Berta Sándor

Kína kampányt inditott a kalózmásolatok ellen

Idén áprilisban tett, az illegális kalózmásolatok elleni kemény fellépésre vonatkozó ígéretei betartására készül a távol-keleti ország.

Ezt támasztják alá a Wall Street Journal nevű neves amerikai gazdasági lap információi is, melyek szerint Kínában a hatóságok razziákat kezdtek az illegális másolóüzemek felszámolására. A Xinhua hírügynökség tájékoztatása szerint a hatóságok az akciók során főleg a kínai főváros, Peking, valamint Tianhin és Sanghaj városok mellett további 12 tartomány megtisztítására koncentrálnak. A razziák során a nyomozók főként a szerzői jogi és szabadalomjogi törvénysértéseket, illetve a márka- és védjegy-hamisításokat igyekeznek majd felderíteni.

A kampány - amely a kínai államtanács irányítása mellett zajlik - a tervek szerint egészen 2005 augusztusáig fog tartani. A szellemi tulajdon védelméért felelős állami munkacsoport irodavezetője, Zhang Zhigang szerint az elkövetkező egy évben érezhető javulást lehet majd tapasztalni ezen a területen.


Az IDC adatai szerint Kínában 92%-os az illegálisan használt szoftverek aránya

Idén áprilisban arról számoltak be a kínai hatóságok, hogy 20 ezer piacot és 67 ezer kisebb boltot fésültek át illegális kalózmásolatok után kutatva, valamint házkutatást tartottak 500 cégnél és 8 ezer iskolában is. Az akció sikeres volt, hiszen a rendőrök lefoglaltak közel 13 millió darab másolt játékot és szoftvert. A China.org nevű internetes oldal közlése szerint a kommunista állam az elmúlt 8 hónapban a kínai ipari és kereskedelmi hivatal 120 ezer hivatalnokát is bevetette a kalózmásolatok elleni harcban. Ennek ellenére számos, főleg nyugati ország azzal vádolta meg Kínát, hogy közel sem tesz meg mindent az illegális szoftvermásolók ellen.

A kínai szakemberek ezzel szemben azzal érvelnek, hogy azzal, hogy az ország nyit a nemzetközi szabadalmak elfogadása felé, jelentősen csökkenhet a beruházások száma és mértéke a félvezető- és a szoftveriparban.
Azonban Kínában új szelek fújnak. A hatóságok eldöntötték, hogy a jövőben minden erejükkel fel kívánnak lépni az illegálisan másolt zenei albumokat, szoftvereket és játékokat áruló utcai árusok és a zenei, szoftver- és játékkalózok, illetve a másolóüzemek ellen. Eddig az utcán gyakorlatilag bárki büntetlenül árulhatott bármilyen másolt CD-t.

A Xinhua hírügynökség jelentéséből kiderül az is, hogy ezen kívül a rendőrség és a többi állami szerv az eddiginél jobban felügyeli majd a szállodákat, az éttermeket, a közlekedési csomópontokat, valamint létrehoznak egy forródrótot is, amelyen bárki névtelenül bejelentheti majd, hogy hol működik CD-másoló üzem, vagy hol, ki árul illegális CD-ket.

A hatóságok persze nem csak az illegális másolt játékok, szoftverek és zenei albumok, de a más hamisított termékek, például ruházati cikkek, gyógyszerek ellen is fel kívánnak lépni. A vámosok külön kiképzést fognak kapni, amely során elsajátítják majd azokat az ismereteket, hogy honnan, milyen ismertetőjegyek alapján és miként ismerhető fel, hogy egy adott áru hamis-e vagy sem. Ezen kívül hatékonyabbá akarják tenni a különböző szervek közötti információcserét. Lehet, hogy leáldozóban van a hamisítók kora Kínában?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #20
    Egy telitankos repülő is megteszi. :)
  • arty #19
    Jah, Kioto utan, ha lett volna lehetosegem ra, tuti inditok egy rakettát a fehér házra, hogy hohóó bazmeg, ugyanazt a levegőt szivom ám mint Te, nem én szennyezem, s a szennyezésből Nekem semmi előnyöm nem származik.

    NAmind1. Nincs rakétám, csak jo egy kicsit álmodozni ;)
  • NEXUS6 #18
    Én meg az amcsikat utálom!

