Berta Sándor

100 millió eurós büntetést kap a Microsoft?

Kiszivárgott információk szerint a Media Player beépítése miatt akár rekordösszegű pénzbüntetést is kaphat a Microsoft. A redmondi székhelyű vállalattal szemben évek óta folyamatban van az eljárás.


Mario Monti
A Focus hírmagazin értesülései szerint Mario Monti, az Európai Unió versenybiztosa kereken 100 millió eurós pénzbüntetést akar kiszabni a Microsoftra. Monti szerint azért van szükség ilyen magas összegű bírság kiszabására, mert az amerikai cég súlyosan megsértette az egyenlő versenyhez fűződő jogokat. Ezen kívül a vállalat kíméletlenül visszaélt az operációs rendszerek piacán a különböző Windows szoftverek által betöltött hatalmi pozíciójából származó előnyökkel.

A hivatalosan 2004 márciusban kihirdetendő döntésében Mario Monti éppen ezek miatt az indokok miatt arra akarja ítélni a Microsoftot, hogy a különböző Windows operációs rendszer-változatokat a jövőben kínálja a beépített Windows Media Player médialejátszó program nélkül is. A versenybiztos szerint így biztosítható lenne, hogy minden piaci szereplő egyenlő esélyekkel szálljon harcba a fogyasztók kegyeinek elnyeréséért.

Ám ez még koránt sem minden. Az Európai Unió ugyanis arra is kötelezni akarja a vállalatot, hogy számos, a termékeivel kapcsolatos fontos információt osszon meg a konkurens fejlesztőcégekkel. Erre az EU szerint azért van szükség, hogy a többi cég is képes legyen olyan szoftvereket létrehozni, amelyek gond nélkül együtt tudnak működni a Windows operációs rendszerekkel.

A Microsoft egyelőre még nem kommentálta a tervezett intézkedéseket. Ezzel szemben amerikai politikusok és lobbisták nagyon kemény hangon máris bírálták az Európai Unió tervezett lépéseit. Szerintük ugyanis az EU így akarja a piacról "kitúrni" a Microsoftot és előnyt biztosítani az európai fejlesztőcégeknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asdasdasd #45
    Szerintem az MS elég jól követi a szabványokat (révén maga a legaktívabb tagja W3C szabványosítási csapatnak) csakhát azt szereti elismertetni szabványnak, amit ő talál ki.
    De most mit vártok tőle, hogy majd olyan dolgokat csinál, ami neki nem éri meg? Te se csinálnál olyant...
    Erre van a monopolellenes törvény.
  • QuippeR #44
    "Na látod, ha mindenki erre fejleszt, akkor minek nekem mésik helyette... Jó az..... Nem kell nekem a plusz szívás, ha simán megy minden..."

    Látom nem érted a lényeget, úgyhogy elmondom még egyszer:
    Ha az EU (USA, Kína, stb.) nem száll szembe a MS monopolisztikus törekvéseivel (amik egyébként teljesen megfelelnek a piac törvényeinek, és egyáltalán nem elítélendőek) akkor egy idő után csak a MS fog szoftvert készíteni, tehát ha véletlenül szart készít, akkor neked azt kell használnod. Mert nincs alternatíva. Körülbelül ez történt az Internet Explorerrel is. Az IE nemhogy jó, hanem egy a szabványokkal teljesen ellentétes, szabályozatlan, rossz megoldás.
    Képzelj el egy autót, amelynek elkészítésekor nem ügyeltek az alapvető szabályokra (IE). Ha ezt az autót nem megfelelően kezelik, akkor a benzintartály hibája miatt felrobbanhat (mert nem szabványos). Minden egyes feltöltésnél a kutasnak (designer, webprogramozó) után kell töltenie egy anyagot, amitől kevésbé lobbanékony a benzin. Az autót olcsón adják, gyorsan elterjed. Ezek után minden benzinkútnál beszerzik az adalékanyagot, mert nem akarják, hogy az utasok felrobbanjanak.

    Akkor hol itt a probléma, kérdezed te. (Hát ha ennyiből nem látod, hogy hol a probléma, akkor nem tudom; najó magyarázkodom még egy kicsit.) Képzelj el egy benzinkutast, akinek kb olyanok a szellemi kapacitásai mint Szalacsi bácsinak. Szerencsétlen úton-útfélen kihagyja az adalékanyagot. Egy normál autót meg tud tankolni, de a béna változatot nem. De ez őt nem érdekli, simán megtankolja a bénákat is. Néhány nap múlva az út szélén kétszáz kiégett autó áll...
    Na még egyet:
    Képzeld el, hogy a béna kocsi adalékanyaga tönkreteszi a többi autót. De a kutasok ezt magasról leszarják, mert a béna kocsikból több van. Néhány év múlva a normális autóból kevesebbet vesznek, mondván hogy az gyorsabban tönkremegy (az adalékanyag miatt).

    Azért mondtam ezeket a példákat, mert ez az IE és webfejlesztők terén is kb így van.
  • Gresi #43
    Hidd el Bernstein tudom kire gondoltam...

    De nem fikázok más OS-eket, most nem erről van szó...

    ui.: mindenki mellégépelhet......és nem is a helyesírás a lényeg....
  • Gresi #37
    Quipper: Na látod, ha mindenki erre fejleszt, akkor minek nekem mésik helyette... Jó az..... Nem kell nekem a plusz szívás, ha simán megy minden...
  • Gresi #36
    Laci73_lusta:

    - Neked nem tök mindegy, hogy az MS-nek mennyibe került? Nem a végeredmény a lényeg? Működjön barón és kész.

