Franczy

Egészségre káros PlayStation One kábelek

A világ egyik legnagyobb, szórakoztató elektronikai berendezések gyártásával foglalkozó cége, a Sony arra kényszerül, hogy kicserélje mintegy 1,3 millió PlayStation One játékkonzol periféria kábeleit, miután a holland kormány egészségügyi és környezeti okokra hivatkozva blokkolja a Sony elsőgenerációs PlayStation játékgépeinek eladását.

A holland kormány szóvivője a napokban bejelentette, hogy Hollandia megtiltja, hogy az Európai Unió különböző régióiba szánt Sony PlayStation One játékkonzolokat, valamint a mintegy 800 ezer PlayStation kiegészítőt kiszállítsák a holland raktárokból, mondván, hogy az ezekhez az elektronikus eszközökhöz csomagolt vezetékek túl sok, az egészségre és a környezetre káros kadmiumot tartalmaznak. A Sony természetesen azonnal reagálni próbált a holland kormány lépésére, így a japán cég képviselői bejelentették, hogy azonnali hatállyal megkezdték a problémás kábelek cseréjét, melynek köszönhetően a blokkolt szállítmányok akár már december közepén megindulhatnak célállomásaik felé.

"Habár komoly fenntartásaink vannak a holland kormány rendkívül szigorú intézkedésével kapcsolatban, lényegében azonnal megkezdtük a problémásnak vélt kábelek cseréjét. Úgy véljük, hogy a holland vezetők elég sajátos módon értelmeznek néhány hatályban lévő jogszabályt" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Sony szóvivője.

A Sony képviselője elmondta, hogy a hollandok kizárólag az elsőgenerációs PlayStation játékkonzolok vezetékeit találták veszélyesnek, vagyis a PlayStation 2 kábeleivel semmi probléma nincs. Mint ahogy azt a cég szóvivőjének fent idézett szavaiból ki lehet venni, a Sony szerint a holland kormány által kifogásolt kábeleknek semmi bajuk, vagyis a Sony kizárólag a holland raktárakban blokkolt játékgép-szállítmányok kábeleit cseréli ki, ami azt jelenti, hogy az Európai Unión kívüli országokba szállítandó PlayStation One konzolokhoz és azok kiegészítőihez csomagolt kábelek érintetlenek maradnak. A Sony ezenkívül egyetlen, az Európai Unió területén korábban forgalomba hozott PlayStation One kábeleit sem kívánja kicserélni, ugyanis azok a Sony szerint egyáltalán nem veszélyesek az emberéletre, vagy a környezetre.

Az üggyel kapcsolatban egyébként nem árt tudni, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint az Európai Unióba nem lehet beszállítani olyan termékeket, melyek kadmium tartalma meghaladja a 0,01 százalékot. A hollandok szerint a Sony által a PlayStation One-hoz csomagolt kábelek kadmium tartalma bizonyos esetekben hússzorosa a megengedett értéknek, ami már jelentős kihágást jelent, és ez a nagy mennyiségű kadmium többek között káros hatással lehet az emberi vesére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vízipók #18
    A PS2 tökéletes.
    :-)
  • magus #11
    Nyamnyam de finom a kábel... Ugye ez csak vicc. Senki se rágcsálja a kábelt. És hogy utána mi történik? És az elemmel mi történik?
  • cue #10
    Azért kívácsi lennék, pontosan melyik kábelről van szó, ugyanis a PSOne videó- és táp kábele megegyezik a PS2-ével... a kontrollert nem tudom, de sok különbség ott sem lehet.
  • Konzolos #9
    Nevetséges az egész hír.
  • MaDFoX #8
    :D Mááá most hulladék... BOCCS! ;D
  • liquid #7
    Nekem meg a fejem fáj, szerintem agydaganatom van (a qrva kábelek okozták biztosan). Be is perelem a sonyt 10 misire (dollárra persze), ennyit minimum megér a fájdalmam.. :-)
  • Ali #4
    teljesen csehszlovák