Gege

Digitális televízióadás indult Japánban

Digitális televízióadást indítottak Japánban hétfőn. A lépéstől a kormány azt reméli, hogy lökést ad az ország gyengélkedő gazdaságának.

A japán kormány úgy határozott, hogy országos szabvánnyá teszi a televíziókészülékkel vehető nagy felbontású, mozifilm-minőségű képet adó digitális adást, amely becslések szerint 2006 végére már az egész szigetországban fogható lesz. A nagyképernyős televíziókkal körülvett színpadon álló Junichiro Koizumi miniszterelnök vezetésével folyt a visszaszámlálás a nyitóünnepségen, melyet élő adásban közvetítettek az ország legnagyobb tévéállomásai.


Középen Junichiro Koizumi japán miniszterelnök, balra Taro Aso hírközlési miniszter, jobbra Hisashi Hieda a Nemzeti Műsorszolgáltatók Szövetségének elnöke

"Nemsokára elérkezik az első, 1953-as analóg televízióadás 50. évfordulója, és történelmi pillanat szemtanúi vagyunk, hiszen a televízió most is tovább fejlődik" - mondta Koizumi. "Gratulálok!"
A digitális adás jelenleg csak három nagyvárosban fogható, s jóllehet potenciálisan 12 millió háztartásban elérhető, jelenleg csupán 300 ezerre teszik a számot a szakemberek.

A kormány 1,6 milliárd dollárral támogatta a rendszer beindítását, és reményeik szerint az elkövetkező évtizedben 1,8 billió dolláros bevételt remél az új digitális TV-készülékek eladásából, a tévétársaságok pedig új berendezéseket vesznek, és újfajta szolgáltatások indulhatnak hódító útjukra.


A japán műsorszolgáltatók ünnepelték a digitális sugárzás bevezetését

A digitális adás előnye, hogy sokkal több információ átvitelére képes, mint az analóg: lélegzetelállító, mozifilm-minőségű kép és hang, illetve sok száz, gyengébb minőségű csatorna fogható. A digitális TV-k nyújtotta másik lehetőség a nézők aktív közreműködése: közvélemény-kutatás, zsűrizés, vagy éppen oktató jellegű programok, bár ezeket a szolgáltatásokat még nem fejlesztették ki.

Az Egyesült Államokban már 1998 óta van földi digitális adás, és Angliában, Svédországban, Ausztráliában, valamint Dél-Koreában is a közelmúltban vált elérhetővé. A fogadtatás azonban vegyes volt: Spanyolországban például tönkrement a kereskedelmi céllal indított földi digitális televízióállomás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #5
    Pedig nálunk olcsóbb lenne az átállás :)
    Az más kérdés, hogy nekünk még annál is kevesebb a lovénk, nem beszélva arról hogy rengeteg háztartás egyszerűen még a készülékét is képtelen lecserélni. Japánban nem nagy kunszt(sőt!) venni 1-3 évente venni egy új tv-t.
    Az már megint más kérdés, hogy a gerjesztett fogyásztás sztem f*szság, de ez van.
  • Power #4
    Itt az egész ország mögé áll.
    Nem mindegy, hogy csak elérhető vagy, mint itt ez lesz a prefererált és sztem 2010-re átveszi a vezető szerepet az analógtól.
  • Tpe #3
    Mi meg szépen kullogunk utánuk. ;)
  • gz8 #2
    Miért? Anglia, Svédország, Dél-Korea és Ausztrália már előrébb jár :-)