Berta Sándor

Gesztusokkal beszélgethetünk a számítógépekkel?

Az Integrált Áramköröket Vizsgáló Fraunhofer Intézet kutatóinak köszönhetően két-három év múlva bizony már ez sem lesz elképzelhetetlen, hogy gesztusokkal beszélgessünk a számítógépekkel. Mindez az általuk kifejlesztett rendszer segítségével válhat valóra, ugyanis a közeljövőben a számítógépek már nem csak látni fogják a környezetüket, hanem képesek lesznek annak feltérképezésére, illetve az azzal való interakciókra, így például a kommunikációra is.

Az erlangeni mérnökök ezt úgy tudták megvalósítani, hogy elkészítettek egy felhasználóbarát ember-gép kommunikáció programot, amely jelentősen feljavíthatja az eddigi, túl mechanikus, billentyűzettel vagy érintőpanellel folytatott információbevitelt. A folyamat a következőképpen zajlik le: egy átlagos PC, egy videókamera és egy képlopó szoftver segítségével több képet is rögzítenek. A program a különböző formák felismerésével a képadatokból "megalkotja" az adott személy helyzetét, az arcát és a kezeit. Ez az objektumszegmentálás a feltétele annak, hogy a számítógép később követni tudja a kéz- vagy az arcmozgásunkat. Mivel a rendszer szürke árnyalatú képeket használ, így rossz látási viszonyok között is pontos és megbízható végeredményt kapunk.


Logikai játék vezérlése érintés nélkül, csupán a mozdulatok segítségével

Az idei hannoveri CeBIT-en bárki tesztelheti majd a rendszert, amikor is a képernyőn megjelenített puzzle-részeket kézmozdulatokkal tehetjük majd a helyükre. A számítógép a kamera felvétele alapján ismeri fel az adott személyt, és így reagálni tud a mozgásokra. A rendszer a párhuzamosan futó felismerési és kiértékelési feladatokat valós időben végzi.

Christian Küblbeck, az intézet munkatársa szerint a távolabbi cél az, hogy a számítógépes rendszerek vagy a robotok az emberek által egyszerűen és intuitívan kezelhetőek legyenek. A játékpiac mellett az új technológia felhasználható lesz az önállóan működni tudó robotrendszerek irányítására, vagy vandalizmusbiztos információs képernyők és virtuális ablakok létrehozására is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GABOR16 #12
    hmmm mikor majd otthon kipróbálod az új játékot a gépeden a családtagjaid elött, akkor majd teljesen hülyének fognak nézni, hogy kapálozzol össze, vissza.
    Egyébként valóban nagyon kevés olyan ember van aki kétszer szándékosan meg tudná csinálni ugyanazt a mozdulatot, pár perc után.
    Ráadásul ha például valamit be kell gépelni akkor azt hogyan fogom majd csinálni?
  • a_n_d_r_e_w #9
    Ez az igazai Force-feedback :)
    Egy kiadós FPS után úgy lihegsz, mintha tényleg ott lettél volna :)
  • misran #3
    Hali,itt Veszpremben van olyan projectunk ami a kezgesztusokat felismeri, nem csak homogen hatteren.2-3 ev nagy ido, szerintem addigra boven lesznek ilyen dolgok,foleg ha ezt a Fraunhofer Intezet jelenti be.Nekik akkor mar most is van :).
    Udv!
  • Cat #2
    már most is van olyan mobiltelefonos játék, amit a kamerájával "irányíthatsz" - nem a gombokat nyomogatod, hanem a telefont a levegőbe kell mozgatni
    végülis tökugyanez a számítógépes is, csak itt nem a kamera maga mozog, hanem a kamera előtt valami (jelen esetben egy kéz)