Gyurkity Péter

SMS-adó ellen tiltakoznak a Fülöp-szigetek mobilosai

Fülöp-szigeteki mobiltelefon tulajdonosok egy csoportja tiltakozó akciót indított annak érdekében, hogy megakadályozzák egy esetleges SMS-adó bevezetését, amely a kormány szerint nagy segítséget jelentene a költségvetésnek.

Az új adó bevezetése rendkívül kellemetlenül érintené az ország lakóit, mivel errefelé a szöveges üzenetek jóval népszerűbbek mint a hagyományos telefonhívások. A csoport az interneten tette közzé petícióját, amely arra kéri a kormányt, hogy vesse el az új adóforma bevezetését, ami nyilvánvalóan a költségvetési deficitet hivatott mérsékelni. A petíció támogatói egy SMS küldésével járulhatnak hozzá a kezdeményezés sikeréhez, és a határidő lejárta után a szervezők átadják az összegyűlt szöveges üzeneteket a Kongresszus képviselőinek.

A Fülöp-szigeteken jelenleg több mint 28 millió előfizető veszi nap mint nap igénybe a mobilszolgáltatók hálózatait, de a szakértők véleménye szerint az év végére ez a szám megközelíti majd a 42 millió főt, tehát az ország lakosságának mintegy felét. Napi 120-150 millió sikeresen továbbított szöveges üzenettel az ország már jóval korábban kiérdemelte "a világ SMS-fővárosa" elnevezést, és a kedvező árak miatt a szöveges üzenetküldés várhatóan továbbra is a leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás marad.

"Minden mobiltelefon-tulajdonos figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, ami szembehelyezkedik a fogyasztókra erőszakolt újabb adó bevezetésével" - áll a szervezők internetes oldalán, ami a txtpower.cp-union.org címen található. Véleményük szerint az SMS a mindennapi kommunikáció szerves részévé vált, mivel az országban nem áll rendelkezésre egy olcsó és mindenhol egyformán elérhető telefonos szolgáltatás.

Szakértők szerint a kezdeményezés sikerrel mozgósíthatja az ország lakosságát, különösen a Fülöp-szigeteken, ahol nagy hagyománya van a népi tiltakozó akcióknak. Emlékeztetnek arra, hogy 2001-ben állampolgárok százezrei vonultak az utcára az akkori elnök, Joseph Estrada távozását követelve, miután napvilágra kerültek a kormányzat és az elnök korrupciós ügyei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WiLDoR #4
    Emlékeztetnek arra, hogy 2001-ben állampolgárok százezrei vonultak az utcára az akkori elnök, Joseph Estrada távozását követelve, miután napvilágra kerültek a kormányzat és az elnök korrupciós ügyei.

    ilyen Mo-n miafaszért nincs???? hiszen nap-mint-nap újabb és újabb kormányszintű korrupciókra derűl fény, baze...
    ebből is látszik, hogy csak a magyar nép ilyen kib*szott nagy birka nemzet...

    amúgy meg igenis tiltakozzanak ellene... milyen dolog ez már? ez olyan, mintha neked is adóznod kéne itthon azután azért, hogy használhasd telefonod, hogy kommunikálhass másokkal, úgy, hogy fizetsz érte előfizetésí alapdíjat, magas percdíjat, sms-ért díjat, meg minderre még ÁFA-t is. ha erre még rádobnának egy adót is, akkor az aztán mindennek a teteje lenne. igy is két oldalas listát lehetne irni arról, hogy mennyi szar után kell adózni igy is...
    bér ez szvsz volt...
  • Cobra. #3
    Ne adjanak a magyar kormánynak ötleteket
  • Darth Sith #2
    nah ennek is kurva sok értelme van...
  • [HUN]PAStheLoD #1
    mért nem exportálnak fülöpöket ? úgyis annyi lehet ott