SG.hu

Nem kell az ajándék Microsoft Office!

A Microsoft nemrégiben az amerikai kormányzat több alkalmazottjának is küldött nem éppen olcsó Office irodai szoftvercsomagjából ajándék példányokat, azonban a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy legalább két szövetségi iroda arra szólította fel a címzetteket, hogy küldjék vissza a csomagokat, ellenkező esetben ugyanis megsértik a szövetségi etikai szabályokat.

Az Office 2003 tavaly történt debütálása óta a Microsoft több tízezer olyan ingyenes szoftvercsomagot osztott szét kiemelt partnereinek alkalmazotti körében, melyért a kereskedelmi forgalomban legalább 500 dollárt kellett volna fizetni. A redmondi székhelyű vállalat az eddigiekben csak cégeket és vállalatokat lepett meg ajándékaival, idén azonban a kedvezményezettek körét kiterjesztette a kormányzati szektorban dolgozókra. A belügyminisztérium és a védelmi minisztérium azon nyomban felemelte a hangját a Microsoft ajándékozó szelleme ellen, és felszólította alkalmazottait, hogy azok semmi esetre se fogadják el a szoftvercég ingyenes juttatásait. A hadügyminisztérium ezen túlmenően magát Bill Gatest, a Microsoft alapítóját és egyben jelenlegi elnökét is felszólította arra, hogy hagyjon fel a nem kért ajándékok postázgatásával.

"Arra kérjük Önt, hogy hagyjon fel az ingyenes szoftverek és egyéb ajándékok hadügyminisztériumba történő postázgatásával, az ajándék szoftverek átvételével ugyanis alkalmazottaink és katonáink adott esetben tudtukon kívül is megsérthetik a szövetségi etikai szabályokat" - olvasható abban a levelében, amit Matt Reres, a hadügyminisztérium egyik vezető jogi tanácsadója írt Bill Gatesnek.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a Microsoft érdekes módon azóta vált ennyire ajándékozó szelleművé, amióta az Egyesült Államok kormányzati hivatalai kacsintgatni kezdtek a nyílt forrású operációs rendszerekre, illetve az ezen szoftverekre íródott irodai programokra. Ismeretes, hogy Németországban a közelmúltban München városa tért át nyílt forrású szoftverek használatára, ezenkívül pedig többek közt az Egyesült Királyságban, Dél-Koreában, Kínában és Indiában is azt fontolgatja az állam, hogy lecseréli Microsoft szoftvereit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)