Berta Sándor

Összejátszanak a spammerek és a vírusírók?

Érdekes megállapításra jutott a c't számítógépes magazin. A lap a 2004/5-i számában arról tudósít, hogy a vírusírók a trójai vírusaik által megfertőzött számítógép-rendszereket "némi fizetség" ellenében "eladják" a spammereknek.

Az újság szerint így ezekről a gépekről a spammerek gond nélkül küldözgethetik a levéláradatot, ráadásul minderről még a felhasználó sem tud semmit, hiszen gyakran a vírusirtó, vagy a tűzfal sem jelez. Jó példa erre az az eset, amikor is a víruskészítők arra használták a Randex vírust, hogy - a trójai faló felinstallálása után - több száz felhasználó számítógépe fölött megszerezzék az ellenőrzést. A vírusírók IRC-n keresztül irányították az idegen gépeken lévő kártevőt és többek között a népszerű Command&Conquer: Generals számítógépes játék sorozatszáma után kutatták át az adott számítógépet vagy további programokat töltöttek fel a gyanútlan PC-tulajdonos gépére.

A víruskészítők ezzel a módszerrel úgynevezett SOCKS-proxyszervert telepítettek a megfertőzött számítógépen, amit arra használtak, hogy spam e-maileket küldjenek. A reklámküldésen kívül a vírusírók akár DDoS-támadások indítására is használhatják-használhatták ezeket a masinákat. A c't magazin úgy leplezte le az egyik ilyen ügyet, hogy egy diák hívta fel a vírusra és az a mögött meghúzódó érdekekre a figyelmüket. A médium a hallgatóval együtt járt utána a dolognak, adatokat gyűjtöttek és rendszereztek, majd az így létrejött bizonyítékokat teljes egészében átadták a londoni New Scotland Yardnak. A c't értesülései szerint az Egyesült Államokban lévő főkolomposokat már őrizetbe is vették a hatóságok. Ők akár többéves börtönbüntetésre is számíthatnak.

Ebből az esetből is látszik, hogy összefonódnak a szálak: nehéz megállapítani, hogy ki a vírusíró, ki a spammer és ki a hacker, vagy a trójai-készítő. Gyakran ezek a szerepek összefonódnak vagy felcserélődnek. A gyanútlan felhasználók pedig legtöbbször mindebből semmit sem vesznek észre. Legfeljebb már csak akkor, ha károsultként a címoldalakra kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #11
    "z allitasomnak azon nyomban semmi koze nem lesz a mentos-beteg dologhoz(meg csak jelzeskent sem utaltam ra)"

    Tudom, nem is állítottam olyasmit, amit a számba adsz. Csupán egy analóg példát írtam.

    "Bakker ekkora tahosagot showmusorban kene mutogatni, talan meg is irom vmelyikbe..."

    Hm? Ember, ha valaki, akkor te ragadtattad el magad...

    Nem tudom hogyan tudtad ennyire félreérteni a hozzászólásom, de szerintem te vagy az akinek meg kéne nyugodnia. Aztán hideg fejjel olvasd át újra, hogy mit írtam.

    Abszolút nem értem a felháborodásod... Te vetettél fel egy hülye ötletet...
  • Darth Sith #7
    felkéne kötni az összes hülye spammert és az összes vírusíró köcsögöt..
  • nenad #5
    figyelj, szerintem pihenj tobbet, az allitasomnak azon nyomban semmi koze nem lesz a mentos-beteg dologhoz(meg csak jelzeskent sem utaltam ra), s ha mar itt tartunk talan neked is meg kene latogatnod valakit... mar ne haragudj de finoman szolva elragadtattad magad. Bakker ekkora tahosagot showmusorban kene mutogatni, talan meg is irom vmelyikbe...
  • mrzool #4
    Felesleges összejátszaniuk. Egyrészt van épp elég hülyegyerek, aki lehúz a netről néhány forráskódot, és így öszelopkodva megalkot egy új vírust. Ez könnyen leellenőrizhető, elég csak megnézni a vírusok minőségét, hatalmas részük hibás, bugos.

    Másrészt butaságot mondasz, mert az állításod analóg azzal, hogy a mentősök direkt okoznak baleseteket, hogy legyen munkájuk... Ha pedig kiderülne, hogy valamelyik antivírus cég összejátszik a 'sötét oldallal', akkor az onnantól kezdve bezárhatja a boltot. Ezt senki sem akarja megkockáztatni.
  • RangeR #3
    jaja, kell a meló nekik, új megrendelés új vírushoz...
  • nenad #2
    en azon sem csodalkoznek, ha a virusirtok meg a virusirok is osszejatszananak...
  • Pintyőke #1
    Ez mar nagyon regi dolog, nem tudom miert kellett valamelyik hulyenek megint felhoznia. Inkabb valami jo otlettel rukkolnanak mar elo a spamek ellen.