Berta Sándor

380 ezer SMS-függő van Németországban

Egyre több ember válik szinte SMS-függővé és nem csak az európai országban. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint Németországban egyre többen vannak azok, akik szinte mániákus módon küldözgetnek rövid szöveges üzeneteket a mobiltelefonjukról.

Jelenleg - a becslések szerint - körülbelül 380 ezren szenvednek ebben a furcsa a "kórban" - csak Németországban. A nem mindennapi felmérést Andreas Herter hannoveri író és pszichoterapeuta készítette el és - érthetően - megdöbbentette nem csak Németország, de a világ közvéleményét is. Ráadásul a probléma egyre égetőbb, megoldás pedig alig létezik. Az SMS-ezés által rabul ejtett és függővé vált emberek száma napról napra nő és egyre több a függővé váló fiatal is. Ami azonban az egyik legrosszabb az az, hogy maga a rövid szöveges üzenetek tartalma legtöbbször teljesen érdektelenek a küldők és a fogadók számára.

A függőség leginkább észrevehető jele, hogy megváltozik az illető viselkedése és nem ritkán a személyisége is. Az SMS-függők ugyanis többnyire visszahúzódóvá és hallgataggá válnak, már nem járnak például annyit bulizni vagy társaságba. Sok ilyen SMS-ező a munkahelyén is felhívja magára a munkatársai és a főnökei figyelmét a szokatlan, megváltozó viselkedésével. A felnőttek körében gyakran az egyedülálló, magányos, vagy az úgynevezett "a társadalomból lecsúszó, lecsúszott" emberek válnak SMS-függővé.

Ám a legmegdöbbentőbb, hogy a kór egyre jobban terjed a fiatalok körében. Andreas Herter elmondta, hogy jelenleg kezel egy 17 éves fiút, aki két hónap alatt kereken 6 ezer eurós, vagyis közel másfél millió forintos(!) számlát csinált a rövid szöveges üzenetek küldésével. De egy másik extrém példa egy házaspár esete. A harmincas éveinek közepén járó férfi és felesége egymásnak háttal ülnek a lakásuk nappalijában és egyfolytában SMS-eznek egymással, mert a való életben már nem tudnak mit mondani egymásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Geeryy #13
    tegnap jött meg szamla :D
    tesóm 114sms ? :D
    na fuggo ? :D
  • gz8 #12
    www.999sms.hu; 9-10 forint/SMS, attól függően, mennyi zsét fizetsz be, és nem a telefont kell nyaggatni. Ha mindezt persze buszon/parkban/korcsmában nyomtad el, ahol nincs gép, akkor persze pech...
  • traXion #11
    létezik TELEFONÁLÁS is...

    én például nem szeretek smst írni...
  • traXion #10
    két hetet számláznak? az igen :D
  • Xboxman #9
    Ehh ma jött meg a mobilszámla!67db sms két hét alatt,asszem függő vagyok de leszarom:)
  • gz8 #8
    Te meg jó szövegértő
  • Scholes18 #7
    keresett ember lehetsz...
  • gz8 #6
    A házaspárra reflektálva. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha valamelyikük ezt írja: "Tschüss, elléptem nőzni/pasizni/flörtölni". Nem hiszem, hogy egy fél napon belül ne történt volna gyökeres változás a kapcsolatukban!
  • tigeroo #5
    én...hm június hónapban kb. 4 sms-t küldtem...
  • Cleawer #4
    utoljara marciusban irtam SMS-t,
    en is fuggo lettem!
    broaf ,ilyen hulyeket...
    jajjj hova ertunk?