Berta Sándor

A januári e-mailek 60 százaléka spam volt

Riasztó adatokat közölt az idei esztendő első hónapjában lezajlott e-mail-forgalom összetételéről a Brightmail cég, statisztikájuk szerint az idei év első hónapjában az internetes levelesládákba érkező e-mailek 60 százaléka volt spam.

A vállalat internetes szűrők készítésével foglalkozik, így bőven van rálátása - több más dolog mellett - az e-mail-forgalomra és az elektronikus levelezési szokásokra is. A Brightmail közlése szerint az idei év első hónapjában az internetes levelesládákba érkező e-mailek 60 százaléka volt spam, azaz kéretlen reklám-e-mail. 2003 decemberében ez az érték még "csak" 58 százalék volt.

E negatív fejlemény ellenére a vállalat úgy véli, hogy a nemrég megszavazott amerikai és európai spam-ellenes törvények és jogszabályok hamarosan éreztetni kezdik majd áldásos hatásukat. Mint ismeretes, az Egyesült Államokban 2004. január elseje óta létezik az úgynevezett Can-Spam-Act, míg az Európai Unió tagországai közül már több is átültette a saját joggyakorlatába az Európai Unió spam-ellenes direktíváit.

A Brightmail statisztikát is készített arról, hogy mi volt a januári levelek fő témaköre; e felmérés szerint a termékreklámok részesedése az összforgalomból 22 százalék, a különböző pénzügyi tranzakcióké 20, míg a pornográf tartalmú leveleké 17 százalék volt. Egyre inkább nő a különböző módszerekkel, így például az úgynevezett "phishing"-gel szerzett, vagyis a bizalmas adatoknak a felhasználóktól történő kicsalására és eltulajdonítására épülő spam-mailek száma is. Januárban ezek már elérték az össz-spamforgalom 4 százalékát.

A Brightmail egyébként nem holmi piackutató cégecske, a felmérések arra a 85 milliárd e-mailre épülnek, amelyek havonta a 300 millió elektronikus postafiókban megfordulnak. Az persze már egy más kérdés, hogy vajon a spameket küldő cégek mennyire segítőkészek ha az ő bőrükre megy a vásár és az ő módszereiket akarja megtudni valaki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #10
    Az nem túl valószínű, a vírus cserélgeti a feladókat, egyáltalán nem biztos, hogy attól kaptad, aki a feladónál szerepel, sőt...
  • FtranX #9
    én tegnap egy tv2-s emberkétől kaptam MyDoom-os levelet. :)
    Amúgy a spamből már nagyon elegem van!
  • Cat #8
    látom csak számomra derült ki hogy ez 31 napra vonatkozó statisztika, nem pedig a mydoom 3 napos tombolására
  • Zsoltee_a_bator #6
    en tenyleg tobbet kapok beloluk mint rendes levelet..
    what to do? :) azt sem tudom honnan kapjak meg a cimem. bar gondolom ha ovatlanul 1 helyen megadom akkor mar szetterjesztik maguk kozott es sosem derul ki kitol van.
  • mrzool #5
    Ezek a statisztikák úgy készülnek, hogy megnézik mi és mennyi akadt fenn a szűrőn. Ergo kiszűrik.

    A cikket nem olvastam el, de vannak akik így csinálják.
  • Yfel #3
    Én egyikből sem kaptam túl sokat szerencsére...

    Y
  • htmm #1
    De orulnek, ha a mailjaimnak csak a 60% -a lenne spam....