Berta Sándor

Minden ötödik brit SMS-ben szakít

Egy nemrég készült felmérés igencsak megtépázza a brit úriemberekről kialakult általános jó véleményt, a tanulmány szerint ugyanis, minden ötödik brit nem képes személyesen véget vetni az aktuális kapcsolatának.

A technika annyira betört a mindennapokba, hogy legtöbbször már nem csak a romantikát öli ki az emberekből, de a stílust is. Furcsa egyébként, hogy éppen az az ország, Nagy-Britannia jár élén a technika vívmányok ilyetén való felhasználásban, amely világszerte meghonosította a köztudatban az úriember szót és amelynek a lakói annyira kínosan ügyelnek az illedelmes viselkedésükre.

A felmérés szerint az angol fiatal inkább inkább fogja a mobiltelefonját, de még csak fel sem hívja a párját, inkább egy SMS-ben vet véget a párkapcsolatnak. A Mori Intézet adatai szerint a 15 és a 24 év közötti brit fiatal lányok és fiúk 20 százaléka ilyen módon szakít a párjával. Ez pedig elég elgondolkodtató dolog. A brit felnőtt nők és férfiak sem jobbak, a nők 54 százaléka ugyanis titokban elolvassa partnerük SMS-eit, miután átmenetileg megszerezték annak a mobiltelefonját. Ugyanez teszi egyébként a brit férfiak 31 százaléka is.

Érdekes az is, hogy a brit mobiltelefon-tulajdonosok 44 százaléka legalább egy alkalommal már használta SMS-es flörtölésre a készülékét. A szigetországi fiatalkorúak és a fiatal felnőttek között ráadásul ez az arány 75 százalékos volt. Az igazán meglepő adat azonban a hír végére maradt. E szerint ugyanis a 65 évnél idősebb mobiltelefon-tulajdonosok 9 százaléka is írt már a készülékén legalább egy szerelmeslevelet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vinii #10
    Ha a szemébe mondja akkor az úriasabb? Egy úriember a legfinomabb módot választja, ezért csinálják így :)
  • HuAn82 #8
    :-))
  • Nenrandil #5
    wow...ja és LOL
  • shim #3
    ebből is látszik h a világ fele rohadék
  • [HUN]PAStheLoD #2
    trendi..
  • davos80 #1
    Mekkora hír.