Berta Sándor

Különleges tudakozó mobiltelefonokra

Nagy-Britanniában három egykori Symbian-menedzser gondolt egyet, majd létrehozta a mobiltelefon-tulajdonosok kereső-szolgáltatását. A rendszer neve szellemesen Any Question Answered (AQA), vagyis "Minden Kérdést Megválaszolunk" lett.

Az alkotók szerint a módszer sikeresen ötvözi a számítógépeken alapuló keresést a munkatársak által nyújtott felvilágosítással. A szolgáltatás SMS-ben működik. A brit mobiltelefon-szolgáltatók közül máris támogatást ígért az Orange, a Vodafone és az O2, amelyek az előfizetőik számára elérhetővé kívánják tenni az új szoláltatást. Amennyiben pedig az AQA beválik, úgy - a tervek szerint - kiterjesztik azt a többi európai országra is.

A felhasználó SMS-ben küldi el, hogy milyen szó, fogalom, vagy bármilyen más adat és információ érdekli és a válasz is SMS-ben érkezik. Egy "megbízás" meglehetősen drága, ugyanis egy fontba kerül. Bár ez nem válik a rendszer előnyére, az azonban már igen, hogy a Yahoo vagy a Google által biztosított linkek listája helyett itt konkrét válaszokat kap az érdeklődő. Amennyiben például valaki az Empire State Buildingben található lépcsők vagy emeletek számára kíváncsi, éppen úgy választ kap a kérdésére, mint az, akit az érdekel, hogy 1928-ban ki volt a Chelsea brit focicsapat menedzsere, vagy melyek a legjobb pubok az ír Kinsale városában.

Azért, hogy az SMS-ekre érvényes, általános 160 karakteres korlátozást kikerüljék, az AQA-nál "előkerül" az emberi tényező. Vagyis a válaszokat először a számítógépes programok kikeresik, majd azt ügyfélszolgálatosok fésülik át, így finomítva tovább a listát. Ezáltal a felhasználó tényleg csak az őt érdeklő, tömör választ kapja meg. A munkatársak általában otthonról dolgoznak, hívásra készen várakoznak, és szélessávú internet-hozzáféréssel rendelkeznek. Mint Coll Myers, az AQA egyik társalapítója mondja az "emberi kutatók" általában egyetemi hallgatók vagy nyugdíjasok.

Érdekesség egyébként, hogy a legtöbb kérdés vagy megkeresés a pub-időpontokban, tehát a kocsmák nyitvatartási idejében fut be a központba. Sokan ugyanis általában ilyenkor találnak maguknak egy szabad fél órát arra, hogy a kedvenc sörük elfogyasztása mellett mindenféle hóbortos dologgal foglalkozzanak, értelmes vagy értelmetlen kérdéseket tegyenek fel az AQA-szolgálat munkatársai számára.
Jelenleg a vállalkozás harminc embert foglalkoztat, ám amennyiben az AQA iránt nagy lesz a kereslet, akkor a számuk akár ezerre is emelkedhet rövid időn belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #4
    De mi van akkor, ha valaki olyat kérdez, amire nincs meg a válasz a neten? Feleslegesen fizette ki az SMS árát?
  • Cat #3
    a matáv százmilliós nagyságrendű reklámkampánnyal vezette be a különleges tudakozóját (biztos láttad tévéreklámokban, egy hülye csávó kérdezi hogy "hol született ady endre?", és bizonyára meg is érte neki, visszajön az emelt díjas hivásokból az ára.
    Angliában ráadásul a tizmillió magyarral szemben egy 60 milliós piacról van szó - persze ha csak nem veszem hozzá az íreket, ausztrálokat meg egész amerikát, ugyanis a szolgálatást magát simán ki lehet vinni máshova, pl. az ügyfélszolgálatot indiába...
  • deep #2
    Én még ekkora hülyeséget nem hallotam:)
    Még több pénzt költhessünk, nem is kevéssel többet, na éljen.Melyek a legjobb kocsmák a környéken?Nagyszerű. MIntha nem lenne szája az embernek.Fogom magam és megkérdezem az első punk-tól:)Bullshit...