Berta Sándor

1,1 milliárd másolt zenei CD-t adtak el tavaly

Az elmúlt éveket tekintve tavaly talált a legtöbb másolt zenei CD gazdára. Ezeknek a termékeknek az értékesítéséből a kalózok 4,5 milliárd dolláros bevételre tettek szert. Mindez azt is jelenti, hogy 2003-ban négy százalékkal több másolt zenei CD-t adtak el, mint egy esztendővel korábban.

Mindez a Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség, vagyis az IFPI legújabb jelentéséből derült ki. Mindenesetre az megfigyelhető volt, hogy a másolók elleni különböző akcióknak köszönhetően csökkent az érdeklődés a másolt audio-CD-k iránt. A 2003-ban a különböző akciók során lefoglalt hanghordozók és másolóeszközök értéke és a kiszabott büntetések összege együttesen elérte az 56 millió dollárt.

Mindenesetre az IFPI véleménye szerint a zenei kalózkodás továbbra is egy nagyon jövedelmező illegális üzletág, amely a szervezett bűnözés segítségével, néhány kormány és szervezet tehetetlensége miatt időről-időre új erőre kap. 2000-ben öt CD-ből egy volt a másolt, 2003-ban már minden harmadik CD készült a szoftverkalózok "műhelyében".

A különböző országok kormányainak a zenei CD-k másolása évente több száz millió dolláros károkat okoz. Jay Berman, az IFPI vezetője és elnöke szerint éppen emiatt a kormányok felelőssége és feladata a zenei kalózok elleni harc. Mindez azt jelenti, hogy kíméletlen harcot kell indítani az audio-CD-ket másolók és hamisító magánszemélyek és csoportok ellen, akiket pedig elkapnak a hatóságok, azokra nagyon komoly és kemény büntetéseket kell kiszabni. Ugyanis csak az utóbbiakkal érhető el, hogy legyen visszatartó erő. Ezen kívül az IFPI első embere szerint szabályozni kell a legális CD-kiadást, illetve -gyártást is.

Jelenleg egyébként Kínában található a világ legnagyobb illegális CD piaca, amelynek az értéke a becslések szerint elérheti a közel 600 millió dollárt is. Szintén nagy érdeklődés van a másolt zenei CD-k iránt Oroszországban is, ahonnan ráadásul még közel 30 országba "terítik az árut" az élelmes hamisítók.

Az IFPI közzétett egy adatot is a zenei kalózok kapacitásának szemléltetésére. Délkelet-Ázsiában a hatóságoknak sikerült több olyan készüléket lefoglalniuk, amelyeknek a másolási kapacitása elképesztő. Egyetlen ilyen eszköz képes lenne arra, hogy egy akkora területet ellásson másolt zenei CD-kkel, mint amekkora Németország és Franciaország együttvéve. De Athénban, Nepálban, Mexikóvárosban és Peruban is sikerült a hatóságoknak letartóztatni számos zenei kalózt és lefoglalni több ezer másolt audio-CD-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #29
    Hát, ha tudják akkor azt is tudják, hogy legközelebb már megint más pártok adják a kormányt.
  • AtisH #28
    Azt tudják...
  • NEXUS6 #27
    Á, ez olyan, mint amikor arról írnak, hogy a kormány mennyit fog majd tenni az egészségügy érdekében és akkor mindenkinek jó lesz.
    Csak azt felejtik el odaírni, hogy azért kel az eü intézményeken javítani, mert szar az emberek eü állapota, mert hogy nincs pénz a rendes kajára, és "reggeli italt" meg ilyeneket zabálnak tele "E vitaminnal". Meg két állásuk van, napi tizen x óra munkával.
    Olcsóbb egy két korházat néhány milliárddal feldobni, mint csökkenteni a szegényeket súlytó elvonásokat.
    Csak azt felejtik el, hogy az emberek nem hülyék.
  • Praetor #26
    Hja, elég abszurd.
  • aaaaa #25
    Emberek 10 milliói halnak meg évente éhínségben, háborúkban, betegségben. Ez senkit nem érdekel. De a szerzők jogai ..., az a legfontosabb a világon.
  • [HUN]PAStheLoD #24
    ez megint valami okos statisztika ...
    a cikk és a számadat magyarázása pedig egy szép nagy LOÁL
  • htmm #23
    " Mindez azt jelenti, hogy kíméletlen harcot kell indítani az audio-CD-ket másolók és hamisító magánszemélyek és csoportok ellen, akiket pedig elkapnak a hatóságok, azokra nagyon komoly és kemény büntetéseket kell kiszabni."

    Csak en ertelmezem ugy, hogy ezek engem mar akkor is terrorszervezetnek tartanak, ha egy db audioCDt lemasolok magamnak (ami egyebkent legalis)?
  • h4x0r #22
    Egyes esetekben megkerdezik a kozvelemeny kutatok a szgephasznalot, hogy loptal? (persze anonimitast megtartva) A megkerdezettek valaszaibol egy kozelito erteket kaphatunk. Sztem ezt teszik kozze, mint "tenyeket".
  • Aiyyo #21
    Megis honnan veszik ezeket a szamokat? Ezt esetleg becsulni lehet de igazan azt sem. Ez a cikk ugy hulyeseg ahogy van meg elolvasni is felesleges volt
  • NEXUS6 #20