- és fogkrémreklámok nélkül.
© dez2004. 10. 27.. 12:17||#6
USA-ban minimálisan növekszik az alapdíj, ha több dekódert kér az ügyfél... (Amit ingyen kap.)