Franczy

Miből gyűjt erőt a PlayStation 3?

Amennyiben a szétosztott (distributed) számítástechnika segítségével az emberi élet építőelemeit minden eddiginél hatékonyabb vizsgálatok alá lehet vetni, akkor úgy vélem, hogy ezen informatikai módszer a következő generációs játékkonzolok számítási teljesítményét is jelentős mértékben növelheti - nyilatkozta a napokban zajló Game Developer Conference összejövetel keretein belül Shin'ichi Okamoto, a Sony Computer Entertainment egyik vezető technológusa. Okamoto ezzel arra kívánt utalni, hogy az úgynevezett "distributed computing" a rákkutatáson és a SETI projekten kívül a Sony PlayStation 3 nevezetű következő generációs konzoljának működésében is óriási szerephez fog jutni. A Sony vadonatúj projektjének a lényege, hogy a PlayStation 3 működése közben adódó számítási feladatokat nem csak maga az adott konzol, hanem egy közös hálózatra csatlakozott többezres számítógép-sereg végzi majd el.

Okamoto elmondása szerint a Stanford Egyetem által a fehérje struktúrák megismerése céljából bevetett szétosztott számítástechnikából a japán Sony is rendkívül sokat kapacitálhat, ugyanis véleménye szerint a teljesen új projekt keretein belül egy olyan PlayStation 3 típusjelzésű játékkonzol készül majd el, melynek teljesítménye lényegesen nagyobb lesz elődjénél, az egyébként napjainkig rendkívül sikeres PlayStation 2-nél. Okamoto elmondta, hogy a játékfejlesztők folyamatosan azzal ostromolják a Sony-t, hogy a korábbi konzoloknál ezerszer nagyobb teljesítményű új konzolt készítsen, ez azonban kizárólag a konzol hardverének fejlesztésével záros határidőn belül természetesen nem valósítható meg.

"A Moore törvényében megfogalmazott dolgok számunkra túl lassúak. Mi egyszerűen nem várhatunk 20 évet arra, hogy a jelenlegi konzolunknál ezerszer nagyobb teljesítményű konzolt dobjunk piacra" - nyilatkozta az idei Game Developer Conference-en tartott előadásában Okamoto. A Moore törvény egyébként kimondja, hogy a mikroprocesszorokban található tranzisztorok száma körülbelül minden 18 hónapban megduplázódik, azonban mint az Okamoto szavaiból kiderül, a Sony vezetői nem elégedettek a tranzisztorszám, és ezzel párhuzamosan a számítási teljesítmény ilyen iramú fejlődési sebességével.

Habár a Sony által a PlayStation 3 esetében alkalmazni kívánt distributed computing megoldásokat egyelőre még sűrű homály fedi, annyit azért már most tudni lehet, hogy a Sony az IBM-mel közösen fog dolgozni a projekten, melynek lényege körülbelül annyi, hogy hálózatba kötött számítógépek és játékgépek tömege fog azon dolgozni, hogy a játékosok otthonaikban mindig a legkiválóbb minőségben játszhassanak kedvenc játékaikkal. Okamoto egyébként arra is utalt, hogy várhatóan a PlayStation 6, vagy 7 magasságában debütálnak majd a Sony biotechnológiai megoldásai, de ez még a nagyon távoli jövő zenéje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PyRex #197
    1. ez konkretan SEHOL nincs leirva.
    2. Es szerinted az a szerver, ha igy lenne megoldva, ugyanolyan sebesseggel szolgalna ki 10 ezer, mint 20 millio PS3-at? Ne amitsd mar magad....:))))))))))

    PyRex
  • Pheel #196
    Akkor szerintem vezess be másfajta jelölést, mert ugye ez nem azt takarja. Esetleg, ha javasolhatom, akkor i86? :)))))))
  • Rive #193
    Bocs, mir2, de a z80 csak 8080 kompatibilis, és azzal is csak assembly-szinten, a bináris kód különböző.

