SG.hu·

Nem kap drasztikus európai uniós büntetést a Microsoft

A korábban kiszivárgott, akár 100 millió eurós büntetésnél jóval kevesebbel is megúszhatja az európai kartellügyet a Microsoft, mivel az Unió nem akar drasztikus itéletet.

Mint közismert, az immár évek óta tartó ügyben az Európai Unió többek között azzal vádolja a Microsoftot, hogy a Windows operációs rendszerek szerves részét képező Windows Media Player révén a megengedettnél jóval nagyobb mértékben befolyásolta a multimédiás lejátszó-piacot. Korábban már felröppentek olyan hírek, miszerint az európai kartellügyben az amerikai szoftveróriás akár 100 millió eurós büntetést is kaphat. Ennek azonban némileg ellentmondanak azok a legfrissebb értesülések, melyek szerint a redmondi vállalat jóval kevesebbel is megúszhatja az egész ügyet.

Frits Bolkestein, az Európai Unió belső piacáért felelős biztos feladata, hogy vigyázzon arra, hogy ne kapjon túl drasztikus mértékű büntetést az amerikai cég. A Financial Times neves angol lap úgy véli: Bolkestein dolga az is, hogy megakadályozza, hogy a Microsoftot arra kényszerítsék, hogy túl sokat szivárogtasson i a programkódokból, azaz ügyelnie kell arra is, hogy ne sértsék meg a Microsoft "intellektuális tulajdonát". Frits Bolkestein közvetlen kapcsolatban áll az Európai Unió versenypiaci biztosával, Mario Montival is. Bolkestein munkatársai szerint egy ilyen kapcsolatban azonban semmi kivetnivaló nincs, normálisnak és elfogadottnak mondható.

A Financial Times értesülései szerint mindezek a tapogatózások csak annak a folyamatnak a részei, amelyek azt a célt szolgálják, hogy mindkét fél számára megnyugtató módon záruljon le végre ez az ügy. A túl szigorú ítélettel csak azt érné el az EU, hogy a Microsoft megtámadná a döntést és pont az következne be, amitől mindenki tart: az ügy esetleg még hosszú évekig folytatódhatna és akár bizonytalan kimenetelű, mindkét fél számára hatalmas pénzösszegeket felemésztő jogi procedúrába is torkolhatna. Mint látható, az egész "saga" már korántsem a "Windows Media Player használatára rákényszerülő" felhasználókról szól...

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© galocza2004. 02. 26.. 07:28||#21
1. 13mb igenis sok, sokaknak, sokhelyen (elsõ vinyómnak 1/3át foglalta volna el).
2. az én vinyómon nem nagyon van kosz (mániám régóta), ezért is nem akarok ilyesmit feltenni.
és újra hangsúlyozom: az elvrõl van szó - ne legyen kötelezõ! szvsz a pluszcdn hozzáférhetõ/letöltetõ kellékek a járható út. ez mért nem megfelelõ neked és az msnek?
© galocza2004. 02. 25.. 22:32||#19
sokakat (sokunkat) nem az zavar, hogy van wmp, hanem hogy kötelezõ (nem a használata, a telepítés). nekem baxxa a csõrömet, hogy egy rakás kacatot felrak a win amit SOHA nem használok (ie, wmp - újabb winek, még több marhaság, winxp - teljes telepítõkészlet: lol). legyen szépen opcionális: aki akarja telepítse, aki nem, ne. mért kellene nekem felraknom (kötelezõen, és az mindenben büdös) a csomagoltan 13mbos wmpt, amikor a kicsomagoltan (tokkal vonóval sub és dvdtámogatással stb stb) is még mindig 1mb alatti mpc mindent lejátszik amit használok?
ms támogatók: lehet hogy paranoid vagyok, de én nem akarom, hogy az életemet bg vezérelje. igenis akarok alternatívákat, és a piac mesterséges beszûkítésével pont ezek fognak megszûnni (vagy szûntek meg). nem akarok szép új ms világban élni... ennyi.
© davos802004. 02. 25.. 12:44||#9
Én sem tudom mi a bajod a media player-rel.Nem hiszem, hogy tudnál valami értelmes érvet mondani ellene, azonkívül, hogy a mikrofos terméke.Lehet jó terméke is!
© Pepito2004. 02. 25.. 09:41||#8
Csak hogy egy hulye hasonlatot mondjak... Ez az egesz olyan, mintha az uj VW tulajdonosa beperelne a gyarat, mert nem donthette el, milyen gyartmanyu izzoval szallitsak az autot. Es o pont masmilyet szeretett volna.

Ha az oprendszer Mediaplayerrel jon, akkor azzal jon. Tessek csendesen masikat hasznalni.
Vagy Linuxot.
De ha valaki Windowst akar, akkor ne panaszkodjon.

Egyebkent olyan nincs, hogy "europai szoftver", meg "amerikai szoftver". Meg europai onallosag sincs. Az europai szoftverfejlesztok is a vilagpiacon ertekesitik portekajukat. Ha meg nem, akkor vessenek magukra.
© HuAn822004. 02. 25.. 08:31||#6
"hát aki media playert használ meg is érdemeli "

Mi vele a problémád? Persze azon kivül, hogy csuklóból M$-t kell szídni...
© [HUN]PAStheLoD2004. 02. 25.. 07:22||#3
hát aki media playert használ meg is érdemeli .. amugy meg mért nem azzal jönnek EU sok hogy a windoz .. drága .. ellehetetlenít másokat .. blablblabla