    "Pár évtizedik elnyomják a saját polgárjaikat (lásd McCarty korszak, de a Bush korszak se kutya), aztán egy fokozatosan punyhuló rendszerben elröhigcsélik, poénkodják a diktatórikus múltukat (lásd Clinton korszak), eláraztják a fél világot (fölmész a budai várba és asszed, hogy az 55. tagállamban vagy, mert annyian karattyolnak ángliusul), agresszívek(hiába az álmosoly az arcon)(lásd Afganisztán/Irak/Grenada/Vietnám ....Kuba, Mexikó, Spanyolország...volt már egy pár háborújuk, a németek vagy ruszkik sehol sincsenek hozzájuk képest!), pocsék termékekkel szintúgy elözönlik a (kelet)európai piacokat, szépen kiszorítva az őshonos gyártókat, olcsó gagyi cuccukkal(én a mekit emelném itt ki).
    Elegem van belőlük."

    Ja és szarnak a világra, a Föld klimája gyorsvonatként robog az összeomlás felé ők meg egyedül annyit szennyeznek mint a többiek összesen.

  • Axon #17
    Ezaz!
    Írtsuk ki az összest! :-)
  • Piscator #16
    Kína...annyira elegem van ebből sz országból már.
    Pár évtizedik elnyomják a saját polgárjaikat, aztán egy fokozatosan punyhuló rendszerben elröhigcsélik, poénkodják a diktatórikus múltukat, eláraztják a fél világot, agresszívek(hiába az álmosoly az arcon), pocsék termékekkel szintúgy elözönlik a (kelet)európai piacokat, szépen kiszorítva az őshonos gyártókat, olcsó gagyi cuccukkal.
    Elegem van belőlük.
  • NEXUS6 #15
    "nekem nem is a szerb/kinai/román az ellenségem, hanem a szerb/kinai/román _politikus_ :)"

    És ők még csak nem is vesznek telepjárót/villát/gyárat maguknak az adódból

  • arty #14
    jogos :) ha csak az RTL klubbol indulok ki... ;)

    nekem nem is a szerb/kinai/román az ellenségem, hanem a szerb/kinai/román _politikus_ :)
  • NEXUS6 #13
    Háj arty!

    Van egy másik hír is, hogy szerbiában kivették az ált.isk. tananyagból a darwini evolúciós elméletet.

    Ha csak ezt látod akkor asszed, hogy szerbiában még ahhoz képest is nagyobb setétség van, mint amit eddig képzeltél.
    Valójában viszont az egész ország (szerbia) az oktatási miniszteren röhög.

    A sajtó/tömegmédia/szenzáció ipar mindíg sarkítja a dolgokat. Hitler óta ezt szépen ki is használják a politikusok.
    Szal nem szabad bedőlni, nem biztos, hogy a kínaiak, arabok, zsidók, terroristák a te legnagyobb "ellenségeid".
    Ellenség/ellenfél/bajkeverő ügyben néha nem árt ha a közvetlen környezetében néz körül először az ember.
  • arty #12
    hááát... aki megszivja, az viszont nagyon megszivja... minap volt itt hir, hogy pornokép feltöltésért életfogytiglan. normálisak ezek ?
  • NEXUS6 #11
    Háj arty!

    Ha nem akarsz forradalmat kirobbantani, akkor szerintem Kínában még kevesebbet szaroznak az üzleteddel,mint Nyugatiában. Épp erről szól a cikk is, ott ugye 100 000 számra árulja az utcán mindenki azt a portékát amit jónak lát, függetlenül attól, hogy bizonyos jogi dolgok mit is momndanak a szerzői jogról miegymásról.

    Nyugaton, meg leírod, hogy tenorista, meg oszt már binláben, esetleg otthoni használatra másolsz egy pár száz ezer forintot érő 3dstúdiót, egy ofiszt, meg még valami dizájnosabb cad-et, aztán már ülsz is az előzetesben -hozzá teszem ekkor károkozás jogi értelemben nem történt, csak jogsértés!!!!.
    A tenoristázás miatt meg kapsz egy ingyen járatot a festői Kubába egy Guano and matatató nevű szállódába, amit a nyugalmad biztosítása érdekében az amerókai Bús képű elnök kutyákkal őrizet és biztosít hogy semmilyen jogi hercehurcával nem fog zavargatni.
    Az őrző védő szolgálat által szervezett esztrád műsorokról akkor még nem is beszéltem: kutyás pipsó főszerepben veled etc.

    "és az emberi jogok ?

    az álszent világ, meg megy ezekhez a komcsi diktátorokhoz olimpiázni. pénz beszél, az elnyomott kis kinai meg le van sz*rva :)"

    Az emberi jogok/kisemberek azok télleg mindenhol levannak