Berta Sándor

A pártok kampánylevele is spam

Bár spam alatt általában a kéretlen reklám e-maileket értjük a müncheni Tartományi Legfelsőbb Bíróság (OLG München) precedens értékű ítéletet hozott, mely szerint a politikai pártok üzenete is spamnek számít.

A határozat szerint a politikai pártoktól és szervezetektől származó kéretlen levelek is spamnek minősülnek. Az ügyben érintett politikai szerveződés, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) egy korábbi választási kampányában a honlapján politikai tartalmú elektronikus levelezőlapokat jelenített meg, illetve tett elküldhetővé. Az egyik ilyen e-lapot megkapta a felperes, Günther Freiherr von Gravenreuth müncheni ügyvéd is.

Immáron ez a második bíróság, amelyik nem az SPD-nek, hanem a felperes ügyvédnek adott igazat. A bíró az ítélet indoklásában elmondta: a politikai tartalmú levelek küldése ugyanolyan reklámtevékenységnek minősül, mint, ha az illető egy kéretlen levelet kapott volna. Az SPD-t a bíró szerint abban terheli felelősség, hogy az e-lapok elküldéséhez elvileg bárki, bármilyen célból hozzáférhetett.

A bíró szerint mindazok, akik elektronikus levelezést folytatnak, nem kötelezhetők arra, hogy egy spam-szűrőt telepítsenek a számítógépükre vagy alkalmazzanak ilyen szolgáltatást. Ráadásul ezek a megoldások sem tökéletesek és gyakran képtelenek megbirkózni a spam-áradattal. Szintén nehéz őket úgy beállítani a programok szűrőit, hogy minden spam-mailt kiszűrjenek. A bíróság úgy vélte: az e-mail egyszeri elküldése is sértette a felhasználó jogait.

A mostani ítélet nem az első a sorban Németországban, ám minden bizonnyal hozzá fog járulni ahhoz, hogy mind a különböző szervezetek, legyenek azok akár politikai pártok, mind a cégek betartsák a reklám e-mailekre vonatkozó előírásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vik1984 #7
    A kampányokon mindíg mást igérgetnek, de ugyanazt kapjuk.
  • Darth Sith #6
    már megint a politika...
  • Benedekco #5
    jó volna ha itthonról is lehetne szavazni
  • Cat #4
    az szdsz már 2002ben csinált netpártot, a honlapjuk által kreált tagszervezet a normál tagság kiterjesztése volt, ugyanolyan jogokkal, mintha valós belső választás lett volna.
    Egyébként ez a kérdés különösen aktuális lesz a jövőben, mivel egyre több országban próbálkoznak online voksolási módszerekkel, és usában már a gyakorlatban is megy. Ha pedig online van voksolás, akkor a kampány még jobban átterjed a netre is, mivel valahogy meg kell fogni a választókat.
  • Csatti #3
    Jaja, hál istennek külföldön voltam a múlt választásokkor, de öcsémtől tudom micsoda idiotizmus folyt. Pont arra, van szükségem, hogy legközelebb már a poistafiókomba is menjen a politikai szemét...
  • Vik1984 #1
    Helyes! Nem örülnék pl. én sem egy MSZP/FIDESZ/SZDSZ/MIÉP/...-es levélnek...