    386/387: Az bizony csak koproci, nem processzor. Példának okáért még rendes címkezelése sincs, a 386 végzi a '87 számára az utasításlehívást, mindent. Ugyanakkor FPU-nál jóval több, pl. a regisztereit saját maga kezeli. A helyes kifejezés, továbbra is: koprocesszor. Pont.

    mir2. 2.: rád férne egy-két félév a Kandón, Sima Dezső alatt. Akkor nem okozna gondot az alapkérdések kifejtése. Ugyanakkor azt javaslom, hogy addig ne nagyon menj bele efféle vitákba: hiába tudsz viszonylag sokat, az a mód, ahogy ezt előadod, sebezhetővé teszi a mondandódat. Ugyanez okból kérlek ne hivatkozz rám, mint végső érvre.
    Néhány dologhoz értek ugyan, de nem feladatom kívülállókkal vitatkozni értelmetlen kérdéseken.

  • mir #188
    vagyí a 8bites proci ugyan csak 8 bites, de van benne 8 pipeline(8bites végrehajtóegységek, regiszterek, vezetők elférnek is helyen is) és valami iszonyú-szuperskalár cuccost csináltak.
  • mir #186
    a zilog megbízhatóságáról nem beszéltem, csak a sebességéről.
    és nagyon szép, hogy a 21 Mhz-es zilog cucc elviszi a doomot, de a gameboy advance is...(na jó, az azért ARMot használ, de nemtom, milyet meg van neki összevissz 256 kbyte RAM) elismerem, hogy 1 Ide vezérlő sem játék, meg driverek, meg minden, de ez a gép akkor is 1 kicsit idejétmúlt.
    ha apple gépet veszel, akkor jobban jössz ki, ha megrendeled az apple.com-ról.
    én is dolgoztam már apple gépen(OSX+G4 800 Mhz+512 Mbyte RAM) és nekemnagyon tetszett, a kezelőfelülete Ok, a sebességgel enm volt gondom, a videókodolás nagyon ment neki, egyszer sem ingott meg a rendszer, csak kissé idióta a C++ fejlesztője az apple-nek, de az most mellékes. csak megszokás kérdése.
    visszatérve a zilogprocis gép Vs. 486osok:
    a 486osok felmentek egészen 100 Mhz-ig. sztem ennyi erővel 1 20 Mhz-es SGI gép is odaverné a falhoz...
  • mir #184
    Scintillation_
    tisztában vagyok vele, hogy a régi amiga gépek a PPC kártyával léteznek, de akkor sem nevezném versenyképesnek őket dem a mai PCkkel, sem a mai APPLEkel(azonos árúval)
    mennyi mostanában 1 ilyen jószág?
    a Zilog Z80 lehet, hogy többet tudott, de a helyzet az, hogy a maga korában is csak az olcsóbb gépekben terjedt el, és az X86 kompatibilitása ugyan teljes volt, de sebességben néha alulmaradt(ahogy az intel procik fejlődtek, a zilog meg nem csinált semmit)
    én nem mndtam hogy az amiga hülyeség, csak épeszű ember, aki nem fanatikus, annyi pénzből mnt 1 PPCs amiga(most a PPCs kártyával felszerelt régi amigára gondolok) inkább vesz 1 APPLE gépet ami azért nem 1 kategória.
    de technikailag minden elimerésem az amigáé, mert azt a 2processzoros működést nem lehetett semmi megoldani.
  • NasaTm #179
    Nem kimelve magam vegigmentem ezen a topicon. Bazz lassan BestSeller lesz ebbol a topicbol ugy hiszem :)
    Kiralyok vagytok.
  • accord #177
    Jézusatyaúristen! Ennyi hozzászólást...
  • versio #176
    :)
  • tomcs #175
    aaaaah ezen fel napig agyaltam mi az istent jelent7... aztan latom: valasz pheel uzenetere...jaaaj