Berta Sándor

Szabadalomsértések miatt beperelték a zeneipari cégeket

Polgári peres eljárást indított több zeneipari szervezet és vállalat ellen az Altnet cég. A vádlottak között vannak például az Overpeer, a Loudeye és a Media Sentry cégek, valamint a RIAA, vagyis az Amerikai Zeneipari Szövetség is.

A cég szerint a beperelt szervezetek és vállalatok több esetben is szabadalmi jogsértést követtek el Az Altnet - amely többek között fájlcserélő hálózatok számára is kínál tartalmakat - úgy véli, hogy a szóban forgó társaságok és szervezetek a hamisított zeneszámok és zenei albumok terjesztésével megsértették az úgynevezett Truenames-szabadalmat.

Az Altnet jelenleg játékokat, valamint zenéket és filmeket terjeszt a Kazaa fájlcserélő rendszerén keresztül, utóbbiakat Windows Media fájlformátumban. A cég 2002 végén szerezte meg magának a jogot arra, hogy azonosíthassa a számítógépes hálózatokban terjesztett adatokat. Mindez úgy lehetséges, hogy a Truenamesnek nevezett szabadalom lehetővé teszi, hogy az adatokat az úgynevezett hash-értékeik alapján azonosítani lehessen. A cég szerint az elmúlt három évben ezt a szabadalmat sértették meg az amerikai zenei ipari vállalatok és szervezetek. Az ügy elbírálása már csak azért is fontos, mert ez a kérdés központi szerepet játszik a zenei ipar és a fájlcserélő hálózatok közötti konfliktusban.

Lee Jaffe, az Altnet elnöke szerint például az Overpeer nevű vállalat havonta 200 millió adatot hamisít meg, majd ezeket bejuttatja a fájlcserélő hálózatokba, hogy egyrészt így buktathassa le a felhasználókat, másrészt, hogy elvegye a kedvüket a fájlok csereberéjétől. Ezzel pedig az Overpeer számtalan esetben megsérti a szabadalmi jogot. Ez a módszer már csak azért sem jó megoldás a problémára, mert így csökken a bizalom a kiadók, a zenészek és a közönség között.

Az Altnet tavaly novemberben már figyelmeztette az amerikai zeneipari vállalatokat és szervezeteket a módszer törvénysértő voltáról, azok azonban nem foglalkoztak vele. Most a polgári perre már kénytelen lesz valamit lépni a RIAA, a Mediadefender, az Overpeer, a Loudeye és a Media Sentry.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    ez kit érdekel? :))
  • bazsi123 #14
    "Polgári peres eljárást..." "A vádlottak között..."

    öööö. hogy is van ez? amikor diplomáztam, a polgári jogban még nem volt vádlotti intézmény...
  • Cat #13
    a truenames szabadalom alapján perlik

    "Data processing system using substantially unique identifiers to identify data items, whereby identical data items have the same identifiers"
    azaz aki egyedi azonosítót használ, annak fizetnie kell - és a zenecégek amikor adatokkal árasztják el a hálózatot, ezt teszik
  • [HUN]PAStheLoD #12
    namármost jó biznisz lehet olyan fileokat gyáratani aminek a hash értéke azonos a másikéval , de nem ugyan az a tartalma ... csak kérdés hogy egy újabb hashelő algoritmussal ez mennyire védhető ki pl. a köv. kazaa verzióban ..
  • Piscator #11
    Jaj, bassza meg (RIAA és tsa), mennyenek kapáni.
    Bár némelyik suliban akkor fiatalkorú üzletemberek találhatók, hogy már szégyenletes, őket csuknám le.
  • Luminas #10
    ultimátumotk éne a RIAAnak: Minden embertől bocsánatot kérnek, és visszafizetik a kiperelt pénzt. Plusz egy kis kárőótlást^^
    Kár hogy erre az esély 0%
  • fako #9
    Vegulis nem derult ki szamomra hogy milyen alapon perlik. A hamisitott fileok hash erteke ugyanis mas mint az eredetie tehat egyertelmuen megkulonboztetheto a ketto.

    "Mindez úgy lehetséges, hogy a Truenamesnek nevezett szabadalom lehetővé teszi, hogy az adatokat az úgynevezett hash-értékeik alapján azonosítani lehessen"
    Ha nyomok egy md5sum-ot vagy sfv-et akkor fizetnem kell hogy azonositottam az adataimat?
  • rolika #8
    végre (de azért szomorú, hogy mi minden sz.rt lehet szabadalmaztatni...)
  • Runo #7
    Egyetértek az elöttem szólókkal!
    VÉGRE !!
    Nehogymá tényleg azt higyje a riaa is, hogy neki mindent szabad
  • Manoi #6
    Milyen igaz!
    Nem lesz itt semmi ebben a perben, de mivel elkezdik, ezért lehet várni a folytatást4 :)