Franczy

PlayStation 9: emberi testbe integrált konzol?

A Sony a játékosok körében közismerten óriási sikert aratott mind az első generációs PlayStationnel, mind a második generációs játékgépével, a PlayStation 2-vel. A jó bornak is kell cégér alapon a japán gyártó manapság is folyamatosan reklámozza a PlayStation 2-t, így például az Egyesült Államokban manapság egy olyan Sony reklámkampány folyik, melynek keretein belül a cég reklámszakemberei arra helyezik a hangsúlyt, hogy a PlayStation 2 nem más, mint a konzolok evolúciós fejlődésének egyik állomása, melyet számos további újgenerációs konzol követ majd. Az amerikai, PlayStationt népszerűsítő reklámokban feltűnik egy PlayStation 9 névre keresztelt játékgép is, melyet a Sony víziója szerint megjelenését követően sebészeti eljárások segítségével integrálják majd be a játékosokba. A Sony a PlayStation 9 megjelenési dátumaként 2075-öt jelölte meg, vagyis a cég fejlesztőmérnökeinek bőven van még idejük arra, hogy a kilencedik generációs, emberekbe integrált játékgép technológiai részleteit kidolgozzák, így például azt a speciális képmegjelenítési rendszert, mely közvetlenül az emberi szem retinájára vetítené a játékok képi világát.

"Abból kell kiindulnunk, hogy a PlayStation, illetve a PlayStation 2 nem más, mint egy-egy kiváló ugródeszka az újgenerációs játékkonzolok világába. A PlayStation 9 egyelőre nem más, mint egy távoli vízió, de az elérni kívánt cél teljesen egyértelmű számunkra. Az emberi testbe integrálandó játékkonzol ötlete jelen pillanatban még számtalan technológiai és etikai kérdést vet fel, és egyelőre talán még sokak számára lehetetlenségnek tűnik egy ilyen eszköz elkészítése és piacra dobása" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Patrick Lagana, a Sony Computer Entertainment hardverek és perifériák fejlesztésével foglalkozó részlegének az egyik termékmenedzsere.

"Az elkövetkezendő években sokkal jelentősebb minőségi ugrás várható a konzolpiacon, mint amilyen előrelépés volt tapasztalható az előző generációváltásnál. Elképzelhető, hogy a következő generációs konzolokon futó játékszoftverek nem lesznek sokkal valósághűbbek a jelenlegi játékoknál, azonban teljesen biztosra vehető, hogy minden korábbinál nagyobb játékélményt nyújtanak majd a játékosok számára" - nyilatkozta a konzolpiac közelebbi jövőjével kapcsolatban Andrew Carter, az Infogrames játékfejlesztő és kiadó cég alelnöke, aki szerint az emberi testbe integrálandó játékgépek fejlesztése kapcsán a hátráltató tényező jelen pillanatban sokkal inkább az orvostudomány, mint a technológiai ipar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #39
    - Bandi, hát hó' vagyunk?
    - Hát hó' lennénk, hát a pléjsztésönbe!
  • noss #38
    idiotizm
  • Pheel #37
    Ennyit vitatkozni! Miattatok érte meg a Sony-nak ilyen idióta álhírt kiadni... :-PPP
  • Don Vito #35
    emberek 2075-ben már holoszobában fogunk counterezni :)
  • CSOCSO #34
    hát remélem ez már a ps4 ben is lehetséges lesz és remélen nemcsak a fiaink fognak erre emlékezni:)konzol:)persze majd 100 évesen fogom nyomni:)
  • Kou #33
    Najó ezt hagyjuk:)))))))))))))
    a Square japáni cégépületében meg készen van a Final 48 ps23-ra;]]]]]]]
  • Ramza #32
    1. Ha nem szerepeltek volna a "Sony PS" szavak a cikkben, hanem mondjuk helyettük emberi testbe integrált internet böngésző, vagy valami hasonló szerepelt volna, akkor sokan most itt ujjonganának azok közül, akik röhögnek. Elfogultság rulez.
    2. 2075 nagyon távol van. Akkor ez már rég nem lesz versenyképes, mert sokkal hamarabb kijön valami hasonló dolog :)
    3. És ez sajnos tényleg valaminek a vége lesz :(
    Annyira nem ujjongok én sem tőle, de hát ez a(z egyik lehetséges) jövő.
  • rolika #30
    egyértelmű, hogy előbb-utóbb ide lyukadunk ki... :)
  • WiLDoR_work #28
    ezzel csak egyetérteni tudok
  • WiLDoR_work #27
    Cyberpunk 2020 mond nektek valamit? Olvastatok már róla, esetleg találkoztatok is már magával a szerepjáték-könyvvel?

    Na abban biztos vagyok, hogy ez nem csak álomvilág és hülyeség, mert nem adok neki 30 évet, és a testi implantok (hálózati csatlakozó, memória-aljzat, stb.) teljesen hétköznapi dolgoknak fognak számítani.

    Belegondoltatok, hogy a technológia mekkorát fejlődött az elmúlt 20 évben? Már rég nanotechnológiát használunk, és ez csak fejlődni fog. És akkor most képzeljétek el, hogy az elkövetkezendő 20 évben megint mekkorát fog fejlődni a technológia.

    Elég, ha csak a pc-k szintjén gondolkozunk. A 486-osom, amit 8 évvel ezelőtt vettem, sehol sem volt ahhoz a technológiai szinthez képest, amit most a p4-em képvisel. És azóta "csak" 8 vé telt el. S ki tudja, hogy 20-25 év alatt mi fog még történni.

    Az orvosok már most is képesek implantokat ültetni az agy felületére, amivel visszaadhatják (igaz most még csak korlátolt mértékben) a látást a vakoknak. Vagy ott vannak az idegsebészet remekei, amik esetén robotkart tudtak mozgatni azáltal, hogy a páciens kázmozgató idegeit rákötötték a biomechanikus karra.

    szóval aki nem hiszi, hogy ez 2075-re be fog következni, az gondolkozzon el egy kicsit, mert ez valóság lesz, ha tetszik, ha nem...csak idő kérdése.