Franczy

Új adattárolási technológia az IBM-től

Az IBM kutatói a napokban egy olyan vadonatúj adattárolási technológiáról számoltak be, mely segítségével akár egy billió bit, vagyis mintegy 25 millió nyomtatott oldalon elférő adat is eltárolható egy mindössze bélyeg méretű parányi eszközben. Peter Vettiger, az IBM Millipede kódnevű nanotechnológiai fejlesztési projektjének vezetője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a cég elkészítette a vadonatúj adattároló eszköz kísérleti prototípusát, mely több mint ezer felmelegített, rendkívül apró tűt tartalmaz, mely tűk segítségével egy vékony polimer filmrétegben bemélyedéseket lehet létrehozni, illetve a mélyedések révén adatokat rögzíteni, illetve kiolvasni.


A sokak szerint a leginkább a jó öreg lyukkártyás rendszerekhez hasonlítható IBM-féle adattárolási megoldás az említett polimer filmrétegben mindössze 10 nanométeres méretű bemélyedéseket hoz létre, ami azt jelenti, hogy az általa megvalósított adatsűrűség rendkívül magas, körülbelül hússzor akkora, mint a manapság forgalomban lévő merevlemezek adatsűrűsége. A fejlesztők elmondása szerint ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a következő generációs mobiltelefonok egy-egy postai bélyeg méretű, vagy annál kisebb IBM adattároló chippel ellátva akár 10 GB adat tárolására is képesek lehetnek, az persze már más kérdés, hogy egy mobiltelefon esetében vajon mit lehet majd kezdeni ekkora adattároló kapacitással.


A mostani bejelentés kapcsán az IBM munkatársai nem győzték hangsúlyozni, hogy a Millipede névre keresztelt adattároló chip végleges, kereskedelmi forgalomban kapható változata várhatóan nem kerül majd csillagászati összegekbe, sőt ára rendkívül kedvező lesz, ugyanis a speciális chip gyártásához lényegében semmilyen különleges gyártási technológiára nincs szükség, vagyis a gyártásához a jelenleg széles körben használatos technológiák is tökéletesen meg fognak felelni. Az IBM kutatói elmondták, hogy a Millipede fejlesztési munkálatai rendkívül jó ütemben haladnak, vagyis, ha minden jól megy, körülbelül egy év múlva bemutatják az eszköz mintegy négyezer apró tűt tartalmazó új változatát, és 2005 körül már a kereskedelmi forgalomban is feltűnnek az első Millipede chipek. Zárójelben megjegyzem, hogy a Hitachi mérnökei is hasonló elven működő adattárolási technológia kifejlesztésén dolgoznak, a különbség annyi, hogy a Hitachi rendszerében a parányi tűket nem kell előmelegíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andris #13
    Ez nem ilyen beolvasztós módszerrel müxik.
    Volt kb. fél éve a suliba egy előadás a nanotechnológiáról, és pontosan erről volt szó.
    A pali aki kitalálta Amerikába élő MAGYAR és akkor mondta, hogy valszeg az IBM-nek adja a technológiát, mert az fizet a legtöbbet míg a többiek szartak rá :)

    A technológiát is kifejtette, mondjuk akkor még nem nagyon érdekelt, de azt elmondta, hogy nem fogy el az anyag tehát akárhányszor lehet írni!
    Mert valami elektrosztatikus módszerrel mozgatják a kül. töltésű biteket.
    A probléma csak az volt ezzel, hogy az olvasó/író eszköz 8 millió dollárba került, mert az már létezett csak nem erre használták. Ez az a AFM a nevébe a cuccnak. (AFM = Atomic Force Microscope)

    ja és mégvalami a sebessége: elvileg gyorsabb mint a mostani félvezetőkkel elért sebesség.
    (azért, ha mondjuk egy RDRAM-nál gyorsabb az már nem lehet rossz)
  • Tompi #12
    Bizony! Nagyon ki van ez talalva!
    Olvasas: vegigmegy a tu a lemezen letapogatja (mint egy digitalis bakelit lemez :)
    Iras: Meleg tut belenyomjak a feluletbe csinalnak lyukat
    Torles: felmelegitik a feluletet, es a lyukak beolvadnak.(mivel az anyag nem parolog, ezert ez korlatlan mennyisegu torlest tesz lehetove!)

    Ahogy en elkepzelem: olyan az egesz mint a floppy. A lemez forog a fej meg csak pozicional. Torolni meg egy lyukat nem lehet, hanem minimum 4000-et(ahany fej van). Egyszerre 4000bitnyi adatot kepes leolvasni, az majd fel kByte. Igy a sebesseggel sem lesz gond.

    Biztato!
  • hiba #8
    Es milyen sebbesseg lehetseges az adatok kibanyaszasa avagy "betuzdelese" a chibe?
  • Bekomman #7
    "négyezer apró tűt tartalmazó új változatát"

    Én már a 100 nál több tűs rendszereket is sokallom.
  • Bekomman #6
    "A fejlesztők elmondása szerint ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a következő generációs mobiltelefonok egy-egy postai bélyeg méretű, vagy annál kisebb IBM adattároló chippel ellátva akár 10 GB adat tárolására is képesek lehetnek, az persze már más kérdés, hogy egy mobiltelefon esetében vajon mit lehet majd kezdeni ekkora adattároló kapacitással. "

    2,5 vagy 3G-nél már kell ekkora hej az üzik tárolására.
  • TheZsenyka #3
    Persze nem tudom, hogy most a billion-t fordították billió-nak vagy télleg billió...
  • TheZsenyka #2
    120GB ha jól értem
  • Tompi #1
    Ez a nagyon meleg!
    itt van egy masik cikk errol:
    http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=15881&ido=3