    -Az IE Patch-okról meg annyit, hogy mint tudjuk tökéletes szoftver nincs, de legalább van aki bismrei, hogy nem az, viszont nem csak ül a seggén, hanem ki is javitja a hibákat, ellentétben más szoftverfejlesztőkkel.......


  • QuippeR #33
    Ha weblapokat is készítgetsz, akkor tudnod kellene, hogy nem azért jelenik meg minden lap jól az IE-ben, mert azt olyan frankón megcsinálták. Azért jelenik meg benne minden jól, mert piacvezető a böngészők terén, ergo erre kell fejleszteni. Az Internet Explorer nagyon sok helyen nem támogat a W3C által felállított (egyébként mindenhol hivatalosan elfogadott) normákat. Sokszor varázsolni kell, hogy egy jól megírt kódot rendesen jelenítsen meg, de a designerek ezt megteszik, mert az átlag felhasználó Explorert használ. (Egyébként én is azt használok, még mielőtt IE ellenesnek titulálnak.)

    A másik nagy probléma, hogy a Windowsba teljesen beleépítették az IE-t, ezért pl egy honlapról is lehet ActiveX hívásokkal operálni. Ez a felhasználónak nem jó, hiszen feleslegesen veszélyezteti a rendszer biztonságát. Attól félek, hogy a végén a Media Playert is agyonvissza beleintegrálják a Windowsba, és akkor egy egyszerű zene vagy videó fájllal is bütykölhetnek a gépemen az ügyeskedők. Persze ez a hír most nem erről szólt, de akkor is.

    Harmadik, ami valószínűleg az embereknek csak nagyon kis százalékát érinti: ha a Microsoft még jobban uralja a piacot, akkor gyakorlatilag ő dönti el, hogy mik az alapok. Miért baj ez nekünk? Azért mert a kis cégek csak a Microsoft újításai után futva tudnak fejleszteni, tehát míg a Microsoft ontja magából az újabbnál újabb termékeket, ők csak a régi termékek Microsoft féle alapokra fektetésével tudnak foglalkozni. Emiatt a kisebb cégek rövidtávon (értsd egy-két év) tönkremennek. (Ez a tendencia egyébként már elkezdődött.)
  • NEXUS6 #32
    És pont ezért qrvára nem volt igaz a BMW-s példa, a BMW gyak az autógyártás semmilyen szegmensében nem rendelkezik monopol pozicióval, míg a M$ igen. A BMW nem akar a kerti traktortól kezdve, a ródszteren keresztül, a nagyteheratókig mindent a saját neve alatt gyártani, a M$ viszont igen. (lásd ikszboksz, flájtszimu, trénszimu, dzsojsztik stb, ja amúgy oprendszereket is gyárt bár azokhoz annyira nem ért ;))
  • asdasdasd #31
    Azon lehet vitatkozni, hogy jó-e a monopolellenes törvény, de ha egyszer van ilyen, akkor azt alkalmazni kell.
    Egyébként arra van kitalálva, hogy egy független cég jogait korlátozva (mámint, hogy azt készítsen és úgy ahogy akar) a felhasználóknak hosszútávon előnyt (a választás előnyét) adja.
    És nem elég azt mondani, hogy ha nem akarod használni szedd le a netről winamp-ot, mert akkor elöbb-utóbb az erőnyfölényből induló annyira dominálni fog, hogy megszűnik a verseny, megszűnik a fejlődés azon a területen, és az árak megugranak. Na ennyitt...
  • Vik1984 #30
    Sztem sem kene beepiteni a rendszerbe minden eszkozt. Az IE-t lehetetlen pl. leirtani. Amikor Windowsom volt, en is IE-t hasznaltam, mert az volt a leggyorsabb. Kesobb erre azt mondtak, hogy azert jon be gyorsan, mert bele van integralva a rendszerbe. Szoval az is ketes, hogy valojaban gyors-e.

    A masik az, hogy a Win-t azert sem igazan szeretem, mert mindenfele szart beleintegralnak. Pl. nem lehet a grafikus rendszert lecserelni. Shell alternativa sincs (szamottevo). Ilyen aprosagok a zavaroak.
  • Gresi #27
    1-2 apró észrevétel az utánam szólókhoz...

    - Valóban kicsit gyenge példa volt az autós hasonlat, de akkor is... ha valami jól működik, és az alap rendszert kiegészíti, akkor minek más, illetve nem csak az MS csinálja ezt, csak egyedül ő elég nagy ahhoz, hogy valami hatása is legyen a felhasználókra.

    -Szivacs: Engem nem érdekel, hogy ki csinálta a böngészőmet, engem az érdekel, hogy minnél kevesebb állítgatással (telepítés) a legjobb eredményt kapjam, azaz minden lap szépen és jól jelenjen meg ahogy kell. Én használok Operát, meg Mozillát is, mivel WEBlapokat is készítgetek, és ezel egyidőben persze használom is őket, de eddig még csak az IE tudott minden oldalt frankón megjeleníteni (nem az álltalam készítettek közül), a másik kettőnél elég sok hiba van (pl.:Style-ok.....stb), nem mindíg jeleníti meg rendesen. Lényeg amit mondani akarok, hogy minek tegyek fel X db böngészőt, ha az IE mindent rendesen megmutat, és még telepíteni sem kell. Az IE nem vállt volan egyeduralkodóvá, ha nem volna baró. Én is lezúznám, ha nem mutatna rendesen meg minden oldalt. Hidd el, hogy az MS-nél dolgoztak annyit vele, mint az Opera-nál, vagy mások..........