Franczy

Rendben folynak az 1 TB-os Holodisc fejlesztései

A Cambridge-i székhelyű Polight Technologies a napokban bejelentette, hogy 5,4 millió dollárt kapott arra, hogy folytassa a Holodisc, vagyis egy CD méretű, háromdimenziós holografikus elven működő adattároló megoldás fejlesztési munkálatait. A cég munkatársai elmondták, hogy a Holodisc fejlesztései a legnagyobb rendben folynak, ami konkrétan azt jelenti, hogy amennyiben továbbra is minden a tervek szerint halad, akkor a Holodisc akár már két éven belül megjelenhet a kereskedelmi forgalomban. A fejlesztők elmondása szerint egyetlen Holodisc lemezen 500 GB - 1 TB adat lesz eltárolható, ezenkívül pedig mindenképpen figyelemre méltó, hogy a Holodisc meghajtók mind írási, mind olvasási üzemmódban jóval 1 Gbps feletti adatátviteli sebességre lesznek képesek. Összehasonlításképp a jelenleg forgalomban lévő, 4,7 GB tárolókapacitással rendelkező DVD lemezek maximális írási/olvasási adatátviteli sebessége 3 MBps.

Michael Ledzion, a Polight Technologies vezérigazgatója elmondta, hogy a Holodisc-alapú, optikai elven működő adattároló berendezések a kezdetekben relatíve drágák lesznek, így eleinte elsősorban vállalati környezetben lesznek használatosak, azonban várhatóan rövid időn belül zuhanni fog az áruk. Ledzion hangsúlyozta, hogy a Holodisc technológia nemcsak óriási tárolókapacitással, hanem minden korábbinál nagyobb adatátviteli sebességgel is kecsegtet, így például egy jelenleg mintegy tizenkét órás munkát igénylő vállalati biztonsági mentés a Holodisc technológiának köszönhetően a közeljövőben akár harminc perc alatt is elvégezhető lesz. A Holodisc lemezek egyébként a fejlesztők szerint legalább ötven évig megőrzik majd a rajtuk rögzített adatokat.

Ledzion elmondása szerint miután a Holodisc meghajtók és lemezek meghódították maguknak az ipari, vállalati piaci szegmenst, várhatóan villámgyorsan elterjednek a hétköznapi felhasználók körében is, akiknek végre lehetőségük adódik majd arra, hogy mindenféle minőségvesztés nélkül tárolják videoanyagaikat, digitális fényképeiket és zenei felvételeiket.

A Polight Technologies-on kívül egyébként többek közt az Optware és InPhase cégek is folytatnak fejlesztéseket különböző újgenerációs optikai adattároló megoldásokkal, így az Optware az Intel támogatásával egy a specifikációit tekintve a Holodisc-hez hasonló megoldáson dolgozik, az InPhase pedig a Hitachivel karöltve egy 100 GB kapacitású optikai adattárolót fejleszt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tzupi #20
    Kedves mpg, ha nem válaszol 23 órán belül, akkor nem érdekel az ajánlata!!!
  • Tzupi #19
    VennÁm már...
  • Tzupi #18
    De azért a kép még a szobában marad, vagy túllóg a falon?
  • mpg #17
    volt holotévém de eladtam egy ukrán arcnak. olcsó dízelt adott cserébe. van viszont egy használt teleportom, ha érdekel. néha mellévisz, de szervízben azt mondták, javítható.
  • Tzupi #16
    Egy ilyen kábellel vajon rá tudom kötni?
    http://www.beaglesoft.com/232usb.htm

    Nem olyan régen sikerült vennem egy driverrel rendelkező gépet, csak a meghajtó rossz volt hozzá. Mondanom se kell, kapott az illető negatívot érte...
    Szerencsére az is barter volt, és annyira nem is kellettek azok a cuccok nekem, amiket adtam érte.

    Nemrégen vettem egy holokijelzős tv-t, ahhoz valami asztali lejátszód nincs? Azon nézném főleg a filmeket, ez a sima író csak géphez kellene, hogy adatokat tudjak archiválni. De mi értelme lenne a technoógiának, ha nem lehet szórakozásra is használni.
  • mpg #15
    az író alapvetően COM2-n csatlakozik a géphez, természetesen a legújabb drivert mellékelték hozzá egy holodisc-en. arra figyelj, hogy drivertelepítés előtt nem olvassa a holodisc-et, úgyhogy szükséged lesz egy olyan gépre, ahol már fönnvan a driver, és oda tedd be a holodisc olvasót, és onnan szedd le a drivert a holodiscről, hogy aztán az osx-es gépre feltedd.
  • Tzupi #14
    Az a helyzet, hogy nekem OSX rendszer alá kellene, van ahhoz valami driver?

    De talán nem is lényeg a 3 lemez írása egyszerre, nincs valami olcsóbb külső helyette?
    Adnék érte pár alig használt ZIP lemezt.
  • mpg #13
    Hmm.. jól hangzik. Nem fogsz amúgy csalódni a Holodisc-ben, van dual layer is, ha érdekel, valamint van hozzá olyan íróm, amibe ha hármat begyömöszölsz egyszerre, akkor mindet írja külön-külön. Windows 3 meghajtónak ismeri fel helyből.
  • Tzupi #12
    5.25-ös floppy? Elég ritkaság, de van egy két kapcsolatom. Szerintem menni fog...

    Floppyként 2db 4terás lemez? Szerintem korrekt ajánlat. Gondold meg...
  • mpg #11
    Hali, nekem van eladó egy doboz Holodisc, már csak 4terásból van, a többit elkapkodták. Csere lehetséges 5.25ös floppyra.