Gyurkity Péter

Fizetős zeneletöltés már a fájlcserélgető hálózatokon is

Egy nyáron rendezendő amerikai koncertsorozat kezdeményezői a Kazaa, illetve egyéb fájlcserélgetők hálózatán keresztül terjesztenék a koncerteken készült felvételeket.

Ez lenne az első alkalom, hogy egy kiadó fájlcserélgető hálózatokat vegyen igénybe hang- és képanyagának forgalmazására. Az indie-rock zenekarokat felvonultató Vans Warped Tour alatt olyan együttesek is fellépnek, mint a Sugarcult és a Bad Religion. A szervezők szerint a fájlcserélgető hálózatok kiválóan alkalmasak az előadók - és a rendezvény - népszerűsítésére, és nem tartanak attól, hogy a lépés árt a zeneiparnak, vagy az ismert előadóknak. Geoff Halstead, a Warped Tour médiafelelősének elmondása szerint a szervezők célja a műfaj népszerűsítése és pozitív alternatíva nyújtása a fiatalok számára.

A DVD minőségű felvételek terjesztését az Altnet digitális kiadó végzi majd, amely szoros kapcsolatban áll a Kazaa-t birtokló Sharman Networksszel. Az Altnet közleménye szerint a fizetős szolgáltatás már a hétvégén elindul a népszerű fájlcserélgető hálózatokon, jóllehet a pontos ár még vita tárgya. Lee Jaffe, az Altnet elnöke szerint a megállapodás révén a zeneipari cégek is belátják, hogy a fájlcserélgető hálózatok nem veszélyt, hanem újabb üzleti lehetőséget jelentenek.

"A fájlcserélgető programokat használók száma a Kazaa elleni támadások után is folyamatosan növekedett" - jelentette ki Jaffe. "Tönkretehetik a Kazaa tulajdonosát, de nem szüntethetik be a fájlcserélgetést. Senki sem képes erre." A céget súlyos veszteségek érték az elmúlt időszakban, de - az anyavállalat pénzügyi gondjai ellenére - lassan kilábal a válságból. Jaffe hangsúlyozta, hogy több mint 70 független kiadóval kötöttek szerződést másolásvédelemmel ellátott hanganyag terjesztésére.

A független kiadók bíznak a lépés sikerében, mivel a hagyományos úton nem sok esélyük van a televízióval és a rádióállomásokkal szemben. Dan Gill, a Vagrant Records vezetője szerint cége felismerte, hogy a fájlcserélgető hálózatok a karrier lehetőségét jelentik egy ismeretlen együttesnek. Példaként említette az Alkaline Trio nevű punk zenekar új albumát, amelynek kalózmásolata már nyolc héttel a hivatalos megjelenés előtt megjelent a fájlcserélgető hálózatokon, mégis egy hét alatt 40 ezer példányt adtak el belőle.

Elemzők szerint az esetleges siker a Sharman Networks számára is hasznos lehet. A szerzői jogok megsértésével vádolt cég ugyanis végre bebizonyíthatja, hogy a fájlcserélgetés legális úton is felhasználható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    érdekes lesz .. megveszi valaki aztán meg is osztja :DDD
    majd lehet választani hogy megveszed vagy letöltöd u. azzal a programmal